„Azt választottuk, hogy ne legyenek választások!” – Bödőcs Tibor második regényéből egész estés animációs film készül

Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című kötete 2021 egyik legkeresettebb könyve lett idehaza. A könyv alapján most egész estés animációs filmet tervez Bödőcs, adta hírül a kötetet gondozó Helikon Kiadó. A filmet Gróf Balázs rajzolja, animálja és rendezi, Zsigmond Dániel dramaturg és szinkronrendező közreműködésével. A szereplők pedig Thuróczy Szabolcs, Bödőcs Tibor, Hajduk Károly, afteres kollégánk, Szente Katica, Znamenák István, Ónodi Eszter, Elek Ferenc, Nagypál Gábor, Csákányi Eszter, Hajdú Balázs és Tóth Edu hangján szólalnak meg.

„Tavaly év elején kerestük meg a pécsi animátort, a mecseki Walt Disney-t, Gróf Balázst, akiről azt feltételeztük, hogy a szöveg barokk burjánzását ő tudja majd a legjobban a mozivászonra álmodni. A most megjelent háromperces előzetes hónapokig készült, és visszaigazolta megérzéseinket, üt, mint a porondrum. A projekt jelenleg produceri szakaszban jár, a forgatókönyv készen van, a premier időpontja a gyártási körülményektől, tehát a költségvetés tervezésétől, (értsd összegyűjtésétől) a Balázst segítő rajzoló csapat megszervezésének ütemétől függ.

A populizmus avagy lakodalmas fasizmus algoritmusa akkor is ábrázolásra lesz érdemes, ha kies hazánkban vasárnap, esetleg, megbicsaklik egy időre…”

– mondta a készülő animációs film kapcsán Bödőcs Tibor.

A Mulat a Manézs egy elképzelt cirkuszország, Hettikánia populista uralkodójának egy zsúfolt napját kíséri végig. A giccs eszközeivel játszó szatírát különleges nyelvi sokszínűség jellemzi.

Bödőcs Tibor az 2017-es debütáló paródiakötet, az Addig se iszik után 2019-ben adta ki első regényét Meg se kínáltak címmel, amely egy zalai festő történetét dolgozza fel. A könyv alapján készült színdarabot – Keresztes Tamás rendezésében, Thuróczy Szabolcs előadásában – a mai napig játsszák. Ezt követte 2021-ben a Mulat a Manézs. Bödőcs Tibor legutóbb 2023-ban jelentkezett kötettel: a rövid írásokat tartalmazó Prímszámok hóesésben után 2026 őszére új könyv várható tőle.

Kövess minket Facebookon is!