Jóval több Odüsszeiát vesznek Magyarországon, mióta bemutatták Nolan filmjét

Jóval több Odüsszeiát vesznek Magyarországon, mióta bemutatták Nolan filmjét
Matt Damon az Odüsszeiában – Fotó: Universal Studios

Bár közel sem biztos, hogy Christopher Nolan filmjének hatására megnő majd az érdeklődés a középiskolás diákok körében Homérosz eposza iránt, a nagyobb könyvhálózatokban a korábbinál többen keresik az adaptáció alapjául szolgáló művet. Legalábbis erről számoltak be a Libri és a Líra munkatársai, amikor arról érdeklődtünk, jobban fogyott-e a könyv a film óta.

„Egyértelműen érzékelhető Christopher Nolan Odüsszeia-filmjének hatása Homérosz eposza iránti érdeklődésben – mondta a Telexnek Kocsis Krisztina, a Libri PR-koordinátora. – A klasszikus mű iránt a megszokottnál jóval nagyobb kereslet jelentkezett: a 2025-ös júliusi értékesítést a 2026-os azonos időszakkal összevetve azt látjuk, hogy idén közel négyszer annyi példány fogyott az Odüsszeiából, mint egy évvel korábban. Az érdeklődés ráadásul augusztus első napjaiban is magasabb maradt a korábbi időszakhoz képest.”

A mitológia és a kortárs feldolgozások is jobban mennek

A Libri boltjaiban a film hatására ráadásul nemcsak Homérosz műve kelendőbb, hanem a görög mitológiához és az Odüsszeiához kapcsolódó kortárs feldolgozások iránt is élénkült az érdeklődés. Így

  • Stephen Fry Odüsszeia – Egy hős hazatalál,
  • Madeline Miller Kirké és Akhilleusz dala című kötetei és
  • Gareth Hinds Odüsszeia – Képregény című feldolgozása

is keresettebb volt a nyári időszakban, sorolt címeket Kocsis Krisztina, azt is megjegyezve, hogy ezek az eladások ugyan még nem jelentenek sikerlistás mennyiséget, de jól mutatják a témakör iránti élénkülő figyelmet.

A Líra boltjaiban az Odüsszeia szintén több kiadásban kapható: a klasszikus Devecseri-féle fordítás két kiadása mellett a Stephen Fry- és a Nógrádi Gergely-féle prózai feldolgozás, valamint képregény verzió is megvásárolható. „Mindegyik forgalmán látszik növekedés, a szokásos mennyiség két-háromszorosa fogy belőlük, de ezzel együtt is az alacsony forgalmú kiadványok közé tartoznak” – osztotta meg tapasztalatait Bérczes Anna, a Líra offline marketing vezetője.

Bérczes Anna úgy véli, a film akkor adna jóval nagyobb lökést az eposz népszerűségének, ha készülne belőle filmes borítós verzió, amelyen egy felismerhető jelenet vagy a szereplők arca látható. „Egy ilyen borítókép azonban jogdíjas: a forgalmazó vagy nagyon sok pénzt kér érte, vagy a magyar kiadók találták túl kockázatosnak a kiadást. Amerikában egyébként az adott lökést a film mellett a könyv verzió népszerűségének, hogy Emily Wilson készített egy új, merész angol fordítást. Nálunk Devecseri Gábor mesteri átültetésén generációk nőttek fel, de a fiatalok már nehéznek, régiesnek tartják” – mondta a Líra munkatársa. Mint emlékezetes, Oroszlán Anikó, a Magyartanárok Egyesületének tagja nemrég szintén a nyelvileg nehezebben befogadható szövegek közé sorolta a Devecseri-fordítást.

A Líra a filmhez kapcsolódva egyébként a közelmúltban akciót is indított Fedezd fel az ókor világát! címmel. Ennek keretében olyan könyveket kínálnak kedvezménnyel, amelyek klasszikus ókori mítoszokat dolgoznak fel kamaszoknak és fiatal felnőtteknek. Bérczes Anna szerint a zsáner egyébként is népszerű a fiatalok körében, az akció is érezhetően felkeltette a vásárlók érdeklődését.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a film hatására vajon több olyan kiadvány jelent-e meg, amely bármilyen módon kapcsolódik a történethez. A Libri PR-koordinátora válaszában úgy fogalmazott: a filmes hatás elsősorban nem új kiadványok megjelenésében, hanem a már elérhető, az Odüsszeiához kapcsolódó művek iránti kereslet növekedésében érzékelhető. Több kapcsolódó cím forgalma is emelkedett, köztük olyan feldolgozásoké is, amelyek új szempontból közelítik meg a klasszikus történetet.

Nem először történik ilyen

A nagy könyvterjesztő hálózatok tapasztalatai szerint gyakori, hogy egy népszerű film megdobja az adaptációul szolgáló mű iránti érdeklődést. Bérczes Anna szerint ez főleg akkor van így, ha készül filmes borítós kiadás: „A Gyűrűk Ura sorozat vagy az Éhezők viadala biztosan nem fogyna hatalmas példányszámban, ha nem lennének népszerűek a filmek. A klasszikusok közül például A nagy Gatsby vagy a Gerald Durrell-könyvek forgalmán is nagyon meglátszott, amikor a belőlük készült filmeket bemutatták.”

„A sikerre azonban nincsen garancia: sokszor előfordul, hogy egy film tarol a mozikban, de a közönsége nem érdeklődik a könyvek iránt.”

Kocsis Krisztina szerint hasonló tendenciát tapasztaltak Emily Brontë regényénél, az Üvöltő szeleknél. A februárban bemutatott filmadaptáció hónapjában a korábbi hónapokhoz képest körülbelül ötszörösére nőtt az érdeklődés a könyv iránt, és a következő hónapokban is magasabb maradt a kereslet. Andy Weir A Hail Mary-küldetés című regényénél a márciusi filmmegjelenés után március és április között átlagosan négyszer annyi példány fogyott a korábbi hónapokhoz képest, áprilisban pedig különösen kiemelkedő volt az érdeklődés.

„Egy másik példa The Deal – Az üzlet című regény esete, amely alapján a 2026-ban bemutatott, jelenleg népszerű Off-Campus sorozat készült. A 2015-ben megjelent, ötrészes könyvsorozat első köteténél a streamingplatformos adaptáció hatására jelentősen nőtt az érdeklődés: a korábbi kiadás kifogyott, majd megjelent a filmes borítós változat is, miközben a sorozat további részei iránt is élénkült a kereslet” – említett egy további példát a Libri munkatársa.

Persze fontos megjegyezni, hogy az eposz a középiskolai kötelező és ajánlott olvasmányok között is szerepel, ezért az eposz iránti keresletnek mindig van egy stabil, oktatáshoz kapcsolódó része. „A most tapasztalt növekedés ugyanakkor azt mutatja, hogy egy nagy filmes adaptáció képes újra ráirányítani a figyelmet egy klasszikus műre, és új olvasókat is megszólíthat” – vélekedett a Telexnek Kocsis Krisztina.

Kövess minket Facebookon is!