2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett számukra. Amit jó pillanatban olvastak (újra). Ami betalált.
Ezúttal Bödőcs Tibor válaszát közöljük.
„Szobámban lépkedek tanácstalanul, meg-megállva, kutatva olvasmányélményeim közt, észreveszek egy katicás hajcsatot a szőnyegen, felveszem, melyik kislányomé lehet, tűnődöm, aztán meglátom a polcon: Szvetlana Alekszijevicstől a Csernobili imát. Ez jó! ’97-ben jelent meg. Akkor nem jó.
Legyen egy másik Alekszijevics! Itt, mellette. Elhordott múltjaink. (Fordította Iván Ildikó.) Oroszul ’13-ban, magyarul ’15-ben jelent meg először.
Lehet, hogy vannak esztétikailag, formailag, nyelvileg érdekesebb (fontosabb?) művek az elmúlt huszonöt évből. Biztos. Vannak. Irodalmibban irodalmi irodalmak. (Na de hol kezdődik – és hol végződik – egyáltalán az Irodalom?)
A dokumentarista alapanyagból Alekszijevics bámulatos alkímiával regényt (?) varázsol. Válogat, mesterien és részrehajlás nélkül. Az ezernyi megszólalás prizmáján a néplélek fájdalma, humora, lírája, korlátoltsága, bölcsessége, butasága, rossz- és jóindulata, agressziója, megannyi előítélete, szeretete és gyűlölete ragyog fel.
A homo sovieticus népi kórusa: költői és filozofikus, emberi és egyszerű, ünnepi, hétköznapi, szomorú, feketén, némán felröhögő.
Miről szól ez a monumentális monológkollázs?
A lassú ébredésről az eszme narkózisából.
A szabadságról.
A szabadság csapdáiról.
A vakhitről.
A kiábrándulásról.
Arról, hogy mit művelt az eszme a lélekben.
Arról, milyen szembesülni azzal, hogy az utópia megvalósíthatatlan.
Hogy a kommunisták közt voltak kommunisták is.
Hogy a Szovjetunió megszűnt, de a szovjet ember nem tűnt el.
Ami megtörtént, soha nem ér az véget, ott rezeg, mint kozmikus háttérsugárzás az agyakban, a csontokban, a zsigerekben.
És arról, mit jelent embernek lenni ezen a bolygón.
Ezt választom.”
A homo sovieticus szarkasztikus kifejezés azokra utal, akik a szovjet rendszerben élve behódoltak a hatalomnak, passzívak, konformisták és államfüggők voltak. A kifejezést Alekszandr Zinovjev szovjet író tette széles körben ismertté, és idővel erősen negatív jelentéstartalmat kapott.
A körkérdésünkre adott további válaszok ide kattintva olvashatók.
