A kormány szerint az EU nagy részén súlyosabb a koronavírus-helyzet, mint Magyarországon

2020. november 12. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Noha volt már többször négyezer fölött is a napi fertőzöttszám, és egyre emelkedik a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépre kerülők és a halálos áldozatok száma, a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap közlése szerint Magyarország fertőzöttek terén továbbra a 10. legjobb helyen áll, az uniós átlag továbbra is másfélszerese a magyar adatnak, és az EU nagy részén súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon.

Azt írják, az egymillió főre vetített fertőzöttek számában az alábbi országok előznek: Belgium, Csehország, Luxemburg, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Szlovénia, Ausztria, Portugália, Horvátország, Olaszország, Románia, Svédország, Lengyelország, Málta, Szlovákia, Írország. A halálozások tekintetében 1 millió főre vetítve Magyarország a 15. helyen áll, írják. A magyar elhunytak aránya nagyjából az uniós átlag fele. Beszámolójuk szerint Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Svédországban, Csehországban, Hollandiában, Romániában, Írországban, Luxemburgban, Szlovéniában, és Portugáliában is rosszabb a helyzet.

Megjegyzik: az egyes országok más-más módszertant használnak a koronavírussal elhunytak adatok közlésében. Magyarországon minden olyan elhunytat idesorolnak, aki igazolt koronavírus-fertőzött volt, még akkor is, ha a közvetlen halálok nem a vírusfertőzés, hanem valamilyen meglévő alapbetegség volt. A járvány kezdete óta elhunytak átlagéletkora 76 év volt. Az eddigi elemzések szerint áldozatok 7 százalékánál nem derült ki meglévő társbetegség. Az adatközlésről azt írták, hogy a magyar kórházak automatikusan jelentik, ha koronavírus-fertőzött halt meg náluk, ennek köszönhetően az elhunytak adatai – az adatok visszaellenőrzése után – 24-48 órán belül megjelennek a hivatalos statisztikában. A tesztek mennyiségére nem tértek ki a statisztikában. (koronavirus.gov.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!