Tesztelési programot indítanak Angliában

2020. november 3. – 12:49

Másolás

Vágólapra másolva

Liverpool teljes lakossága rendszeres koronavírus-szűrésen vehet részt a hét végétől, és ezzel megkezdődik a brit kormány által kilátásba helyezett, egész városokra és országrészekre kiterjedő tömeges szűrési program első, egyelőre próbajellegű szakasza, írta az MTI. Szűrésen mindenki részt vehet, és akárhányszor lehet ismételni. Kombinált tesztekre lehet jelentkezni: ezek egyik eleme a hagyományos PCR-szűrés, a másik viszont egy gyorsteszt, ami szintén orrból és szájból vett mintákat vizsgál, de nem igényel laboratóriumi kiértékelést és egy órán belül eredményt mutat. A liverpooli szűrési program sikere esetén a kormány már a karácsonyig hátralévő időszakban több millió gyorstesztet tesz hozzáférhetővé országszerte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!