Bödőcs Tibor számára eddig ez a 21. század legemlékezetesebb kötete
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett számukra. Amit jó pillanatban olvastak (újra). Ami betalált.
Ezúttal Bödőcs Tibor válaszát közöljük.
„Szobámban lépkedek tanácstalanul, meg-megállva, kutatva olvasmányélményeim közt, észreveszek egy katicás hajcsatot a szőnyegen, felveszem, melyik kislányomé lehet, tűnődöm, aztán meglátom a polcon: Szvetlana Alekszijevicstől a Csernobili imát. Ez jó! ’97-ben jelent meg. Akkor nem jó.
Legyen egy másik Alekszijevics! Itt, mellette. Elhordott múltjaink. (Fordította Iván Ildikó.) Oroszul ’13-ban, magyarul ’15-ben jelent meg először.
Lehet, hogy vannak esztétikailag, formailag, nyelvileg érdekesebb (fontosabb?) művek az elmúlt huszonöt évből. Biztos. Vannak. Irodalmibban irodalmi irodalmak. (Na de hol kezdődik – és hol végződik – egyáltalán az Irodalom?)
A dokumentarista alapanyagból Alekszijevics bámulatos alkímiával regényt (?) varázsol. Válogat, mesterien és részrehajlás nélkül. Az ezernyi megszólalás prizmáján a néplélek fájdalma, humora, lírája, korlátoltsága, bölcsessége, butasága, rossz- és jóindulata, agressziója, megannyi előítélete, szeretete és gyűlölete ragyog fel.
A homo sovieticus népi kórusa: költői és filozofikus, emberi és egyszerű, ünnepi, hétköznapi, szomorú, feketén, némán felröhögő.
Miről szól ez a monumentális monológkollázs?
A lassú ébredésről az eszme narkózisából.
A szabadságról.
A szabadság csapdáiról.
A vakhitről.
A kiábrándulásról.
Arról, hogy mit művelt az eszme a lélekben.
Arról, milyen szembesülni azzal, hogy az utópia megvalósíthatatlan.
Hogy a kommunisták közt voltak kommunisták is.
Hogy a Szovjetunió megszűnt, de a szovjet ember nem tűnt el.
Ami megtörtént, soha nem ér az véget, ott rezeg, mint kozmikus háttérsugárzás az agyakban, a csontokban, a zsigerekben.
És arról, mit jelent embernek lenni ezen a bolygón.
Ezt választom.”
A homo sovieticus szarkasztikus kifejezés azokra utal, akik a szovjet rendszerben élve behódoltak a hatalomnak, passzívak, konformisták és államfüggők voltak. A kifejezést Alekszandr Zinovjev szovjet író tette széles körben ismertté, és idővel erősen negatív jelentéstartalmat kapott.
A körkérdésünkre adott további válaszok ide kattintva olvashatók.
