Újabb uniós csúcsot tartanak a járványról

2020. november 3. – 20:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

November 19-én az európai uniós tagállamok vezetői ismét tanácskozást folytatnak informális videokonferencia keretében a koronavírus-járványra adandó válaszokról – jelentette be Barendt Leyts, a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács szóvivője.

Legutóbb október 29-én folytattak ilyen nem hivatalos eszmecserét, amelyet Charles Michel, a tanács elnöke az Európa-szerte romló járványhelyzetre hivatkozva hívott össze – írja az MTI.

Az uniós vezetők akkor többek között abban állapodtak meg, hogy mihelyt elérhetővé válik a koronavírus elleni biztonságos oltóanyag, méltányos módon osztják el az uniós országok között. Abban is megegyeztek, hogy informális online tanácskozásaik rendszeresek lesznek, amíg azt a járványügyi helyzet megkívánja.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a videokonferencia keretében tartott Európai Unió–Kanada csúcstalálkozó elején Brüsszelben 2020. október 29-én. Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a videokonferencia keretében tartott Európai Unió–Kanada csúcstalálkozó elején Brüsszelben 2020. október 29-én. Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!