Orbán: Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat

2020. november 06. – 08:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában elmondta, hogy órákon belül döntés születhet a kockázat nélkül halasztható műtétek kezeléséről, hogy minél több ágyat szabadítsanak majd fel. Arról is beszélt a miniszterelnök, az operatív törzs értékelése szerint november 21-én szükség lesz majd 2240 olyan intenzív ágyra, amihez van lélegeztetőgép, december 10-re pedig majd 4480 intenzív ágyra lesz szükség, amihez szükség van ápolónőre, orvosra, itt van nagyjából az egészségügy teljesítőképességének a határa.

Az iskolabezárással kapcsolatban a kormány álláspontja változatlan: „Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat, ameddig csak lehet. […] Mindenki ezt javasolja, fölméréseket is végzünk, próbálunk szondázni a vélemény alakulását, meg volt egy nemzeti konzultációnk is, tehát mindenki azt szeretné, hogy ameddig lehet, az ésszerűség határáig tartsuk nyitva az iskolákat ”- mondta Orbán Viktor.