Szekszárdon járványügyi munkacsoportokat állítanak a védekezési feladatok koordinálására

2020. november 6. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Vidéken is zajlik a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtása a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. A megyei jogú városok számára előírt járatsűrítési terveket csütörtökig kellett benyújtani az illetékes kormányhivatalnak. Az önkormányzatok számos helyen változtattak az ügyfélfogadási renden, van, ahol teljesen áttértek az elektronikus ügyintézésre. Több városban ismét korlátozásokat vezettek be a piacokon, illetve akad, ahol meghatározták az esküvői szertartásokon résztvevők létszámát. Kaposváron az első hullám óta a korábbinál sűrűbben közlekednek csúcsidőben a helyi autóbuszjáratok, de a közlekedési vállalat kész arra, hogy szükség esetén további járatokat indítson a zsúfoltság elkerülésére – mondta Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Miskolcon ismét önkormányzati számlára utalhatnak felajánlásokat az emberek, a befolyó összeget a járvány elleni védekezésre fordítják. A városban a polgármesteri hivatal legtöbb kihelyezett ügyfélszolgálata bezár, de a központi címen továbbra is él, ám itt is csak előzetes időpontfoglalás alapján tudnak fogadni ügyfeleket.

Gyöngyösön, a piacok egész területén már pénteken bevezették a kötelező maszkhasználatot – közölte a helyi önkormányzat. Győrben a polgármesteri hivatalban jövő hétfőtől szünetel a személyes ügyfélfogadás, helyette elektronikusan, telefonon vagy postai úton lehet ügyeket intézni. Szombathelyen már szigorítottak az önkormányzati hivatal ügyfélfogadási rendjén, több ügyet csak telefonos időpontegyeztetés után vagy online lehet intézni. Salgótarjánban bizonytalan ideig távmunkában dolgoznak a polgármesteri hivatal munkatársai, a személyes ügyfélfogadás is szünetel, mert többen megfertőződtek. Szekszárdon az önkormányzat járványügyi munkacsoportokat állít fel a védekezési feladatok koordinálására. Gábor Ferenc jegyző közlése szerint a lejáró lakhatási és gyógyszertámogatásokat a veszélyhelyzet után 30 nappal meghosszabbítják, a polgármesteri hivatal ügyfeleit arra kérik, lehetőség szerint online intézzék az ügyeiket.(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!