Napi 100 halott között már olyanok is sokan vannak, akik nem nagyon idősek és nincs súlyos alapbetegségük

2020. november 6. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

Napról napra egyre többen halnak meg olyanok, akik koronavírus-fertőzöttek voltak. Örök vita tárgya, hogy mikor jelenthető ki valakiről, hogy koronavírus miatt hunyt el, főleg, ha mondjuk idős volt, és/vagy súlyos, krónikus betegséggel küzdött. A 24 óra alatt elhunytak száma a pénteki adatközlés szerint átlépte a százat, 103-ra emelkedett. Érdemes lehet megnézni, hogy közülük hányan vannak olyanok, akiknél önmagában a korukra, illetve az alapbetegségeikre nehéz ráfogni, hogy „sajnos egyébként is meghaltak volna”. Nem volt tüdőbetegségük, szív- és érrendszeri betegségük, daganatos megbetegedéstük. Hangsúlyozzuk, hogy gyűjtésünk nem tudományos alapú, laikus a megközelítésünk, de valamiféle képet talán adhat az újságolvasónak. Cikkünket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!