Tíz nap alatt megduplázódott az intenzív osztályokon kezelt fertőzöttek száma Németországban

2020. november 6. – 14:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gyengül a koronavírus-járvány dinamikája Németországban, de továbbra is a túlterhelődés veszélye fenyegeti az egészségügyi ellátórendszert – mondta a szövetség egészségügyi miniszter pénteken a szövetségi parlamentben. Jens Spahn a járványügyi védekezésről szóló törvény módosításáról szóló kormányzati javaslatok vitájában elmondott beszédében rámutatott, hogy az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) igazoltan fertőzöttek száma ugyan az utóbbi 24 órában is rekordot döntött, de a növekedési ütem csökkent.

Koronavírusos beteget szállítanak egy németországi kórházban 2020. október 30-án – Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters
Koronavírusos beteget szállítanak egy németországi kórházban 2020. október 30-án – Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

A hullám ugyanakkor még nem tetőzött, és az új korlátozások hatásai sem látszanak még. Türelemre van szükség, mert „a mai számok a múlt heti járványhelyzetet tükrözik” – mondta a miniszter. Kiemelte: „a helyzet komoly”, ezt jelzi, hogy az intenzív osztályon kezelt fertőzöttek száma az utóbbi tíz nap alatt megduplázódott. Ezt a terhelést még elbírják a kórházak, de „tíznaponkénti duplázódással a legjobb egészségügyi rendszer sem tud megbirkózni”.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 21 506 fertőződést regisztráltak, a napi új esetek száma így egy hét alatt harmadszor emelkedett minden korábbinál magasabbra. Az előző rekordot – 19 990 esetet – csütörtökön jegyezték fel. Ugyanakkor a vírus úgynevezett reprodukciós rátája (R) az egy nappal korábbi 0,81-ről 0,79-re csökkent. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan 79 embernek adja át a kórokozót, amely így lassan visszaszorul. Az új esetekkel együtt 619 089 fertőződést regisztráltak Németországban. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!