A norvég sztáríró szerint a választás után Magyarország az őszinte beszédhez való visszatérésre kapott esélyt
Norvégia egyik legnépszerűbb írójának a basszusgitárja eladásával indult a karrierje. Az árából vette ugyanis élete első Macintoshát. A május 9-én a PesText vendégeként Budapestre látogató Erlend Loe a legtöbb ötletét azóta sem kézzel jegyzi fel. A Bábel-estek házigazdája, Száraz Eszter moderálta kettős kötetbemutatón kiderült, hogy az író-olvasó találkozókat leszámítva Loe gyűlöli a tömegjeleneteket, hogy írás közben ritkán nevet, de azt reméli, a mondatai viccesek. Úgy tartja, a komoly irodalmi díjakat a komoly hangvételű, melankolikus könyvek nyerik, ezért Krasznahorkai László Nobel-díja alaposan meglepte, mert ő mindig is humorosnak gondolta a magyar író műveit. Loe azt mondta, a világ sokkal abszurdabb, mint az abszurd helyzetekkel teli könyvei, főnyereménynek gondolja azt, hogy megszületünk, de elmagyarázta azt is, hogyan kerül a hűtőbe tett péniszt rejtő Tupperware edényre málna felirat.
A továbbadott gyűlölet és az őszinte beszéd
Erlend Loe Norvégia harmadik legnagyobb városában, Trondheimben nőtt fel, aztán Oslóban tanult film- és irodalomtudományt. 24 éves volt, amikor megjelent az első, Elfújta a nő című kötete. Most 56 éves, és három évtizede járja a világot a könyveivel. Legnagyobb sikere, a Naiv.Szuper 2002-ben jelent meg magyarul (a kötettel való találkozásomról itt írtam részletesen). Azóta tíz művét jelentette meg a Scolar, nemrég pedig a magyar nyelven elérhető munkáinak száma újabb kettővel gazdagodott. Loe ezúttal egy kettős kötetbemutatóra érkezett tehát a PesTextre, ahol már másodjára vendégeskedett.
Fontos gesztusnak gondolom, hogy mielőtt elkezdődött volna a könyvbemutató, tapsot kapott a közönségtől Lőrincz Balázs Bendegúz, Vaskó Ildikó, Földényi Júlia, Patat Bence, Purkarthofer Kornél Leonard, az öt fordító, akik magyar nyelvre ültették Loe könyveit.
A beszélgetés elején Száraz Eszter azt vetette fel, hogy amikor Loe repülőgépe landolt Budapesten, még más volt Magyarország miniszterelnöke, mint a kötetbemutató kezdetén. Loe először az új miniszterelnöknek gratulált, aztán arról beszélt, követte a történéseket, és remélte, hogy lehetséges a változás. Beszámolt róla, hogy először 2006-ban járt nálunk, és a tapasztalatai szerint úgy 2011–12 körül kezdett megváltozni Magyarországon a hangulat. Ő legalábbis egyre több, a politikára vonatkozó kérdést kapott akkoriban. Úgy érezte, számos téma marad a szőnyeg alatt. Azt mondta, a totalitárius vagy ennek irányába tartó társadalmakban az egyik legnagyobb veszély, hogy megszűnik a kommunikáció a nemzedékek között. Épp emiatt nagyon örül neki, hogy az áprilisi választás után Magyarország az őszinte beszédhez való visszatérésre kapott esélyt.
Száraz Eszter kiemelte, hogy az őszinte beszéd fontos motívuma Loe magyarul néhány hete, Purkarthofer Kornél Leonard fordításában megjelent Amit a világról tudni kell című könyvének is (itt közöltünk belőle egy részletet). A monológként megírt szöveg beszélője-főhőse a fiának ad életvezetési tanácsokat, melyeknek a gazdaság irányítására vonatkozó praktikus ismeretek mellett fontos eleme a gyűlölet átadása is. Loe ennek kapcsán arról mesélt, hogy volt a svéd határhoz közel egy kis kunyhója a nagyszüleinek, és gyerekkorában számos alkalommal járt ott nyaranta velük. Az Amit a világról tudni kell szövege ezekből az élményekből sokat merít, olyankor ugyanis a szomszédok meghívták őket magukhoz, különféle finomságokat kóstoltattak velük, és a felnőttek megosztották egymással a földműveléssel kapcsolatos nehézségeiket. A könyvben Loe ennek az szóbeliségnek a megőrzésére törekedett.
Regényekkel tölteni meg a könyvtárakat
Loe arról beszélt, a szülei már eltávolodtak a földműveléstől, és a családból elsőként ők végeztek felsőfokú tanulmányokat. Ő könyvek között nőtt fel, így számára az írás adott volt számára már fiatalon. Hogy mi okból fogott bele? Arra gondolt, valakinek meg kell tölteni regényekkel a könyvtárakat, és hitt benne, hogy neki sikerülhet ez. Kétségtelen, hogy a terv megvalósítása jól halad, Loe ugyanakkor keserűen jegyezte meg, hogy bár a sikerei kezdetén még éltek a nagyszülei, nem hiszi, hogy elolvasták volna a könyveit. Büszkék voltak rá, mondta, de azzal, hogy író lett, nemigen tudtak mit kezdeni.
Ahogy szerinte a rangos irodalmi díjakat odaítélő zsűrik sem igazán tudnak mit kezdeni a humoros alkotásokkal, amilyenek például az ő művei is. A norvég Jon Fossét ezért tipikusabb Nobel-nyertesnek tartja Krasznahorkai Lászlónál. Fossénak ugyanis Loe szerint melankolikusak a könyvei, míg Krasznahorkai prózájának olvasása során ő mindig is jókat nevetett.
Főnyeremény, színház, nyugalom
1969 szerencsés év volt Norvégiában, fogalmazta meg Száraz Eszter. Ekkor fedezték fel ugyanis az olajat, ennek nyomán pedig korábban elképzelhetetlen jólét köszöntött az országra. Erlend Loe is abban az évben született. Féléves volt, amikor megtalálták az olajat. Ezután abszurd gazdagság köszöntött Norvégiára a beszámolója szerint. Azt mondta, mázli, hogy épp Norvégiában látta meg a napvilágot, de hangsúlyozta, az, hogy megszületünk, önmagában főnyeremény.
Mielőtt tovább mesélném, mi történt a kettős könyvbemutatón, álljon itt egy rövid leírás az író külleméről és vonásairól. Higgyenek nekem, funkciója lesz. Erlend Loe tehát ezen az estén kék-piros inget, barna baseballsapkát viselt. A Petőfi Irodalmi Múzeumban megjelent közönség tagjainál legalább fél fejjel magasabb. Ősz szakálla van, valahol a Ferenc József-barkó és a Mikulás-stíl között. A tekintete nyugodt, amilyen a szélcsendes fjordokban a víz színe. Ez utóbbi most a legfontosabb, és adjuk még hozzá három évtized színpadi rutinját is.
Száraz Eszter megkockáztatta ugyanis, hogy Loe viszonylag sokat szurkálódik a színház irányába a könyveiben. Erre az író az addigi nyugalommal a szemében kezdte mesélni, hogy miután megtagadta a katonaságot, polgári szolgálatra kellett mennie, amit egy amatőr színtársulatnál abszolvált. Egészen addig szerepben maradt, ám akkor egy pillanatra összerezdültek a vonásai. Felkavaró emlék lehetett neki, mert úgy fogalmazott, az a közel két év az életének talán leginkább embert próbáló időszaka volt. Azt mondta, ha a színházi előadás rossz, az nagyon rossz, megfogalmazta továbbá, hogy egy filmet bármikor kikapcsolhatunk, egy színházi előadásról kijutni viszont jóval komplikáltabb dolog. Bár végig izgalmas volt a beszélgetés, Száraz Eszter felkészültségének hála ezek voltak talán a legőszintébb pillanatok, a moderátor kicsalogatta ugyanis a szerzőt a profi válaszadó páncélja mögül.
A pénisz, a hűtő, a málna és a norvég nyelvváltozatok
Ezután tértek rá a frissen, Lőrincz Balázs Bendegúz fordításában, magyarul Vesszőfutás címmel megjelent Loe-regényre. A norvég címe Kukene/Kukane, ami, nos, faszokat jelent. A cím egyik eleme a bokmål alak, vagyis a Norvégia lakosságának 85-90 százaléka által használt írott sztenderd „könyvnyelv” szerinti, a másik pedig a nynorsk, azaz a főleg Délnyugat-Norvégiában élő nyelvváltozat. Loe azt mondta, azért szerepel a norvég címben két változat, mert ez talán tompítja valamelyest a szó vulgaritását. Illetve így sikerült azt is elérnie, hogy a regényét árusítsa egy kizárólag nynorsk nyelvű könyveket forgalmazó oslói kereskedő.
A Vesszőfutásnak az az alaphelyzete, hogy a főhős a zuhany alatt elveszíti a férfiasságát (ennek ismeretében egyből érthetővé válik, milyen remek a magyar címváltozat). Loe azt mondta, elsősorban az identitásunkat meghatározó motívumok foglalkoztatták a könyv írása során, valamint azt a kérdést szerette volna vizsgálni, hogy az életünk egy már lezárt, korábbi fejezetéhez visszatérhetünk-e vajon valaha.
A regény egyik fejezetében a főhős egy málna feliratú műanyag dobozba teszi és a hűtőbe rejti a leesett péniszét. Loe azzal magyarázta ezt a jelenetet, hogy a nagyszülei gyakran gyűjtöttek bogyós gyümölcsöket, így a felcímkézett Tupperware-edények számára megszokott látványt jelentettek.
A tartalmas beszélgetésen szóba kerültek Loe kedvenc filmjei (a Száll a kakukk fészkére előkelő helyen áll), illetve az, hogy a legritkább esetben szokta újraolvasni a könyveit. Kiderült továbbá, hogy a hódok és a jávorszarvasok mellett miért a kerékpár a leggyakrabban előbukkanó szereplő a műveiben. Loe tudniillik mindennap biciklizik, kerekezés közben pedig folyton arra gondol, mit ír majd azután, amikor leszállt a bicikliről. Így azért nem is olyan nehéz újabb és újabb regényekkel tölteni meg a könyvtárakat.
