Orvostanhallgatókkal bővítik az országos mintavételezést

2020. október 28. – 20:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több a koronavírus miatti mintavételi megrendelés, ezért napokon belül még 200 új mintavételi egységet állítanak be országszerte – nyilatkozta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője, Győrfi Pál szerdán a közmédiának, írja az MTI. Győrfi elmondta, hogy az elmúlt napokban jelentősen megnőtt a mentőszolgálathoz beérkező koronavírus miatti mintavételi megrendelések száma.

A kezdeti néhány száz feladat után az elmúlt hetekben már napi több mint 5 ezer ilyen igénylés futott be az Országos Mentőszolgálathoz, most pedig egyes napokon a mintavételi feladatok száma meghaladja a 12 ezret is.

Annak érdekében, hogy minden mintavételi megrendelést gyorsan tudjanak teljesíteni, a Belügyminisztérium (BM) közreműködésével napokon belül még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte. Az egységek személyzetét végzős orvostanhallgatók alkotják, a járműveket pedig a BM biztosítja. A mintavevőket az Országos Mentőszolgálat képezi ki. A képzés kiterjed a védőeszközök használatára, a beavatkozás szakmai protokolljára, a fertőtlenítésre és a szükséges adminisztrációra is.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője azt mondta, eddig is mindent megtettek, hogy a mintavétel folyamatosan és gördülékenyen menjen. A BM közreműködésével beálló plusz 200 mintavételi egység értékes segítség, mert ez gyakorlatilag megduplázza a kapacitásukat. Győrfi szerint nemcsak tarthatóak lesznek az eddigi rövid határidők, hanem lehet, hogy ezen még csökkenteni is tudnak.

A Telex információ szerint a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, az ötöd- és hatodéves hallgatók között toboroztak önkénteseket, hogy segítsék az országos mintavételezést. Ezzel kapcsolatban kerestük a kar dékánját. Ha választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!