Maradnak az evangélikus istentiszteletek is a szigorítások ellenére

2020. november 11. – 21:31

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány szerdától életbe lépő korlátozásai szerint 8 és hajnal 5 között kijárási tilalom lép életbe, az éttermek házhozszállításra állnak át, a fitnesztermek, fedett uszodák, színházak, múzeumok, állatkertek bezárnak. A többi üzlet is csak hétig lehet nyitva, a szállodák pedig nem fogadhatnak turistákat. A kedd este megjelent kormányrendelet az egyházaknak azonban szabad kezet ad a vallásgyakorlásra.

Kedden már napközben bejelentette a katolikus egyház, hogy náluk továbbra is látogathatók a misék, a református egyház pedig amellett döntött, hogy a tavaszi hullámhoz hasonlóan inkább az online térbe térnek át. Az evangélikus egyház szerdán adta ki közleményét, miszerint

az evangélikus templomokat nem zárják be, az istentiszteletek is megtarthatók, de azokon az éneklés és az úrvacsoraosztás nem megengedett.

A püspökök azt kérték, nyilvános istentiszteletet csak ott tartsanak, ahol a templom mérete vagy a közösség kis létszáma megengedi a biztonságos szertartást. Más esetben az alkalmak elhalasztását és az online térbe való áttérést javasolják. A lelkészeket arra is kérik, hogy végezzenek telefonos és internetes lelkigondozást, írja az MTI.