Minek beszélj, ha úgysem ért meg senki?

Októberben én is azok közé tartoztam, akik teljesen megérdemeltnek tartották a dél-koreai Hang Kang Nobel-díját. Ugyanis az 1970-ben született író egyszerre tud roppant eredeti és kimondottan univerzális lenni, ráadásul olyan megközelítéseket alkalmazni, amelyekkel másoknál nem találkozhatunk. Ez pedig nagyon ritka kombináció.

Nálunk eddig két kötete jelent meg a szerzőnek. A 2007-es Növényevő (magyarul: 2017) egyszerre keleti és nyugati, miközben minden realizmusa ellenére olyan kafkai hangulatot teremt, amelyet kevesen tudnak elérni. A regény központjában Jonghje, egy átlagos dél-koreai feleség áll, aki egyik napról a másikra növényevővé válik, ezzel kiváltva családja értetlenségét és agresszióját. A három nézőpontból elmesélt történet során Jonghje nem kap saját hangot, ami csak még jobban kiemeli elszigeteltségét. Egyetlen menedéke az álmai, amelyek azonban éppolyan nyugtalanítók, mint a valóság. A nő döntése egyértelműen több mint szimpla táplálkozási kérdés: lázadás a merev társadalmi normák és az emberi lét korlátai ellen. Ahogy szép lassan, fokozatosan leépül, a regény a realizmus és a szürrealizmus határán mozgó horrorrá válik.

A 2016-os Nemes teremtmények (magyarul: 2018) még sötétebb témát dolgoz fel: az 1980-as kvangdzsui mészárlást, amelyben a diákok békés tüntetését a katonaság brutális kegyetlenséggel verte le. Han Kang itt radikálisabb szerkesztésmódot alkalmaz, több nézőpontot váltogat, köztük az E/2-es elbeszélői formát is. Az éles kontraszt a szöveg líraisága és a bemutatott brutalitás között – például kisgyermekek halálának naturalisztikus ábrázolása – garantáltan megrázza az olvasót. A regény nemcsak a mészárlás borzalmait tárja fel, hanem a történtek utóéletét is, amikor a túlélők élete tönkrement, és a kormányok mindent megtettek azért, hogy ez a történet elfelejtődjön.

Sokszor inkább vers ez, mint próza

Aki olvasta az imént említett könyveket, tisztában lehet azzal, hogy Han Kangnál sosem a történet dominál, de ez hatványozottan igaz a Görög leckékre. Ez a szöveg ugyanis igen erősen ellenáll annak, hogy azt mondhassuk, egyértelműen egy regénnyel van dolgunk, hiszen bizonyos pontokon átcsúszik esszébe, illetve szabadversbe.

Pedig a felszín akár egy nem mindennapi szerelmes történetet is lehetővé tenne. A szűk 200 oldalas kötet ugyanis két, testileg-lelkileg sérült és végtelenül magányos embert állít a középpontba, akik sehogyan sem találják a kiutat szorult helyzetükből, és akik egy ógörög tanfolyam miatt hónapokra egymás közelébe kerülnek.

A mindvégig névtelenül maradó szereplők közül a nyelvet tanító, késő harmincas férfi helyzete és lelkivilága érthető meg jobban, hiszen a ráeső rész nagyobb hányadában ő maga a narrátor. Az eddigi élete felét Németországban töltő és szülőhazájába csak nemrég visszatérő tanár sorsa már évtizedek óta meg van írva, hiszen kamaszkora óta tudja, hogy abban az örökletes és gyógyíthatatlan, teljes vaksághoz vezető betegségben szenved, mint példaképe, az argentin Borges. Így természetesen rengeteg ideje volt arra, hogy elképzelje, mi vár rá, és felkészüljön az örök sötétségre – de ez egy olyan szituáció, amire lehetetlen felkészülni.

A férfi gyakori sétái mellett sokat gondolkodik a múlton, és hol gondolatban, hol valódi levelekben veszi fel a kapcsolatot élete fontosabb szereplőivel, így az egykori nagy szerelemmel, testvérével vagy egy régóta halott baráttal. Ezek a mindvégig válasz nélkül maradó szövegek többnyire elszalasztott pillanatokról, rossz döntésekről tudósítanak, illetve arról, hogy mennyire hiányozna egy valódi ember a szenvedő tanár számára, akinek megnyílhatna.

Nem beszélek többé

A szintén 40 körüli, korábban egyetemen tanító nő állapota sokkal nehezebben megfogható. Az ő problémája az, hogy életében másodjára (egy rövid kamaszkori időszak után) ismét teljesen elvesztette a beszédképességét. Az mindenki számára teljességgel nyilvánvaló, hogy nincsenek szervi okok, ám az is, hogy a pszichológus magyarázatai (édesanyja néhány hónappal korábban történő elvesztése, a tőle megvont gyermek felügyeleti jog, vagy a gyermekkorában gyakran meghallgatott anekdota, miszerint édesanyja sokáig abortuszt fontolgatott) sem állják meg a helyüket. A nőben ez inkább egyfajta mélységes szkepszis a beszéd, a nyelv és egyáltalán a teljes emberi kommunikáció működőképességét illetően. Így egyszeriben egy olyan helyzetben és egy olyan világban találja magát, amely egyre távolabb van az emberitől, és mint ilyen, talán a Növényevő Jonghjéjának legközelebbi rokonává válik.

„Évezredeken át számtalan száj és toll koptatta a nyelvet. A saját életében az ő szája és tolla nyűtte el. Valahányszor megpróbált nekikezdeni egy mondatnak, érezte, mennyire megöregedett a szíve. A foltozott és újrafoltozott, elszáradt, kifejezéstelen szíve. Minél élesebb volt az érzés, annál keményebben csapta egymáshoz a szavakat. Míg aztán elernyedt a szorítása. Tompa töredékdarabok hullottak a lábához. A fűrészforma fogaskerekek nem forogtak tovább, és egy része, a tűrés koptatta rész ott belül, húsként, kanalazott puha tofuként esett szét.”

Emiatt az ő részében sokkal inkább megfoghatatlanok az egyes szövegdarabkák (az egész kötet jellemzően kimondottan rövid egységekből épül fel), így találunk itt akár olyanokat is, amelyek már-már verseknek is beillenek. Han Kang ügyesen húzza egymáshoz a két külön világot, hiszen eleinte egymástól szigorúan távol és elkülönülve léteznek, aztán egyre inkább közelednek egymáshoz, majd a fináléban össze is érnek. Azonban még ekkor sem beszélhetünk semmiféle igazi megértésről vagy egymásra találásról, ugyanis a szerzőben (szereplőjéhez hasonlóan) mintha élne valamilyen mélységes szkepszis az emberi kommunikáció működőképességét illetően, így a szavak – legyenek bár az átélt élmények hasonlók – sokszor inkább elválasztanak, mint összekötnek ebben a világban. Ez pedig egy kimondottan hideg, kellemetlen, kafkai hangulatot kölcsönöz az egész szövegnek.

A Görög leckék ennélfogva egy olyan eredeti alkotás, amelyhez még csak foghatót sem nagyon tudnék említeni, és amely egyszerre nyűgözheti le és izzaszthatja meg olvasóit. Talán nem túlzás azt mondani: tényleg magasművészet a javából.

Han Kang: Görög leckék
Fordította: Kiss Marcell
Jelenkor, 2024, 3799 Ft