Idén Kovács Richárd rendőr főhadnagy kapta a 2023-as Aranypánt-díjat, amit azoknak ítélnek oda, akik foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és emellett öntudatos romaként élik mindennapjaikat. Gyerekként egy putriban élt a nagymamájával, ahol az udvaron volt a vécé. Már akkor felnézett a rendőrökre, szenvedélye a testépítés lett. Büntetett előéletű apja miatt háromszor is elutasították a jelentkezését a rendőrségre, de ő nem adta fel. Leginkább a többi roma gyereknek szeretne példát mutatni azzal, hogy szét kell robbantani az akadályokat, és egy putriból is el lehet jutni Washingtonba, ahogy neki is sikerült.
Mit jelent önnek ez a díj?
Már az is hatalmas dolog volt és nagyon megtisztelő, hogy bekerültem a végső jelöltek közé. Több száz jelölt közül választották ki azt a tízet, akikre végül szavazni lehetett. Szerintem sok mindenkit meglepett, köztük engem is, hogy egy rendőr kapta a legtöbb szavazatot. Ez a díj egy nagyon klassz dolog, az oklevél is csodálatos. Ennek a díjnak azonban az a valódi értelme, amit ezáltal másoknak adni tudunk: egy jó mintát, egy jó példát. Megmutathatjuk a társadalomnak, hogy érdemes tanulni és érdemes dolgozni, teljesen mindegy, hogy kőműves vagy egyetemi adjunktus az illető. Azt látom, hogy hatalmas szakadék van a többségi társadalom és a magyarországi cigányság között, legyen szó iskolázottságról, az anyagi vagy a munkaerőpiac helyzetről. A díjjal talán ezt a távolságot is lehet kicsit enyhíteni.
Az idei jelöltek között volt tanár, antropológus, orvostanhallgató, dúla, borbély és szociális munkás is. Miért volt meglepő, hogy egy rendőrt választottak meg 2023 hétköznapi roma hősének?
Gondoljunk bele, milyen karakter a rendőr az emberek szemében? Aki szankciót szab ki, aki büntet, hivatalos személy, egyenruhában. Úgy gondoltam, hogy előbb szavaznak egy tanárra vagy egy orvostanhallgatóra, tehát akik talán nagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendenek. Hányszor hall olyat az ember, hogy köszönöm, hogy megfogta a betörőt? Vagy hogy köszönöm, biztos úr, hogy szólt a biztonsági öv miatt? Szerintem több összetevős, hogy mégis miért rám szavaztak sokan: a személyem és az életutam is szimpatikus lehetett, de nemcsak nekem szavaztak bizalmat, hanem úgy általában a rendőrségnek is.
Mennyiben szólhat a cigányokkal szembeni előítéleteknek, hogy pont egy rendőr kapta ezt a díjat? Ismerjük ezeket: a cigányok bűnöznek, lopnak, nem dolgoznak stb.
Én bízom benne, hogy ennek is szól. Ha azt látják, hogy itt van egy orvos, egy szociológus vagy egy rendőr, aki tisztességes és jól dolgozik, akkor talán megváltozik a véleményük a cigányokkal kapcsolatban. Szavazás alapján kaptam a díjat, nem tudom, kit mi motivált, amikor voksolt. Az Aranypánt-díj segít megismerni sok cigány ember életútját, eredményeit. Ezek mindegyike segít abban, hogy ha léteznek előítéletek, azokat átírja.
De azért mégis még ott tartunk 2023-ban, hogy kvázi bizonygatni kell, hogy vannak dolgos, igyekvő, tisztességes cigányok. Ez nem szomorú valahol?
Arra gondol, hogy mint egy véres kardot, körbe kell hordozni ezeket az embereket az országban és mutogatni?
Talán a véres kard túlzás, de igen, valami ilyesmire gondoltam.
Én is annak örülnék, ha nem kéne mutogatni semmit, de ez nagyon bonyolult kérdés, amit számtalan kriminológus, szociológus és pedagógus vizsgált már előttem, és nem nagyon látjuk a kiutat ebből. Eleve nem tudjuk, hány cigány él Magyarországon, így innentől nagyon nehéz erről beszélni. Ki számít cigánynak? Aki annak vallja magát, vagy akit annak tart a környezete? Az 1970-es években a Kemény István-féle kutatások például utóbbit vették alapul. De az sem biztos, hogy javítana a helyzeten, ha lennének pontos számainak, mivel a származás szenzitív adatnak számít.
Mit jut eszébe, ha azt hallja, hogy cigánybűnözés?
Semmi. Pont semmi. Ilyen nincs, ilyet egyszerűen nem lehet mondani. Tudományosan teljesen megalapozatlan nézet.
Ettől még a többségi társadalom egy jelentős része azt gondolja, hogy ez egy valóságos jelenség.
Ez egy kérdés vagy a véleménye? Kérdésként nem tudom értelmezni. A többségi társadalomban is vannak jó és gonosz emberek, és olyanok is, akik bűncselekményt követnek el.
Említette, hogy több mint tíz éven keresztül járőrként dolgozott a rendőrségnél. Előfordult a munkája során, mondjuk egy igazoltatásnál, hogy előny volt a cigány származása, vagy pont, hogy hátrány?
Előfordult mindkettő, de nem tudom azt mondani, hogy amikor cigány emberrel szemben intézkedtem, mindig előny volt, és amikor pedig nem cigánnyal szemben, akkor pedig hátrány. Volt, hogy úgy éreztem, tőlem jobban elfogadja a szankciót az a cigány ember, aki ellen intézkedtem. De olyan is volt, amikor sérelmezték, hogy cigányként megbüntetem őket. Utóbbiból volt egyébként kevesebb. Olyan esetre viszont nem emlékszem, amikor azt éreztem volna, hogy egy nem cigány ember a származásom miatt kétségbe vonná a büntetés jogosságát. Amúgy szerintem jó lenne, ha több cigány származású rendőr lenne például a kommunikáció miatt.
Hogyan lett rendőr? Miért választotta ezt a pályát?
A Kaposvár közeli Nagybajomról származom, és amikor a környékünkön jártak a rendőrök, mindenki elkezdett kiabálni, hogy jönnek a bengák. A rendőröket nevezték bengának. Kissrácként mindig sasoltam őket, nagyon tetszett az egyenruhájuk, a sapkájuk, a fegyverük. Olyan különleges, olyan hivatalos volt nekem a megjelenésük.
Tehát ez a gyerekkori élmény az oka annak, hogy rendőrnek ment?
Nem, ez később jött, amikor már aktívan versenyeztem testépítőként. A 2000-es évek elején elmentem az egyik Miss & Mr. Zsaru testépítő versenyre, és ott láttam milyen jól néznek ki ezek a rendőrök. Fessek voltak, izmosak, jól állt rajtuk az egyenruha. Akkor döntöttem el, hogy én is rendőr akarok lenni, én is úgy akarok kinézni, mint ők. Amúgy is váltani akartam, mert akkoriban egy fröccsöntő üzemben dolgoztam, a mai napig hányingerem van, ha megérzem azt a műanyagszagot.
Ha jól tudom, nem ment könnyen a felvételizés, első körben többször is elutasították. Ez hogyan történt pontosan?
Akkoriban az volt a szabály, hogy nem lehet rendőr, akinek valamelyik családtagja büntetett előéletű, és nekem az apám az volt. Hiába vittem igazolást, hogy semmi kapcsolatom nincs az apámmal, 6-7 éves koromig a nagymamám nevelt, azt mondták, hogy ez a szabály. Én úgy voltam vele, hogy szabály ide vagy oda, én akkor is rendőr leszek. Miután harmadszorra is elutasították a fellebbezésemet, írtam egy kérelmet az ORFK-nak. Válaszul küldtek egy levelet, hogy menjek fel Budapestre. Ott találkoztam egy idősebb tiszttel, aki elbeszélgetett velem. A végén adott egy befogadónyilatkozatot, amivel mehettem felvételizni. Körülbelül húsz év múlva beszéltem vele újra, és megköszöntem neki, hogy anno lehetővé tette, hogy rendőr lehessek. Annak a pecsétnek köszönhetem az életemet: hogy van munkám, van mit ennem, ki tudtam alakítani egy jó egzisztenciát. Azt mondta, neki már csak ezért megérte az a sok év, amit a rendőrségnél töltött. A Rendőrtiszti Főiskolára, a mai Közszolgálati Egyetemre sem volt könnyű a bejutás, háromszor kellett érettségiznem a felvételihez. Szerintem jó döntés volt, hogy a rendőrséget választottam, mert már fiatal srácként is tudtam, hogy jó ember akarok lenni. Ehhez pedig egy jó hely kell, ami biztos hátteret adhat, és a rendőrség ilyen.
Hogyan alakult volna az élete, ha nem jön össze a rendőri pálya?
Elképzelhető, hogy én is olyan életet éltem volna, mint az apám, célok nélkül. De nekem már kisgyerekként megvoltak a céljaim: azt mondtam magamnak, hogy én leszek a legizmosabb, a legjobb, akire mindenki felnéz. Olyan kigyúrt és izmos akartam lenni, mint a tévében látott filmsztárok, Arnold Schwarzenegger vagy Sylvester Stallone.
Honnan jött ez a vágy?
Gyerekként egy kétszobás, fürdő nélküli vályogházban éltem a nagymamámmal. A házban nem volt meleg víz, vécé is csak kint az udvaron. Nem volt előttem egy jó családi minta, a szüleim nem voltak tanult emberek, nyolc általánosuk volt mindössze. Ha nincs minta előtted, akkor jobb esetben szeretnél magadnak. És én kitűztem magam elé, hogy el szeretnék érni dolgokat. Egyszer sem gondoltam arra, hogy mi lesz, ha nem jön össze. Egyszer sem gondoltam arra, hogy mi lesz, ha a kérelem ellenére mégsem jelentkezhetek a rendőrséghez.
Miért kezdett el gyúrni? Miért lett ennyire fontos a testépítés az életében?
Kaposvárra jártam középiskolába, és láttam a többi gyerekeken azokat a márkás, menő cuccokat, amelyek akkoriban jöttek be. Nekem is voltak ruháim, nem arról volt szó, de azért nem ilyenek. Egyszóval én is szerettem volna egy jó külsőt. Egyszer hazafelé sétáltam, és láttam, hogy az egyik romos házban két-három srác súlyzózik. Egy putrit kell elképzelni, ki volt törve a ház ablaka, nem volt világítás, de ők csak nyomták. Másnap én is lementem, rögtön izomlázam lett, de azt éreztem, hogy ez az én világom.
Két rúd volt mindössze, mindkettő teljesen el volt görbülve a sok használattól. A hidegtől és a párától odaragadt a kezem a vashoz, de én csak még keményebben edzettem. Mindent erre tettem fel, iskola után minden nap három-négy órát edzettem. Szilveszterkor is az edzőteremben voltam, amíg mások buliztak, én gyúrtam. 2006-ban nyertem meg először a Mr. Zsaru címet, és a következő két évben is engem választottak meg Magyarország legizmosabb rendőrének a kategóriában, amivel kiérdemeltem az örökös Mr. Zsaru címet. 2011-ben ezüstérmes voltam a New Yorkban megrendezett World Police and Fire Games-en, a következő évben aranyérmes lettem. Senki sem hitt abban, hogy helyezést érhetek el, de tényleg senki, csak én. Másodállást vállaltam, hogy ki tudjam fizetni a repjegyet Amerikába. Ha Mike Tyson vagy Muhammad Ali úgy lépett volna szorítóba, hogy nem hisznek magukban, egyből kiütötték volna őket, nem?
Az „Etnikai profilalkotás a rendőri intézkedések során” című dolgozatával különdíjas lett a Tudományos Diákkörön (TDK). Hogyan jött ez a téma, és miről szólt a dolgozat?
Az egyik főiskolai tanáromtól, Dr. Tihanyi Miklós rendőr alezredestől egyszer megkérdeztem, hogy hány cigány származású hallgató végzett a Rendőrtiszti Főiskolán, amióta ő ott tanít. Azt mondta, hogy egy kezén meg tudja számolni. Nem is tudom, miért kérdeztem ezt meg tőle, de nagyon elgondolkodtatott. Pár nappal később megállított a folyosón, hogy kitalálta, milyen témával kéne neveznem a TDK-n. Így született meg a dolgozat ötlete. Fontos mérföldkő volt az életemben ez a dolgozat, és nem azért, mert különdíjas lett, hanem mert akkor állt össze bennem, hogy ki is vagyok. Ráébresztett, mekkora érték a cigány származásom. A dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy van-e etnikai profilalkotás a rendőrségnél, tehát előfordul-e, hogy azért állít meg valakit a rendőr, mert cigány. Erre ugyanaz a válasz, hogy nem tudjuk, mert nem tudjuk számszerűen, hogy ki cigány és ki nem.
De az intézkedő rendőr szempontjából nem mindegy szerintem, hogy ő kit gondol cigánynak. Főleg, ha ugyanazért valakit megállítanak, mást meg nem. 2014-2016 környékén több cikk is arról számolt be, hogy a rendőrség sokszor azért bírságolt meg cigányokat, mert a kerékpárjukról hiányzott a csengő vagy a lámpa, vagy mert a járda helyett az úttesten sétáltak.
Nem voltam ott ezeknél az eseteknél, nem tudom, mi történt pontosan.
Akkor az is lehet, hogy van olyan rendőr, aki előítéletes a cigányokkal szemben, nem?
Nem tudom, én nem találkoztam ilyen kollégával.
Olyat sem tapasztalt a munkája során, hogy rendőri diszkrimináció ért egy cigány embert?
Nem, és furcsán is jött volna ki, ha én ott vagyok. Én is olvastam hasonló esetekről, de megint csak azt tudom mondani, hogy nem én voltam ott. Akkor tudnék felelősséget vállalni ezekért, ha én intézkedtem volna. Szerintem manapság már nem is annyira kérdés, hogy ki a cigány és ki nem.
Szerintem a rasszizmus, a cigányokkal szembeni előítéletesség ma is probléma Magyarországon. Hogy csak egy példát mondjak: származása miatt egy cigány ember nehezebben talál albérletet.
Lehet, hogy csak azért érzem így, mert engem nem érnek ilyen hátrányok, és a környezetemben sincsenek jelen ezek a problémák. A sztereotípiák és az előítéletek mögött többek között azok az infrastrukturális, iskolázottságbeli különbségek állnak, amelyekről korábban is beszéltem. Az Aranypánt-díj is jó példa arra, hogy igenis érdemes tanulni, küzdeni. De kinek is mutatjuk meg? A magyaroknak vagy a cigányoknak? Szerintem a többség felfogja, hogy aki dolgozik, tisztességes életet él, annak helye van a társadalomban, függetlenül a származásától. De vajon a cigányokhoz is eljut ez?
És mit gondol, eljut?
Bízom benne. Ha csupán egyetlen olyan csóró kissráchoz eljut az üzenet, mint amilyen én voltam, és erkölcsös, tisztességes ember lesz belőle, már megérte az egész. Ezért fontosak azok az alkalmak, amikor iskolákba hívnak előadni. Legutóbb két képet vetítettem ki a gyerekeknek: az egyiken egy csóró srác áll egy putri előtt, a másikon én vagyok látható a Fehér Ház előtt. Megkérdeztem tőlük, hogy tegye fel a kezét, aki olyan körülmények között élt, mint ami az első képen van. Szinte az összes gyerek feltette a kezét. Majd megkérdeztem tőlük: ki hiszi el, hogy a putriból el lehet jutni Washingtonba. Hát, nem sokan tették fel a kezüket. Ezután beszéltem nekik arról, hogy igenis el lehet jutni oda, hiszen nekem is sikerült. Csak menni kell, szét kell robbantani az akadályokat, a gyerekeimnek is mindig ezt mondom. Szerintem az ehhez hasonló előadásoknak van értelme, mert igazán ezeknek a gyerekeknek kell mintát és példát mutatni.
Csak az akaraton múlik, hogy valaki ki tud törni a szegénységből?
Nem, dehogyis. Ha egy kút mélyén vagy, nem biztos, hogy ki tudsz mászni onnan. A Közszolgálati Egyetemen is erről beszéltem egyik előadásomban a diplomata gyerek-cigány gyerek párhuzamon keresztül. Ennek az a lényege, hogy mindketten ugyanarról a szintről indulnak, de a cigány gyerek idővel szép lassan lemarad a fejlettségben. A diplomata gyereknek van szép gyerekszobája, vannak játékai, színes ceruzái, mesét olvasnak neki a szülei stb. A cigány gyerek mire megy haza? Vagy van fűtés, vagy nincs. Vagy van mit enni, vagy nincs. Szép cipő, ruha? Én is szerettem volna, nem mindig volt. A cigány gyereknek kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy reggelre felkészüljön az iskolára.
Nem akarok általánosítani, de tudjuk, hogy van olyan család, ahol rossz a helyzet. És mindez odavezet, hogy le fog maradni. Ha nem olyan a környezet, akkor hiába az akarat, nem fog tudni kitörni a szegénységből és a nélkülözésből. Nekem szerencsém volt, mert jó tanáraim voltak, akik odafigyeltek rám. De ha nem lett volna cipőm, nem lett volna mit ennem, vagy nincs busz az iskolához, nem biztos, hogy egyáltalán eljutok a középiskoláig, és nem biztos, hogy most beszélgetnénk.
Több jelölt is mesélt arról, hogy sokszor érték őket atrocitások származásuk miatt, például kiközösítették, megszólták őket az iskolában. Volt önnek hasonló tapasztalata élete során?
Ha volt is, rólam biztosan lepergett. A sportban és a tanulásban is inkább csodabogárnak számítottam, sosem bántottak azért, mert cigány vagyok. Szóval sosem mondták nekem, hogy „mi van, te szutyok cigány.” De ha ilyesmit mondanának nekem, akkor visszakérdeznék: elnézést, nekifutna még egyszer, mert nem értem, miről beszél.
Beszéltünk a sportban elért eredményeiről, jelenleg a Dombóvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán dolgozik. Most negyedéves a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, ezzel párhuzamosan a romológia szakot is csinálja. Mi a következő cél?
Nagy álmom, hogy egyszer a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen taníthassak. Hogy oda bejussak, ahhoz kell egy doktori, ami még nincs meg. De nagyon el tudnám képzelni a jövőmet ott, hogy azokkal a tanárokkal dolgozhassak, aki a példaképeim voltak.
