Magyarország is vörös lett Szlovénia nemzetközi járványlistáján

2020. november 6. – 09:37

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovénia kormánya Magyarországot is vörösbe sorolta csütörtökön nemzetközi koronavírus-járványlistáján. Ugyanilyen besorolást kapott és ugyancsak csütörtökön Ausztria, Horvátország és Szerbia, továbbá Olaszország szinte egésze. A kormánydöntés szerint a karanténlistára újonnan felkerült államok és Szlovénia közötti utazókat várhatóan hétfőtől érinti a szigorítás. Olaszországból csupán Calabria mentes a szigorítástól.

Ljubljanában csütörtök este erőszakba torkollott a kormány és általa hozott intézkedések elleni tüntetés. A magukat Anonymous Slovenijanak nevező csoport tagjai petárdákat és köveket dobáltak a rendőrök felé. A rendőrség vízágyút vetett be a tiltakozók ellen, és néhány tüntetőt le is tartóztatott. Először 50-100 ember kezdett gyülekezni szlovén főváros legnagyobb terén, a Köztársaság téren, a parlament mellett, majd a számuk több százra emelkedett. A rendőrök figyelmeztették a demonstrálókat, hogy a tüntetés nincs bejelentve, és tartsák be a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló intézkedéseket. Ezt követően vált erőszakossá a tömeg. A rendőrök nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és kiürítették a teret. Néhány csoport azonban szétszóródott a városban, és időnkét összecsapnak a rendőrökkel. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!