Már 300 évvel ezelőtt megdönthettük volna a tévhiteket a mohácsi csatáról, csak nem akartuk

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„A történeti valóságban minden egyes politikai entitás önző és magán akar segíteni, másnak pedig csak akkor fog, ha ebből valamilyen haszna származik” – mondta B. Szabó János történész, a késő középkori és a kora újkori hadtörténet elismert kutatója a Buksó legújabb epizódjában a mohácsi csatáról.

A közelmúlt átfogó hadtörténeti, régészeti, és antropológiai kutatásainak köszönhetően korábban megdönthetetlennek hitt bizonyosságok kérdőjeleződnek meg az idén éppen 500 éve vívott ütközetről. A magyar történelem szimbolikus jelentőségű vereségének valódi háttere szövevényesebb, mint ahogy arról eddig gondolkodtunk. A kudarc emléke évszázadról évszázadra változott: volt isteni büntetés, a nemzeti széthúzás következménye, Trianon történelmi előképe, majd annak bizonyítéka, hogy Magyarország mindig magára marad a Kelet és a Nyugat közötti küzdelemben. Nyáry Krisztián ezúttal A mohácsi csata című könyv szerzőjével egyebek mellett arra keresi a választ, hogy melyek a legmakacsabb tévhitek, a legfontosabb tudományos eredmények a csatáról, és az is kiderül a beszélgetésből, hogy valóban magára hagyta-e Magyarországot Európa.

A beszélgetés fontosabb gondolatait ebben a cikkben szövegesen is összefoglaltuk. A következő adás két hét múlva, október 6-án érkezik, addig is iratkozzon fel a Buksó új Spotify-csatornájára.

Kövess minket Facebookon is!