Nostradamusként jósolta meg Bödőcs a mobilok iskolai elkobzását

2024. szeptember 3. – 11:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A látnoki képességgel rendelkező magyar művészek sorában most már oda lehet rakni Bödőcs Tibort is, aki büszkén felhívta kedden mindenkinek a figyelmét Facebookon, hogy a Mulat a Manézs című 2021-es könyvének 17. fejezetében sikeresen megjósolta, hogy a politikusok egyszer el fogják venni majd a gyerekek okoskészülékeit.

„Elvettük az ilyen topokat, olyan fonokat, amolyan pedeket, vagy hogy hívták azokat a villogó, vibráló, csipogó szirszarokat.”

A könyvnek az idevágó részletét Bödőcs ki is másolta azzal a kommenttel, hogy „Nostradamus voltam szívem”.

Bödőcs azt már nem rakta ki, hogy amúgy a részlet azzal folytatódik, hogy

„Autók sincsenek, tiszta a levegő, és éjszaka halljuk a tücsköket! Szmog helyett rózsaillat!”

Ebben nem vagyok biztos, hogy a közeljövőben el fog jönni, de ki tudja, lehet, hogy majd ezen a Zaccon fog röhögni a világ, amikor a túlzott aksigyártás miatt kötelező lesz mindenkinek elektromos autókkal járnia Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!