Romániában kijárási korlátozást vezetnek be, zárnak az iskolák, óvodák hétfőtől

2020. november 6. – 14:24

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában pénteken először haladta meg a tízezret az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. Az egyre gyorsabban terjedő járványt a kormány az éjszakai kijárás korlátozásával és a maszkviselés kötelezővé tételével próbálja megfékezni. Jelenleg több mint 83 ezer aktív fertőzöttről tudnak Romániában, közülük 12 ezret kezelnek kórházban, ezret az intenzív osztályokon. A járványügyi szakértők arra számítanak, hogy ha ugyanilyen ütemben gyorsul a fertőzés terjedése, két héten belül országszerte betelnek a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházi helyek.

A kormány csütörtök esti ülésén, amelyen a helyzet súlyossága miatt kivételesen Klaus Iohannis államfő is részt vett, határozatot fogadtak el a járványügyi intézkedések szigorításáról. Hétfőtől a lakáson kívül mindenhol kötelező lesz a védőmaszk viselése, éjszaka pedig – 23 és 5 óra között – kijárási tilalmat vezetnek be, mert „a fiatalok ebben az időszakban szoktak bulizni”. Hétfőtől tilos lesz bármiféle összejövetelt, mulatságot, bulit tartani.

A határozat szerint az állami intézmények és magáncégek alkalmazottainak is át kell térniük a távmunkára, ha a tevékenység jellege ezt megengedi. Hétfőtől nem tarthatnak nyitva 21 óra után a boltok és áruházak, kivételt a benzinkutak, házhozszállítással foglalkozó vállalkozások és gyógyszertárak képeznek.

Ugyancsak hétfőtől országszerte bezárnak az iskolák és óvodák, a bölcsődék és a napközik azonban tovább működhetnek. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!