Amikor legelőször kimondtam a fiamnak, hogy örökbe fogadtalak, elsírtam magam

Hogyan mondjam el a gyerekemnek, hogy örökbe fogadott? És hogy cigány származású?

Mi van, ha valami rosszat csinál, és azt fogom gondolni, hogy kiütött a cigány vére? Fel tudom vállalni, ha a gyerek bőre látványosan sötétebb, mint az enyém?

Mi lesz, ha megszólják az iskolában? Hogyan tudom majd megvédeni a rasszista megjegyzésektől?

Csak pár példa azokra a félelmekre és kétségekre, amik felmerülhetnek a cigány gyereket vállaló szülőkben. Ezekre a kérdésekre próbál válaszokat adni az idehaza hiánypótlónak számító A Nap és Hold gyermekei című könyv, ami a cigány gyerekek örökbefogadását járja körül. A könyvben pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek, érintett szülők és örökbe fogadott cigány emberek szólalnak meg. A szerzők, Gubcsi Judit és Martonffy Zsuzsa maguk is érintettek, mindketten cigány származású gyereket fogadtak örökbe. Idővel küldetésükké vált, hogy információkkal, tanácsokkal lássák el az örökbefogadásra vállalkozó szülőket, és eloszlassák az örökbefogadással kapcsolatos tévhiteket. Ennek szellemében született meg ez a könyv is.

Gubcsi Judit lassan tíz éve alapította meg a Romadopt Klubot, miután örökbefogadóként azzal szembesült, hogy alig kapnak információt és támogatást azok a szülők, akik cigány gyereket vállalnának. A Romadopt elindulása előtt ő sem nagyon találkozott hasonló hátterű családokkal. A felkészítő tanfolyamon – ami korábban kötelező volt az örökbefogadóknak, most viszont önkéntes – sok szó esett arról, hogyan mondják el a gyerekeknek, hogy örökbe fogadottak, a származási kérdés azonban nem kerül elő ennyire részletesen. (Ez azóta változott, a 40 órás tanfolyamnak már részét képezi a származással kapcsolatos beszélgetés.) De miért ennyire kritikus ügy örökbefogadásnál a származás? És miért kezeljük tabuként?

Mégis, az örökbefogadási folyamat során így vagy úgy, de előkerül a származás kérdése. Az Örökbe.hu-n készült, 2022-es nem reprezentatív felmérés szerint a válaszadók 98 százaléka úgy emlékezett, hogy a jelentkezésnél rákérdeztek vagy ők maguk nyilatkoztak a származási preferenciájukról, és csak két százalékuk mondta azt, hogy a származás kérdése egyáltalán nem került elő az örökbefogadási folyamatban.

A jelentkezők nyilatkozhatnak a gyerek neméről, koráról és egészségi állapotáról. Ezek alapján keresnek a gyerekeknek megfelelő szülőket a gyermekvédelmi szakemberek. Bár hivatalosan nem tehető származási kikötés, az „egyéb” kategóriánál jelezhetik a jelentkezők, ha nem szeretnének cigány gyereket. Ez csapdahelyzetet teremt, mivel az örökbefogadók abban az esetben sem lehetnek biztosak a gyerek származásában, ha nem sötét a bőre és a haja. Előfordulhat, hogy egy egyébként fehér bőrű csecsemőnek később megerősödnek a rasszjegyei. Képzeljük el, mi történik, ha ez a gyerek egy olyan szülőkhöz kerül, akikről aztán kiderül, hogy nem is annyira elfogadók.

Az elmúlt évtizedekben sokat javult a helyzet ezen a téren, elfogadóbbá váltak a magyar családok. Azonban az örökbefogadásra jelentkező szülők nagy része még mindig fehér bőrű, egészséges, ép csecsemőt szeretne. Sokszor azért, mert nem szeretnék, ha kiderülne, hogy örökbe fogadott a gyerek. Sok szülőt a cigányokat érő hátrányos megkülönböztetés riaszt vissza attól, hogy cigány gyereket vegyen magához.

Egy 2015-ös tanulmány szerint az örökbefogadásra jelentkezők 66 százaléka zárta ki, hogy cigány gyereket vállaljon. Mivel a felmérésben elsősorban budapestiek vettek részt, országos szintén ennél is magasabb lehetett ez az arány. Az SOS Gyermekfalvak 2018-as kutatásában pedig több mint 500 szülőt kérdeztek meg arról, mennyire érzi elfogadónak a környezetét. Az jött ki, hogy minden második szülő kapott már valamilyen rosszalló megjegyzést, az esetek többségében az örökbe fogadott gyerek származása miatt.

Ezek miatt rengeteg gyerek ragad a rendszerben, nem ritkán örökre. Minél idősebb az örökbeadható gyerek, annál kisebb az esélye, hogy Magyarországon találjanak neki családot, főleg ha roma származású, és valamilyen egészségi problémája is van. Ezen biztosan nem segít, hogy 2021 óta az egyedülálló szülők csak miniszteri engedéllyel fogadhatnak örökbe. Pedig ők azok, akik bevállalósabbak, és hajlandók elvállalni az idősebb, problémásabb vagy nehezebb sorsú gyermekek nevelését is.

A KSH adatai szerint 2021-ben 995 gyerek örökbefogadását engedélyezték, az örökbefogadható gyerekek száma viszont közel 1700 volt (közülük több mint 700-an elmúltak már tíz évesek), miközben az azt megelőző évben 20 ezernél is több gyerek nevelkedett gyermekvédelmi szakellátásban. Vagyis az állami gondozott gyerekeknek csak a töredéke kerül örökbe fogadó családokhoz.

Az örökbefogadásra alkalmas szülők száma meghaladta a háromezret, azaz 2021-ben majdnem duplaannyi szülő szeretett volna örökbe fogadni, mint amennyi gyerek volt. Az örökbefogadónak jelentkező szülők száma ráadásul folyamatosan nő, 2004-ben még csak 1184-en voltak. Az örökbeadható gyerek száma nem követi ezt a tendenciát. Ezért is csapdahelyzet a származási kikötés: elsősorban ez határozza meg, hogy kinek mennyi ideig kell várakoznia. Az Örökbe.hu online felmérése szerint 17 hónap alatt kapott gyereket, aki nem tett származási kikötést, míg aki csak fehér bőrű gyereket vállalt, 40 hónap alatt.

Fontos, hogy a szülők el tudják engedni, hogy nem lehet vér szerinti gyerekük, nem jó, ha pótlékként tekintenek az örökbe fogadott gyerekre. Ahogyan az sem, ha csak azért nem tesznek származási kikötést, hogy minél hamarabb jussanak gyerekhez. Később kiderülhet, hogy nem is annyira elfogadók, mint gondolták, aminek súlyos következményei lehetnek a gyerekre nézve. Előremutatónak tartja, hogy volt, aki azért utasított el a Tegyesz, mert az volt a kikötése, hogy elfogad cigány származású gyereket, csak ne látszódjon rajta, hogy cigány. Ilyenkor nem a szülőket büntetik, hanem a gyerek érdekeit nézik, ami mindennél fontosabb, magyarázta.

Tagadhatatlan, hogy aki cigány gyereket fogad örökbe, annak számolnia kell azzal, hogy látványosabb lesz a családi élet, és el kell fogadni, hogy több lesz a tekintet. „Sokszor átfutott az agyamon, amikor tologattam őket a babakocsiban és mindenki megállt, hogy hú, de gyönyörű gyerekek, hogy vajon ugyanígy megálltak volna az emberek, ha vér szerinti anyukájuk tolja őket. Érdekes élmény volt szülőként, hogy olyan tulajdonságaikért dicsérték őket, amiket nem is tőlem örököltek.”

Régen tabu volt az örökbefogadás, a családok igyekeztek ezt eltitkolni, ez is szerepet játszhat abban, hogy a magyar szülők kevésbé hajlandók cigány gyereket felnevelni. Sokan vannak úgy, hogy ők elfogadónak tartják magukat, de félnek attól, hogy mit szól majd a környezetük, és nem tudják majd megvédeni a gyereküket a megjegyzésektől. Gubcsi Juditnak is utóbbi volt a legnagyobb félelme. Neki az segített, hogy látott maga előtt jó példákat. A Romadoptban olyan családok találkozhatnak, akik cigány származású gyereket fogadtak örökbe, vagy még örökbefogadás előtt állnak. Az örökbefogadókból és örökbefogadottakból álló közösség ma már több száz főt számlál, rendszeresen szerveznek közös programokat, a kirándulások, sütögetések mellett előadásokat is tartanak, ahol meghívott vendégek mesélnek az örökbefogadásról és a cigányságról. Itt a szülők azt érezhetik, hogy nincsenek egyedül ezzel a problémával, és a gyerekeknek is jó, ha látják, hogy vannak más örökbe fogadott cigány gyerekek is.

Az örökbe fogadó szülőknek rengeteg olyan extra feladattal és kihívással kell szembenézniük, amelyek egy vér szerinti gyerek esetében talán fel sem merülnek. Kezdve azzal, hogyan mondják el a gyereküknek, hogy örökbe fogadott, mennyit szabad vagy érdemes mesélni a vér szerinti családról. Gubcsi Judit erre azt mondta, hogy örökbe fogadó szülőként az elfogadásnak egy olyan szintjére kellett eljutnia, amikor mindegy, hogyan néz ki a gyerek, mit hoz magával, a lényeg, hogy az ő gyereke. Ezt látja a romadoptos szülőknél is, akik között vannak egyedülállók, elváltak és melegek is. Másrészt tudatosnak kell lenniük, kicsit terápiás szülővé válnak, mert azt kell megérteniük, hogy a gyerek viselkedése mögött milyen traumák lehetnek. „Ezekben a gyerekekben akkor is lesz egy seb az elválás miatt, ha csecsemőkorban kerülnek az örökbefogadókhoz. Úgy gondolják, az ő hibájukból adták őket örökbe és nem szerethetők, kevesebbnek érzik magukat.”

A tudatosság azért is fontos, mert tudniuk kell nyíltan, tabuk nélkül beszélni a gyerek vér szerinti családjáról, nem lehet őket kiradírozni az életéből. Előbb-utóbb kérdezősködni fog, a szülőknek muszáj jóban lenniük származásával és a családi hátterével, hogy jó válaszokat adhassanak nekik. Gubcsi Judit már akkor behozta az örökbefogadás témáját, amikor még nagyon kicsik voltak a gyerekei. „Amikor legelőször kimondtam a fiamnak, hogy örökbe fogadtalak, elsírtam magam. A szülőknek is hozzá kell szokniuk a szóhoz, hogy ugyanolyan természetesen, elcsuklás nélkül tudják kimondani, mint azt, hogy süt a nap.” Gubcsi Judit szerint nem érezhetik azt, hogy ez valami súlyos dolog, és ugyanez igaz a cigány szóra is.

Az is céljuk volt, hogy közelebb hozzák a cigányság kultúráját az örökbefogadókhoz. A cigány származást övező félelmek és előítéletek egy része abból fakad, hogy keveset tudunk a cigányokról, maximum a média által közvetített negatív sztereotípiák jutnak el hozzánk. A könyvben külön fejezet szól arról, hogy mit lehet tudni a cigányság kultúrájáról, történelméről, milyen cigány népcsoportok élnek Magyarországon. Kicsit mint egy tankönyvben, van egy gyűjtés a híres cigány származású emberekről és cigánysággal foglalkozó filmekről, könyvekről.

A szerzők nem akarják megmondani, mit jelent cigánynak lenni, sőt, inkább azt mutatják meg, mennyire sokrétű ez a kérdés. „Sokkal gazdagabb a cigányság kultúrája, mint ahogyan a többségi társadalom gondolja. Nem azért csináltuk ezt az összeállítást, hogy az örökbe fogadó szülők magukévá tegyék a cigány identitást. Viszont fontosnak tartom, hogy legyenek ismereteik a cigányságról, ha kérdez a gyerek. Ő majd úgyis eldönti, hogy mit akar kezdeni az identitásával.”

Szülőként mindig arra törekedett, hogy gyerekei szeressék a származásukat, legyen bennük jó érzés azzal kapcsolatban, hogy ők cigányok. Tapasztalata szerint változó, hogy az örökbe fogadó családok mennyit foglalkoznak a cigány identitás kérdésével. Egy biztos: nem lehet titok a származás, mint ahogyan az örökbefogadás ténye sem, mert az később komoly károkat okozhat a gyerekek életében. „Örökbe fogadó szülőként bőven van feladat, de ettől még nagyon hálás vagyok, hogy ezt az utat járom. Nem biztos, hogy akkor is így gondoltam volna, amikor a meddőségi kezelésekkel próbálkoztam, de a mai eszemmel azt mondom, hogy így volt a legjobb.”

„A származás témája a mai napig tabu és kibeszéletlen. Hivatalosan nincs cigány gyerek az örökbefogadási rendszerben, miközben egy hihetetlen fontos tényező a származás, mindenhol szembe jön a folyamat során. Tehát ezzel foglalkozni kell.”

Az amerikai tapasztalatok is azt mutatják, hogy számít a származási kérdés, nem működik a színvakság: a más etnikumból fehér középosztálybeli családok által örökbefogadottak felnőve megtapasztalják, igenis létezik a rasszizmus, és erre fel kell készíteni őket. Emiatt ott sokkal több támogatást kapnak azok a családok, amelyek eltérő bőrszínű gyereket vállalnak. Sajnos Magyarországon is létező jelenség, hogy a cigány emberek a mai napig diszkriminációval szembesülnek, mondta Mártonffy Zsuzsa. Ők speciális helyzetben vannak, mert külföldön élnek, ahol fel sem merül ez, de amíg Magyarországon éltek, már az iskola első hetében jöttek a bántó megjegyzések.

Saját elmondása szerint ő és férje úgy vágtak bele az örökbefogadásba, hogy a gyerek az gyerek, eszükbe sem jutott a származás alapján különbséget tenni. „Őszintén rácsodálkoztam, amikor láttam, mennyire átitatja az örökbefogadási rendszert a származási megkülönböztetés. Még jobban meglepődtem, hogy mennyire elfogadónak számítunk, és hogy ennek köszönhetően milyen gyorsan sorra kerültünk.” Rendszeresen megkérdezik tőle örökbefogadás előtt álló szülők, hogy lát-e olyasmit a gyerekeiben, aminek köze van a cigány származásukhoz. Erre mindig azt válaszolja, hogy minden gyerekkel vannak nehézségek, de ez független a származástól.

Mártonffy Zsuzsa szerint nehéz megmondani, az elmúlt években hogyan változott az örökbefogadók hozzáállása a származáshoz, ha egyáltalán változott. Ő főleg azokkal a családokkal találkozik, amelyek olvassák a blogot, részt vesznek az örökbefogadóknak szóló rendezvényeken. Róluk általánosságban elmondható, hogy tudatosabbak, tájékozottabbak, elfogadóbbak az átlagnál. A származás mellett a trauma kérdését is tabunak tartja: úgy látja, a családok még mindig nincsenek felkészülve arra, hogy az örökbe fogadott gyerekek már magzati korban vagy életük első éveiben mennyi traumát élnek át. Ezt nem szabad elhallgatni, mert ezek a traumák később fejlődési problémákat, például tanulási nehézségeket, figyelemzavart okozhatnak.

Gabriella nem erőltette, hogy módosítsák a származási kikötést, mert a felkészítő tanfolyamon azt tanulták, hogy ha nem egységesek egy kérdésben, az úgyis kibukik idővel, és rámehet a kapcsolatuk. Péternek volt egy rosszul sikerült házassága, ami után megtanulta, mennyire fontos, hogy tisztában legyen a saját félelmeivel. Végül annak hatására változtatta meg véleményét, hogy találkozott egy apával, akinek szinten örökbe fogadott cigány gyereke van. Az a beszélgetés minden félelmét eloszlatta. „Persze vannak örökölt tulajdonságaink, de azoknak semmi közül a cigány származáshoz. Visszagondolva teljesen alaptalan volt, hiszen itt van a cigány kisfiunk, akit imádunk. Kicsit szégyellem is, hogy ilyesmi egyáltalán eszembe jutott.” A most másfél éves kisfiú tavaly került hozzájuk, több mint két évet vártak rá.

Sok más szülőhöz hasonlóan Gabrielláék is azután döntöttek az örökbefogadás mellett, hogy természetes úton nem lehetett gyerekük. A második sikertelen lombikprogram után kezdtek el beszélgetni a lehetséges alternatívákról. „Én úgy tettem fel a kérdést, hogy tudtam, nekem nem lenne semmiféle problémán az örökbefogadással, és hatalmas örömömre a férjem is azonnal rávágta, hogy persze. Azt éreztem, hogy ez nagyon nekünk való lesz.” Gabriellának megkönnyebbülést jelentett, hogy a lombikkal ellentétben az örökbefogadásról érezte, hogy sikerülni fog. Így el tudta gyászolni, hogy nem született vér szerinti gyereke. Lelkesen vetették bele magukat a felkészítő tanfolyamba, mindent elolvastak az örökbefogadásról, amit csak lehetett. „Úgy gondolom, hogy minden szülőnek hasznos lenne ez a tanfolyam, nem csak az örökbefogadóknak, mert az ember olyan dolgokról kezd el gondolkodni a hatására, amiről addig nem. Mondom ezt úgy, hogy már van két gyerekem” – mondta Péter.

A kisfiuk nyílt örökbefogadással került hozzájuk, vagyis ismerték a gyerek vér szerinti anyját, találkoztak is vele. Mindent megtudtak róla, például hogy hol és milyen körülmények között él, hány gyereke van. „Ez azért hasznos, mert ha a kisfiunk kérdezget majd róla, lesznek konkrét válaszaink. Amikor még csak pár napos csecsemő volt, már akkor mondogattam neki, mennyire sajnálom, hogy nem az én pocakomból született meg, és milyen hálás vagyok annak a néninek, aki minket választott” – mesélte Gabriella.

Péter szerint egyszer biztosan felmerül a gyerekükben, hogy miért mondott le róla az anyja. Nem az történt, hogy egyszerűen eldobta magától a gyerekét: nehéz körülmények között élt, és emiatt nem tudta volna felnevelni a kisfiút, ezért döntött az örökbeadás mellett. Csupán annyi kérése volt, hogy szeressék nagyon, és tartsák meg a nevét, amit ő adott neki. A fiúnak van második neve is, amit már Gabrielláéktól kapott, így a teljes nevében megjelenik a vér szerinti és az örökbe fogadó szülei is.

Gabrielláék sem fogják eltitkolni a gyerekük elől, hogy örökbe fogadták. A tanfolyamon is azt tanulták, hogy azzal csak többet ártanának neki. Az életkorának megfelelően beszélnek majd neki arról, hogyan került hozzájuk. Úgy tervezik, hogy az óvodába már úgy menne, hogy tisztában van ezzel. Gabriella sokáig nem mondta el az anyjának, hogy mire készülnek, mert az ismerőseik között volt rá példa, amikor rosszul sült az örökbefogadás, pont a hazugságok miatt. „Ezt így nem lehet csinálni. Annál szörnyűbbet el sem tudok képzelni, hogy valaki hazugságban élje le az életét. Egy ilyen titok az egész családot tönkre teheti.” Már az alkalmasságukról szóló határozattal a kezükben mentek el hozzá, hogy bejelentsék a nagy hírt. „Lenyomtunk neki egy hatórás érzékenyítést. Csodálatos volt, hogy nem adta fel, és meg akarta érteni a döntésünket. Ő még abban szocializálódott, hogy titkolni kell a gyerek előtt a származását, de megértette, hogy most már nem így megy.”

Az esetleges támadásokról azt mondták: ha erős identitással tudják felvértezni a fiukat, később sem lesz problémája a származásából és abból, hogy örökbe fogadott. Nincs általános recept arra, mi lesz, ha például lecigányozzák az iskolában. Majd leülnek vele, és együtt megbeszélik, mondta Péter. A cigány identitás kérdéséről pedig azt mondták: minden támogatást megadnak majd neki, hogy megismerje a cigányságot és kialakítsa a saját cigány identitását. Ez ugyanúgy az ő döntése lesz, mint hogy akar-e találkozni a vér szerinti anyjával vagy sem

Nem zavarja őket, hogy a kisfiuk nem hasonlít rájuk külsőleg, és esetleg olyan tulajdonságai lesznek, ami egyikükre sem jellemző. Nem egyszer csodálkoztak rá az utcán, amikor az egyébként világos hajú Gabriella tolta a sötét hajú kisfiút a babakocsiban.

„Jártam már úgy, hogy sorban álltam a pénztárnál, és egy férfi megszólított, hogy bocsánat, hadd kérdezzem, az apuka olasz? És amikor mondtam, hogy nem, még visszakérdezett, biztos, hogy nincs benne olasz vér, teljes magyar?”

Péter szerint nincs különbség a saját és a nem saját gyerek között, ezek csak szavak. „Nagyon kíváncsi voltam az érzésre, hogy milyen lesz először a kezemben fogni őt, mivel már van két vér szerinti gyerekem, és mindkettőjük születésénél ott voltam. Azt mondták a tanfolyamon, hogy érezni fogom, hogy ő az én gyerekem. Azt hittem, hogy ez csak humbug, de nem.” Ráadásul sokan mondták már nekik, hogy a gyerek mennyire hasonlít Péterre, de olyan megjegyzést is kapták, hogy biztos zökkenőmentes volt a terhesség, azért ilyen nyugodt a kisfiú. Gabriella azt mondta, mindig mérlegelik, milyen helyzetekben mondják el, hogy a gyereküket örökbe fogadták. Az előbb említett esetnél szívesen elmesélték, hogyan került hozzájuk a kisfiuk. Néhány apróságtól eltekintve ugyanolyan az életük, mint bármelyik másik családé, ugyanazokkal a kihívásokkal, problémákkal kell megküzdeniük a mindennapokban. Mindezt úgy foglalták össze, hogy: „Az etetés, a pelenkázás ugyanolyan, csak az odáig vezető út más.”

Fel sem merült, hogy származási kikötést tegyenek, így onnantól kezdve egyértelmű volt, hogy cigány gyereket kapnak. Furcsa is lett volna, ha így tettek volna, mert Tibor akkoriban fejezte be a cigányságról szóló szakdolgozatát. „Annyira nem volt vita köztünk ebben, hogy külön nem is beszéltünk a származási kikötésről, nem is volt kérdés.” Inkább az volt a kérdés, hogy milyen nemű legyen a gyerek, illetve hogy milyen betegséggel vállalnák. Ilyenkor a szülők kapnak egy többoldalas listát a lehetséges egészségügyi problémákról, amin a végtaghiánytól kezdve az autizmuson át az asztmáig és a cukorbetegségig minden szerepel.

Zsófinak az volt a legnagyobb félelme, hogy esetleg értelmi fogyatékossággal kerül hozzájuk gyerek. Emiatt nem szeretett volna újszülöttet, ami viszont sok szülő vágya. Azt nagyjából tudták, hogy 2-2,5 éves gyereket ajánlanak ki nekik, mert háromévesben határozták meg a felső korhatárt. Emiatt hamarabb kerültek sorra, de az is növelte az esélyeiket, hogy az országos listára is jelentkeztek. „Oda azok a gyerekek kerülnek, akiknek megyén belül nem találnak szülőket, tehát valami van velük, egészséges, ép, fehér csecsemő nem kerül fel oda.”

Tiborék szerint aki karitatív okokból szeretne örökbe fogadni, lehetőleg szellemileg vagy fizikailag sérült gyereket vállaljon, mert az egészséges, ép cigány gyerekeknek találnak családot, nekik viszont nem. „Mi is sokszor megkapjuk, hogy mennyire jó fejek vagyunk, amiért örökbe fogadtunk. Nem igaz: azért fogadtunk örökbe, mert gyereket akartunk.”

A most tízéves nagyobbik lányuk 2015 októberében került hozzájuk, három évre rá teljesen váratlanul teherbe esett Zsófia, így született meg a második közös gyerekük, az első vér szerinti. „Igazi mozaikcsalád a miénk, de annak is a minősített esete” – tette hozzá Tibor.

Tiborék sosem titkolták a lányuk előtt, hogy örökbe fogadták, mindig nyíltan beszéltek vele erről. Annyira, hogy a lány végig ott ült mellettünk az interjú alatt, legfeljebb néha a kamaszokra jellemző sóhajtozással és szemforgatással jelezte, hogy már unja a témát. „Van, hogy hónapokig nem kerül szóba itthon ez a kérdés, aztán van, hogy elkezd kérdezősködni, és akkor mi válaszolunk. Egyébként mindent tud a biológiai anyjáról: tudja, hogyan hívják, de azt is tudja, hogy nagyon fiatalon szülte őt” – mondta Tibor. Zsófi szerint egy kétéves gyerek még simán elfelejtheti, mi történt vele kiskorában. Szülőként nekik kell életben tartaniuk ezt a tudást, hogy ne egy trauma legyen számára, hanem ugyanolyan természetes dolog, mint a szeme színe. A lányuk születésnapját kétszer ünneplik: először azon a napon, amikor megszületett, másodszor pedig amikor Tiborék hazavitték.

Gyakori ellenérv cigány gyerekek örökbefogadásánál, hogy szülőként nem tudják majd megvédeni a támadásoktól. Zsófiék szerint is feladatuk, hogy felkészítsék a lányukat az esetleges bántásokra, de úgy gondolják, hogy azok mondják ezt, akik maguk is cikinek érzik a saját rasszizmusukat.

„Erről is muszáj beszélgetnünk vele, mert pontosan tudjuk, hogy a lányunknak kétszer olyan keményen kell majd dolgoznia, hogy ne skatulyázzák be a származása miatt. Amíg kicsi, addig a mi bőrszínünk megvédi őt, a középiskolától kezdve viszont nekik kell magát megvédenie”

– mondta Zsófi.

Beszédes, hogy a lányukat nézték már arabnak és indiainak, de az nem nagyon merült fel az emberekben, hogy cigány származású.

Úgy gondolják, hogy a vér szerinti gyereknél is lutri, milyen tulajdonságokat örököl, ezért nem annyira foglalkoztatja őket az a kérdés, hogy a genetika vagy a nevelés hatása az erősebb. „Lehet, hogy külsőleg nem hasonlít ránk, de belsőleg meg nagyon is. Fú, amikor a saját szófordulataidat hallod vissza, az elég kemény” – jegyezte meg Zsófi. Tibor azzal zárta rövidre ezt a kérdést, hogy aki szerint a genetika fontosabb, mint a nevelés, az inkább ne fogadjon örökbe. „Van három vér szerinti gyerekem, mind nagyon különbözőek, de van, amelyik hasonlít rám. A gyerekeim közül ketten figyelemzavarosak, egyikük vér szerinti, a másik nem.”

Zsófi néha úgy gondolja, többet kéne tenniük azért, hogy a lányuk megismerkedjen a cigánysággal. Tibornak van némi háttértudása, de szerintük az a legfontosabb, hogy a gyerekük büszke legyen a származására. Ezért is járnak a romadoptos programokra, hogy a lányuk találkozzon más hasonló helyzetű gyerekekkel is, és ne érezze magát ufónak. „Nekünk az a feladatunk, hogy a cigány származása ne negatívum legyen, hanem egy lehetőség. Az már az ő döntése, hogyan akar cigány lenni.”