Közel 150 szociális dolgozójára összesen 25 tesztet kapott a IX. kerület a polgármester szerint

2020. november 21. – 21:33

Másolás

Vágólapra másolva

„A Kormány bejelentette, hogy a szociális, az oktatási, nevelési intézményekben dolgozók tesztelését magára vállalja. Nos, tegnap elindult a szociális szférában dolgozók tesztelése. 147 kollégánk dolgozik ilyen munkakörben, de csak 25 tesztet kaptunk.”

-írja Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere.

November 9-én jelentette be Orbán Viktor, hogy hetente fogják tesztelni a kórházi dolgozókat, a bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozókat még akkor is, ha a gyorsteszt csak 50-60%-os pontosságú. Gulyás Gergely csütörtökön azt mondta, pénteken kezdik tesztelni a szociális intézmények dolgozóit, jövő hétfőn pedig a tanárokat, egészségügyi, óvodai és bölcsődei dolgozókat.

Baranyi azt írja, ennek ellenére a Kásler Miklóstól pénteken kapott levélben a miniszter már csak

„a szakosított szociális intézmények dolgozóinak teszteléséről ír, ami az idősotthonunkat jelenti. Az utcai szociális munkásokról, gyermekjólétisekről, házi gondozókról, családsegítőkről nincs szó Kásler levelében.”

Hozzátette, a a Kormányhivatal vezetőjétől, Sára Botondtól is kaptak levelet az óvodákra vonatkozóan, amiben az áll,

„az óvodákban, bölcsődékben dolgozók közül az oktatási, nevelési tevékenységet végzők tesztelését végzik el. Egyelőre nem világos, hogy mi lesz a dadusokkal, gondozókkal, konyhásokkal, takarítókkal.”

Baranyi posztja végén azt írta, egyelőre nekik úgy tűnik, „csak látszat, hogy széles körben folyna a tesztelés”, az önkormányzat így saját költségére is vásárol teszteket, hogy minden dolgozón elvégezhessék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!