Csak kutyát lehet este 8 után sétáltatni, nyulat nem

2020. november 21. – 16:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2446

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookon reagált állampolgári kérdésekre az új szabályok részleteivel kapcsolatokban. Ebben többek között megerősítette azt például, hogy a kijárási tilalom alól minden munkavállaló kaphat felmentést, a kollégisták sorsáról a rektor dönt, vagy hogy a lejáró okmányok a veszélyhelyzet utáni 60 napig érvényesek még.

Emellett elmondta azt is, hogy az intézményvezetőnél vagy az önkormányzatnál érdeklődhetnek azok a szülők, akik a bezárt óvodák miatt nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét. Illetve válaszolt arra a kérdésre, miszerint „nekem nyulam van és minden nap le szoktam vinni sétálni. Rám vonatkozik a kijárási tilalom alóli felmentés nyolc óra után?”. Mint a válaszból kiderült,

Csak a kutyasétáltatás ad felmentést a kijárási tilalom alól, más állatokra nem vonatkozik a rendelet.

Szentkirályi kifejtette, ennek oka az, hogy a kutyák mozgásigénye rendkívül nagy, ráadásul „egészségügyi szükségleteik miatt is” fontos, hogy ki tudjanak menni a szabadba.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
ÉLŐ
Lendvai Gyurcsány lemondásáról: Nem tudom, hogy a DK-nak jót tesz-e, de az országnak igen