Csehországban már túl lehetnek a járvány csúcspontján

2020. november 12. – 11:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtök reggel közölt kimutatások szerint az elmúlt 24 órában 8925 újabb koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami nagyjából azonos a keddi adattal, de hétezerrel kevesebb, mint egy hete volt, amikor az új fertőződések száma rekordmagasra emelkedett. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy a statisztikai adatok szerint Csehország nagy valószínűséggel túl van a járvány tetőzésén. Ugyanakkor a kórházban kezeltek száma még egy ideig magas marad. A minisztériumi statisztikából kiderül, hogy szerdán 7890 embert kezeltek a kórházakban, közülük 1133 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok.

Jan Hamáček belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke szerda este a cseh köztévében azt mondta, hogy a kórházak nagy nyomás alatt vannak, de egyelőre jól bírják a terhelést, és súlyosabb problémák nincsenek. Arról is beszélt, hogy hatóságok megállapodtak a gyógyfürdőket üzemeltető cégekkel, hogy szükség esetén azok szállodai kapacitásait is kihasználnák a betegek elhelyezésére. Hamáček reméli, hogy erre nem lesz szükség. Közölte, hogy a két újonnan felállított tábori kórház – Prágában és Brünnben – már üzemképes, és hogy külföldről már mintegy kéttucatnyi katonaorvos érkezett Csehországba, akik azonnal bekapcsolódtak a munkába. Többségük a prágai katonai kórházban dolgozik. A 10,69 milliós lakosságú Csehországban november 20-áig szükségállapot van érvényben, nagymértékben korlátozzák a szabad mozgást és a kereskedelmet, éjjel pedig kijárási tilalom van érvényben. Hamáček valószínűsítette, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a szükségállapot meghosszabbítására. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!