Behúzták a kéziféket, lassul a járvány Németországban

2020. november 3. – 21:41

Másolás

Vágólapra másolva

Lassulni látszik a járvány Németországban, de továbbra is szükség van az új korlátozó intézkedésekre a járványügyi Robert Koch Intézet szerint, írja az MTI. Lars Schaade, az intézet elnökhelyettese szerint „a járványgörbe talán lapul egy kicsit”, azonban csak napok múlva derül majd ki, tartós-e a folyamat.

Jens Spahn egészségügyi miniszter szerint is „be kellett húzni a kéziféket”, mert „a helyzet komoly, nincs mit szépíteni”. Mivel a német a japán után a második legidősebb társadalom a világon, ezért a lakosság nagy része eleve fokozottan veszélyeztetett.

Németországban november végéig legfeljebb két háztartás tagjai, maximum tíz ember tartózkodhat együtt. Leállították a turizmust és a vendéglátást is – csak az üzleti úton lévő vendégeket fogadhatják a szállodák, az éttermek pedig csak elvitelre főzhetnek. Bezártak a múzeumok, a színházak, a mozik, és leálltak tevékenységükkel az amatőr sportegyletek is. Az iskolák és az óvodák viszont nyitva maradnak, ahogyan a boltok és a legtöbb szolgáltatás is.

A Robert Koch Intézet keddi adatai szerint 15 352 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Németországban, a vírus szövődményeiben meghalt áldozatok száma pedig 131-gyel nőtt, összesen 10 661-re.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!