Újra fehér díszkivilágítást kap a Lánchíd

2020. november 3. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére fehér fénnyel kivilágított Lánchid 2020. márciusában – Fotó: Mónus Márton / MTI
A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére fehér fénnyel kivilágított Lánchid 2020. márciusában – Fotó: Mónus Márton / MTI

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon jelentette be, hogy a tavaszi első hullámhoz hasonlóan mostantól ismét fehér díszkivilágítást kap a Lánchíd. Mint írta, „ha akkor megérdemelt volt a figyelem, most egyenesen kötelező. Hiszen amit ma, a drámai sebességgel terjedő és gyilkos járvány idején az orvosok, ápolók és az egészségügyben dolgozó minden honfitársunk mindannyiunkért tesznek, azt nem lehet kellően megköszönni. Fontos, hogy ne hagyjuk magukra őket, éppen most ne, amikor életük talán legnagyobb kihívásával kell megbirkózniuk. Legyen ez a fehér fény figyelmeztetés is mindannyiunk számára, hogy könnyítsük meg az egészségügyben dolgozók munkáját”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!