Már több mint száz betegnek segített itthon a vérplazma-terápia

2020. november 7. – 08:49

Másolás

Vágólapra másolva

Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most a koronavírus-fertőzésen átesett újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott OrthoSera kutatócsoport – írja az MTI.

Világszerte növekszik az igény a vérplazma-terápiára, mert ez a támogató gyógymód egyre több súlyos koronavírus-fertőzött esetében bizonyul hatékonynak. A kutatócsoportnak folyamatosan szüksége van új donorokra, mivel az általuk adott anyagból nyerhetők ki azok az antitestek, amelyek segítenek leküzdeni a vírust az emberi szervezetben – olvasható az ITM közleményében.

Lacza Zsombor, az OrthoSera vezetője szerint a plazma fagyasztva csak néhány hónapig tartható el, így az első hullámban begyűjtött mennyiség felhasználásával nagy szükség van az utánpótlásra. Donoronként egy-három egységnyi vérplazmát tudnak levenni, ami azt jelenti, hogy egy donor egy betegen tud segíteni. Csak azoknak a vérplazmája megfelelő, akik már átestek a betegségen, és a vérükben magas maradt az ellenanyag szintje – mondta.

Vérplazmaadásra az info@orthosera.com címen vagy a +36 70 363 8768-as telefonszámon lehet jelentkezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!