Taylor Swift kedvenc, megkínzott költője öngyilkos lett, életműve viszont máig sokakat inspirál

Sylvia Plath a „megkínzott költő” archetípusa. Lana Del Rey a szuicid, melankolikus léttel azonosítva énekelte meg őt, az Annie Halltól a Simpson családig számos helyen feltűnnek a gondolatai, egy most készülő filmben pedig Billie Eilish fogja őt eljátszani. Az Egyesült Államokban brit volt, Angliában amerikai, hevesen kritizálta az 1956-os szovjet beavatkozást és bár több mint 60 éve meghalt, sokan a közösségi média királynőjeként emlegetik.

Plath mindössze 30 évet élt. 1932-ben született és abban az évben lett öngyilkos, amikor megjelent a Beatles első nagylemeze. A versei kortalanok, de épp emiatt kortársként olvashatók ma is.

Mi az oka annak, hogy számos mai regény Sylvia Plath életével foglalkozik? Ki írta meg a matriarchális Száz év magányt? Tényleg nyakunkon a boszorkányforradalom? Ezekre is választ kaptunk az Angliában élő irodalomtudóstól, Tamás Dorkától, aki Plath költészetéről írta a disszertációját az exeteri egyetemen, nemrég a Cambridge University Pressnél jelent meg a költőről szóló kötete, a Londoni Egyetem Royal Holloway Nemzetközi Tanulmányi Központjában tanít irodalmat, kutatása tárgyát pedig a Tumblrön ismerte meg.

Az énekesnő 2020-as folklore című albumával kezdődött Taylor Swift és Sylvia Plath kapcsolata. Sokáig csak a közösségi médiában, TikTok-videókban került szóba, aztán a 2024-es The Tortured Poets Department című lemez megjelenését követően számos lap, köztük a New York Times is írt arról, hogy Plath, az „megkínzott költő” archetípusa inspirációként szolgált Taylor Swiftnek az album munkálatai alatt.

Mindketten iszonyúan termékeny művészek, akik feszegetik a korlátaikat, szembemennek a patriarchátus elvárásaival és merészen fogalmazzák újra, hogy miről „illik” írni nőként. Mennyire vágyhat egy nő a karrierje és a művészete elismerésére, a sikerre? Miként lehet nőként érvényesülni? Ha nő vagy, lehet remek üzleti érzéked és lehetnek alkotói kvalitásaid is? Ezek mindkettejük művészetének fontos pillérei. Ráadásul Plath és Swift egyaránt megtestesíti az amerikai nőideált. Ők „a lányok a szomszédból”, akik nem titkolóznak, hanem kifejtik az írásaikban a gyerek- és tinédzserkorral kapcsolatos gondolataikat. Maggie Nelson esszéista és költő 2025-ös könyve, a The Slicks – On Sylvia Plath and Taylor Swift is hasonló párhuzamokat von, habár ő sokkal inkább a két nő karrierjét követi úgy, hogy végig az ambiciózus személyiségükre fókuszál.

Erről a kérdésről sokat beszélgettem kollégákkal, irodalomkutatókkal és diákokkal egyaránt, és a legtöbben úgy gondolják, Plath versei kortalanok, de épp emiatt kortársként olvashatók. A második világháború, a holokauszt, a hidegháború, a modern irodalom és a 1940-es és 1950-es évek popkultúrája természetesen meghatározták a művészetét, de számos témája jelen van az életünkben ma is. Szerintem nem lehet úgy olvasni a háborúról szóló szövegeit, hogy ne gondolnánk Irán és Gáza bombázására, a jelenlegi nukleáris háború fenyegetésére, de a nők tárgyiasításáról szóló verseit sem lehet úgy értelmezni, hogy ne jussanak eszünkbe a jelenlegi genderkonfliktusok.

Vannak olyan részei a műveinek, főleg Az üvegbúra című regényben akadnak ilyen passzusok, ahol liberálisként is degradálóan ír más etnikumokról és a melegekről, amiért sok kritika éri őt a mai napig. Ezekkel egyetértek, de mint minden szerzőnél, fontos szem előtt tartani, mik voltak annak a kornak a társadalmilag elfogadott normái, amikor a szöveg keletkezett.

Sylvia Plath művészetét a háború utáni amerikai költőkkel párhuzamosan szokás tárgyalni, ezen belül is a bostoni, úgynevezett vallomásos költői körrel együtt emlegetik őt. Az ide tartozó Anne Sexton egyébként a barátja volt. Mások transzatlantiként definiálják a költészetét. Roppant érdekes szerintem, hogy amikor Amerikában élt 1957–59 között, brit helyesírást használt, Angliában pedig az amerikai sztenderdek szerint írta a verseit. Mind Amerikában, mind pedig az Egyesült Királyságban jól ismerik viszont a nevét.

Ted Hughes viszont más eset, ő tősgyökeres angol költő. 1984-ben az Egyesült Királyság koszorús költőjének választották, és jó barátja, levelezőtársa volt a jelenlegi királynak, III. Károlynak is. Amerikában azonban kevesen ismerik és a kutatók sem igazán foglalkoznak vele. Nem is hatott rá túlzottan az amerikai költészet, inkább a brit és az ír hagyomány, valamint érdekes módon a kelet-európai.

Sylvia Plath művei először a hetvenes években jelentek meg magyarul. A Tandori Dezső által fordított Az üvegbúra – aminek a címét rövid u betűvel írták hosszú ideig – volt az első műve magyarul. Csak nemrég vettem észre, hogy nagymamám könyvtárában megvan a legelső hazai kiadás. Az 1971-es publikálás különben eléggé korainak számít, mivel az Egyesült Államokban is ugyanebben az évben jelent meg a regény. Utóbbi nem független attól, hogy Plath édesanyja hosszú időn át tiltakozott a kötet amerikai megjelenése ellen, méghozzá az önéletrajzi elemek és szöveg szereplőit inspiráló valós alakok, köztük saját maga védelme miatt.

Az üvegbúra kritikát fogalmaz meg az amerikai kapitalizmussal, a nyugat hidegháborús politikájával és a társadalmi nemek egyenlőtlenségével szemben, ezért érthető, hogy az Szovjetunió által megszállt Magyarországon nem tiltakoztak a fordítása ellen. Ethel és Julius Rosenberg villamosszékben való kivégzésével kezdődik a regény, őket pedig hősökként, afféle munkásmártírokként emlegették a keleti blokk országaiban. 1953 és 1991 között az ő nevüket viselte az V. kerületi Hold utca, az Amerikában kémkedés gyanúja miatt kivégzett pár előtt Budapest így hajtott fejet. Az Örkény Színház régóta játssza Az üvegbúrát, de a Rosenbergékkel kapcsolatos politikai tartalom ebben az adaptációban sajnos nem jelenik meg.

2023-ban jelent meg egy publikációm, ami Plath magyarországi vonatkozásaival, kapcsolataival foglalkozik. Ebben a dolgozatban kifejezetten arra fókuszálok, hogyan írt Keleti-Európáról a hidegháború alatt. Magyarországot sokszor említi, pozitívan és érdeklődést fejez ki a hazánk iránt. Fiatalkorában Plath randizott egy magyar származású fiúval, Attila Kassay-val, aki a második világháború után, a kommunista diktatúra elől menekülve érkezett Amerikába, ahol egyetemi ösztöndíjat kapott.

Amikor kitört az 1956-os forradalom, Plath Cambridge-ben tanult, és hevesen kritizálta a szovjet beavatkozást. Leveleiben szolidaritást vállalt a magyarokkal, sőt részt vett egy adománygyűjtésben is. Találtam arra utaló adatokat, hogy ebben az időszakban magyar és szibériai népmeséket is olvastak Ted Hughes-zal.

Platht rengeteg egyéb szál is Magyarországhoz köti. Az anyai nagyszülei osztrákok voltak, a Monarchia idején emigráltak Amerikába, sőt, az sem kizárt, hogy voltak magyarországi felmenői is. Plath 1960-ban találkozott Csokits János magyar költővel, és többször járt a londoni magyar étteremben is. A halála után Hughes barátságot ápolt Csokits-csal, akivel közösen fordított angolra Pilinszky-verseket. Frieda Hughesnak, Plath és Hughes lányának pedig a magyar festő, Lukács László volt a második férje.

Az új verseskötet teljesen át fogja írni azt, ahogyan Plathról gondolkodunk, és ahogy tanítjuk az írásait. A korábban megjelent összegyűjtött verseit Ted Hughes szerkesztette, aki maga válogatta és döntötte el, mi az, ami Plath érett írásának számít ezek közül. Hughes 1956-ot jelölte meg kezdődátumként, azt az évet, amikor megismerkedtek és összeházasodtak.

Az új kötet azonban 1953-ban írt versekkel kezdődik, a kiadvány második része pedig számos szerkesztői jegyzet után tartalmazza Plath összes korábbi versét, amiket ötéves korától kezdve írt. Habár az archívumokból sok eddig nem publikált vers ismerős volt, nekem is okozott meglepetést az új kötet. Kifejezetten szeretem a Plath fiatalkorában készült szövegeket, amikben barátságról, Massachusettsről, az amerikai kapitalista társadalomról ír, sokszor pedig a Grimm-meséket idézi.

Abszolút. Ahogyan korábban említetted, a McCarthy szenátor nevéhez köthető kommunista „boszorkányüldözést” – amit Trump gyakran idéz fel és használ a saját politikai céljaira – Plath sokszor kritizálta az írásaiban. Egy, a negyvenes évek végén írt középiskolai esszéjében a salemi boszorkányperekről gondolkodott, és a huszadik században az afroamerikaiakat ért egyenlőtlenségekhez hasonlította azokat: ugyanazok a társadalmi egyenlőtlenségek, fejti ki, csak mások a bűnbakok.

A mágia nyelve tehát nagyban hatott szerintem rá. A nép- és a tündérmeséktől kezdve a katolikus imákon át az ördögűzésig előszeretettel használ a költészetében mágikus elemeket. Christopher Nolan 2023-as Oppenheimere ihlette egy új kutatásomat. Azt vizsgálom, hogy lett az atombomba a modern fausti alku, és hogyan gondolkodtak erről a költők, köztük persze Plath, és később maguk az atomfizikusok.

Plath többféleképpen használta a boszorkány motívumát az írásaiban. Empátiát érzett azokkal a nőkkel, áldozatokkal, akiket meggyanúsítottak boszorkánysággal, kivallattak és megkínoztak a kora újkori boszorkányüldözések és perek idején. Ő maga az ötvenes években elektrosokk-terápián ment keresztül. Az első alkalom ráadásul nagyon rosszul sikerült, nem az előírásoknak megfelelően hajtottak végre, így kínzásként élte meg azt – a megkínzott költő, megint.

A szövegeiben Plath párhuzamot vont az említett kétféle fizikai erőszak között. Többször azonban nem önmagát azonosította marginális figuraként, hanem arról gondolkodott, mik azok az intézmények, vagy kik azok a hatalommal rendelkező emberek, akik bűnbakot keresnek és kirekesztenek embereket.

Életében egyébként extrovertált volt és népszerű. Számos barát vette körül, és mindenkivel sikerült megtalálnia a kapcsolódási pontokat.

Sylvia Platht sokan, sokféleképpen említik inspirációként, a kortársai között e téren a már emlegetett Anne Sexton emelkedik ki. Az Egyesült Államokon kívüli szerzők között azonban a halála után lett igazán népszerű. Svédországban nagy befolyása volt a feminizmus második hullámának női költőire, de hatott az ír Seamus Heaneyre és a korábbi brit koszorús költőre, Carol Ann Duffyra.

Napjainkban egyfajta Plath-reneszánsznak lehetünk tanúi, nemcsak az írásai újbóli megjelenése, a bővített kiadások és újraértelmezések miatt, hanem azért is, mert Plath életével is nagyon sok regény foglalkozik. Idén márciusban, a Bloomsbury gondozásában jelent meg Helen Bain kötete, a Daffodil Days, ami Plath 1961–62-es devoni napjait dolgozza fel. Mindegyik fejezet másik karakter szemszögéből közelíti meg, hogy ki volt ő, egy mosógép-kereskedőtől kezdve a szomszédjaiig. De említhetem az ír Victoria Kennefick díjazott debütáló verskötetét, az Eat Or We Both Starve-ot, amit Plath hangja erősen inspirált, vagy az ausztrál Jessica Zhan Mei Yu 2023-as, But the Girl című regényét, amit a neves Penguin publikált. Yut Az üvegbúra foglalkoztatta erőteljesen, és kortárs kontextusban dolgozta át a szöveget.

Sokan a közösségi média királynőjeként emlegetik Platht. Az Instagramon, a TikTokon és Tumblrön nagyon népszerű, én is az utóbbi felületen ismertem meg őt, 2013-ban. A virális mémeken Kafka, Dosztojevszkij és Camus társaságában találkozhatunk vele. Lana Del Rey több dalban és versében említi Platht, a szuicid, melankolikus léttel azonosítva őt, ezzel megerősítve a popkultúrában a hozzá fűződő sztereotip személyiségjegyeket.

De Woody Allen Annie Hall filmjétől kezdve a Simpson családon át, a netflixes Szexoktatás című sorozatig számos műben találkozhatunk Plath mondataival vagy a gondolataival. Egy német ismerősöm, aki a több mint húszezer követővel rendelkező lovingsylviaplath Instagram-oldalt vezeti, közel ötszáz, Plathra utaló popkulturális referenciát talált. És nincs vége. Sarah Polley most forgatja Az üvegbúra filmadaptációját, amiben Billie Eilish játssza Plath önéletrajzi ihletésű karakterét, Esther Greenwoodot.

Mostanában sok regény írja újra a boszorkánypereket, hangot adva azoknak a nőknek, akiknek nem volt lehetőségük felszólalni magukért. Ilyen Emilia Hart 2023-as Vészlény című kötete, ami három nő generációkon átívelő történetét mutatja be a boszorkányperektől napjainkig. Hart Platht is idézi a szövegben természetesen. Nagyon tetszett még a katalán Irene Solà angolul 2025-ben megjelent, azóta magyarul is olvasható regénye, a Szemet ​adtam neked, s te a sötétségbe néztél, amit úgy jellemeznék, mint egy matriarchális Száz év magány a spanyolországi Franco-diktatúra idején, tele néphiedelemmel és boszorkánysággal. Solà minden fejezet elején egy női szerzőtől idéz eredeti nyelven, és az első fejezetben Szabó T. Annára esett a választása. Itt van aztán Stacey Halls Familiárisok – A pendle-dombi boszorkányok című kötete és Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyékában című regénye is, amik ugyancsak foglalkoznak a boszorkánytémával. Kiemelném még Tamás Gáspár Miklós lányának, Rebecca Tamásnak a 2019-es WITCH című verseskötetét, ami sokrétű módon nyúl a boszorkány figurájához. De zenében is találunk izgalmas vállalásokat, például a Florence and the Machine tavalyi albumát. Az Everybody Scream is a boszorkányság, az okkult, a misztikum, és népi horror témáiból merített ihletet.

2016-ban költöztem el Magyarországról, azóta kevésbé követem a hazai kultúrát, de szerintem idővel otthon is lesz egy „boszorkányforradalom”. Ennek jele, hogy Poór Dorottya képzőművésznek 2025-ben volt egy Földi boszorkányok című kiállítása Budapesten, ami a boszorkány kortárs újraértelmezésével foglalkozott. Én nagyon sok potenciált látok a boszorkányfigura a magyar hiedelemkultúrára épülő feminista átgondolásában is.