56-an meghaltak, 2194-en megfertőzödtek az elmúlt egy napban

2020. október 29. – 08:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökre 2194 újabb koronavírus-fertőzött lesz Magyarországon, ezzel 68 127-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 56 többségében idős, krónikus beteg, így a halottak száma 1634-re emelkedett, 17 469-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 49 024. 3197 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.

Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, a halottak 34 százaléka, a gyógyultak 29 százaléka budapesti – közölte honlapján csütörtökön az elmúlt 24 óra adatait a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap.

Előző nap 2291 új koronavírusos megbetegedésről és 43 újabb, koronavírus-fertőzött haláláról számoltak be. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján arról beszélt szerdán, hogy szerinte miközben a nyugat-európai országok egészségügyi intézményeit az összeomlás fenyegeti, Magyarországon nem következik és nem is következett be az egészségügyi rendszerek túlterheltsége, mert előre megszervezték a betegek ellátását. Hozzátette: „A védekezés tervszerűen zajlik, az egészségügy több lépcsőben áll rendelkezésre a betegek számára. A lényeg, hogy megkapják a legmagasabb szintű kórházi ellátást, amire szükségük van.”

Fotó: Telex
Fotó: Telex

A koronavírus-járványról készült részletes grafikonjainkat ide kattintva tekintheti meg.

Elhangzott, hogy 73 óvodában van rendkívüli szünet azért, hogy az óvodások között se terjedhessen a vírus. A szociális intézményeket is folyamatosan vizsgálják, hogy ezekbe az otthonokba ne jusson be a fertőzés. Jelenleg az 1600 szociális intézményből 96 intézmény érintett koronavírus tekintetében, köztük 6 intézmény az első hullámban is érintett volt. Kilenc intézményben mindössze egy fertőzött lakóról tudnak, két intézményben viszont „jelentős számú fertőzöttről tudnak”. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézetének csabrendeki telephelyén sokan betegedtek meg, az ott dolgozó 135 ápoló közül 55-en, a gondozottak közül pedig 204-en lettek pozitívak, 11-en mutattak tüneteteket, őket már kórházban ápolják. Az influenzaoltásokról is szó esett. Erről azt mondta a tisztifőorvos, hogy aggodalomra nincs ok, „aki oltakozni szeretne, fog tudni oltakozni”.

Az is tegnap derült ki, hogy az Országos Mentőszolgálathoz egyébként egyre több koronavírus-mintavételi megrendelés érkezik be, egyes napokon akár a 12 ezret is meghaladhatja a mintavételi feladatok száma. Azért, hogy ezeket gyorsan tudják teljesíteni, a Belügyminisztérium (BM) közreműködésével napokon belül még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte. Az egységek személyzetét végzős orvostanhallgatók alkotják, a járműveket pedig a BM biztosítja. A mintavevőket az Országos Mentőszolgálat képezi ki. A képzés kiterjed a védőeszközök használatára, a beavatkozás szakmai protokolljára, a fertőtlenítésre és a szükséges adminisztrációra is.

Tegnaptól, azaz október 28-tól érvényesek az karanténfajtákkal kapcsolatos új szabályok. Ezek értelmében már 150 ezer forinttal is büntethető az, aki megsérti a hatósági házi karanténban érvényes korlátozásokat, egy nap legfeljebb 600 ezer forint bírságot lehet kiszabni fejenként. A változtatás eredményeként a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt – a törvény erejénél fogva – automatikusan meg kell kezdeni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Belépés után közvetlenül oda kell utazni, az utat csak egészségügyi, műszaki, vagy – tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén – menetrendi okból szakíthatja meg. Ha hazaért, a rendőrtől kapott matricát fel kell ragasztania az ajtajára.

Amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel, egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük. Ennek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását, nyomon követhetik, hogy az illető elhagyta-e a kijelölt lakást.

Európa több országában jelentős szigorításokról döntöttek szerdán: Belgiumban éjszakai kijárási tilalomról határoztak, emellett zárva tartanak szerda éjféltől a bárok és éttermek, a mozik, a fitneszközpontok, beleértve a szaunákat és az uszodákat is. Vásárolni családonként egy ember mehet, egy vásárló legfeljebb harminc percig tartózkodhat az üzletben. Németország is hasonlóan erős intézkedésről döntött: itt egy hónapra leáll a vendéglátás és a szórakoztatóipar, a közoktatás és az óvodák azonban nem. A tavaszi hullám óta ezek a legszigorúbb korlátozások az országban.

Hamarosan a szövegben is meg tudjuk mutatni legfontosabb grafikonjainkat, amelyek a részletes adatokat is mutatják. Addig is ezeken a linkeken láthatja folyamatosan frissülő, interaktív ábráinkat a hazai koronavírus-helyzetről:

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!