Ha létezik a mátrai fanyűvő, akkor van kömörői hidrovámpír és sonkádi kifordított kutya is

2023. január 22. – 17:32

Ha létezik a mátrai fanyűvő, akkor van kömörői hidrovámpír és sonkádi kifordított kutya is
Kazsimér Soma és K. Takács Márton – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Karmos Balázs tudós 2022. januárjában azzal kereste meg a magyar sajtót, hogy egy mosatlan, pállott, zsíros hajú, cirregő hangot adó, furán járó, bűzös szagot árasztó, koszosfehér lényt látott barátjával Mátranovák közelében, és egészen biztos benne, hogy a hírhedt Fanyűvőhöz volt szerencséje. A Blikk ráharapott a témára, le is hoztak egy beszámolóval tarkított cikket az esetről, amit aztán átvett többek között az Origo tudományrovata is.

Bár fotó is szerepelt a cikkben róla, Karmos Balázs nem létezik: a fotón Kazsimér Soma költő testesítette meg, a szöveget is ő írta, a bizonyítékul használt szemcsés, fekete-fehér fotó pedig a fotográfus-hallgató K. Takács Márton munkája volt. De mire ez kiderült, addigra már a nem létező Karmos beszélt a Rádió 1 reggeli műsorában Sebestyén Balázzsal, a Blikk pedig egész cikksorozatot szentelt a rejtélyes mátranováki fanyűvőnek.

A kilencvenes évek ufókorszakára emlékeztető hoax csak a munkásságuk jéghegyének csúcsa volt: Kazsimér és K. Takács évek óta kutatják a magyar vidék kriptozoológiáját, azaz a kitalált lényeket és az azokhoz kapcsolódó, néha évszázados hiedelmeket. És szintén évek óta küldözgetnek a Szabolcs megyei sajtónak olyan sztorikat, amik a saját fejükből kipattant lényekről szólnak: a tehénből lakmározó kömörői hidrovámpírról, a sonkádi kifordult kutyáról, Szatyorról, vagy éppen a békés kenusokat halálfélelembe taszító nagyari boszorkányrítustól.

A hosszútávú projekt – amiből jelenleg éppen kiállítást és kiadványt terveznek – szándékosan keveri azt, hogy mi a valódi és mi a „valódi”, mik az igazi, és mik a hamis legendák, miközben egy őszinte felkutatása annak, hogy ezek a hiedelmek milyen formában élnek még mindig a mai Magyarországon.

Majdnem pont egy évvel a sikeres hoax után ültünk le beszélgetni Kazsimérrel és K. Takáccsal arról, hogyan él még a vidéken a mocsárból kimentett vadgyerek, Hany Istók legendája, miért röhögték ki egyiküket a Facebookon egy paranormális csoportban, és hogy a vásárosnaményi szexéhes ogrék történetét viszont nem ők, hanem valaki más találta ki.

Milyen volt átélni, hogy terjed a magyar médiában a mátranováki fanyűvő sztorija?

K. Takács Márton: Érdekes volt, mert amikor kirobbant, én nem voltam Magyarországon. Somával Skypeon beszélve menedzseltük, hogy kinek mit és mit nem mondunk. Ötven százalékban őt hívták fel újságírók, valahogyan megszerezve a számát, ötven százalékban engem. Telex, RTL, 444, Meglepetés Magazin, Bors, Balázsék, Friderikusz, Fókusz. Egy hétig menedzseltük, hogy mi derüljön ki, és mi nem, több megkeresésre mondtunk nemet, mint igent. Végül kiderült az egész, de valójában az elején naivak voltunk azzal kapcsolatban, hogy ez mit fog jelenteni.

Mit jelentett, mi volt a cél?

KTM: Az, hogy kiderüljön, mi kik vagyunk, az nem volt cél. Ebből a szempontból voltunk naivak, mert előzetesen egy csomó ember tudott rólunk, és azonnal híre ment.

Kazsimér Soma: A fanyűvős kép megjelent korábban a Designissón. Egy képalapú kereséssel meg lehetett találni. Felmerült, hogy leszedetjük, de Marci mondta, hogy, hagyjuk, úgysem fog senki utánamenni. Fárasztó és intenzív volt amúgy ezt megélni, mert erősen próbáltuk kézben tartani a dolgokat. Mivel én voltam itthon, a legtöbb helyen én jelentem meg, én kommunikáltam, Balázséknál is én szerepeltem, de ez nem volt teljesen szubjektív, Marcival még azt is megbeszéltük, hogy milyen legyen az a karakter, ahogy beszélek Sebestyén Balázzsal.

KTM: Minden, ami Balázséknál történt, azt pont úgy zajlott, ahogy előre megbeszéltük.

KS: Volt egy ilyen tervem, hogy ráveszem Balázséket, hogy cirregjenek. Szerepelt a cikkben, hogy a fanyűvő cirregő hangot adott. Sikerült is kicsikarni belőlük egy kis cirregést, ezt nagyon imádtam. De próbáltunk korrektek is lenni: még a Balázs-megjelenés napján hívott a Meglepetés Magazin, hogy jó, akkor helyszíni riport Mátranovákon, ekkor és ekkor találkozzunk, mutassuk meg, hol láttuk a fanyűvőt. Elkezdtem az újságíróval karakterben beszélni, de akkor tudtuk meg, hogy a 444 le fogja hozni a leleplező cikket. Visszahívtam már karakteren kívül, hogy jó, állj, ne menjünk oda feleslegesen, mert ti még nem tudjátok, de potyára megyünk, és ebből nem lesz cikk. A Bors mindenképpen azt akarta kihúzni belőlünk, hogy ostobák a Blikknél. Ott a cikkben kiemeltettük azt a sort, hogy nem akartuk a Blikket leleplezni. Nem mintha lenne ott bármi, amit le lehet leplezni.

KTM: Nagyon alábecsültük, hogy mennyire kellett ez a dolog a Blikknek. Nyomtatásban két lapszámban megjelent, online felületen is három cikk volt legalább belőle, függetlenül attól, hogy mi derült ki, és mi nem derült ki.

KS: Szenzációs öröm volt azt olvasni a Blikkben, hogy újra látták a mátranováki fanyűvőt, és ott vagyok én mint szakértő, és én mint fanyűvő, ugyanis a képen is én vagyok beöltözve a lénynek.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ezt a patront csak egyszer lehetett elsütni, nem?

KS: Bevallom, utána még próbálkoztam. Írogattam álneveken más helyekre is, hogy én is láttam a fanyűvőt, mint ahogy az a Karmos Balázs. Meg össze akartam hozni a Szon.hu-s szörnyeket a Blikk-kel. Nekik arról írtam, hogy ez és ez vagyok, és találkoztam a hidrovámpírral meg kisari mocsári parasztokkal. De ezekre már nem volt semmi reakció.

Hol van a határ a művészet és a dili között? Mikor lett ebből az egészből alkotás, és nem csak egy vicc?

KTM: Ez az egész nem volt ad hoc, más típusú kutatásokból jött. Az alapja Luby Margit néprajzkutató Bábalelte babona [pdf] című könyve. Vele mind a ketten foglalkoztunk korábban, Soma az irodalom felől, én pedig az egyik szakdolgozatomhoz használtam a szövegeit.

KS: Amikor először kezembe került ez a Luby Margit-könyv egy táborban, egy pajtában a félhomályban olvasgattuk ezeket a sztorikat, meg viccelődtünk a lidércekkel. Viszonylag hamar megéreztük ebben a lehetőséget, hogy ezekkel lehetne valamit kezdeni. Aztán kerestük a módjait. Én szeretem, ha valami intermediális, multiplatform jellegű, ezért többfelé kezdtünk el gondolkodni. Tehát először az volt az ötlet, hogy készítsünk ebből valami művészetit, és aztán jött az, hogy érezzük is jól magunkat közben. Néha a diliből vissza kellett venni, én szeretek ezzel menni, szeretek még egyet csavarni dolgokon, még hülyeségeket beletenni. Marci szabott ennek határt, hogy legyen inkább produktum, legyenek keretei, ne legyen olyan impulzív, mint ahogy én szeretném.

KTM: Soma verseket írt, én pedig képeket készítettem. Minden helyszínt, amit megtaláltunk, bejártuk egy miniexpedícióval, és ez köti össze az egészet. Mi ketten mint Steinbeck és Capa, elindultunk mint fotós és író, hogy egy nagyon fontos dolgot felfedezzünk a világról.

Először létező magyar kriptidek helyszínére terveztetek expedíciókat?

KS: Az első a putnoki farkasember volt, annak van beágyazottsága, Tompa Mihály is írt róla.

KTM: Van szobra, van sírja.

KS: Oda ellátogattunk, és arra gondoltunk, hogy vicces lenne elmenni azokra a helyekre, amiket mi találtunk ki.

KTM: Összemosódik az, hogy mi az új legenda, és mi az, ami már létezett. Ebben a mátranováki fanyűvő a legfontosabb, mert ez egy modernkori találmány.

KS: Amikor vagy tíz éve felreppent, akkor próbáltak neki előzményeket találni, hogy már a bányászok is láttak ilyeneket Mátranovákon. Ezt élesztettük fel.

Amiket kitaláltatok, azokat elküldöztétek a Szon.hu-nak, a szabolcs-szatmár-beregi hírportálnak. Ott nem fogtak gyanút? Ugye nem ugyanarról a címről küldtétek?

KS: Nem is kellett email, egy felületen lehetett beküldeni a sztorikat. Négy éve küldözgetek oda történeteket, tavaly októberben is küldtem, de már projekten kívül, csak viccből. Most az öböl-dzsinn karaktere volt a legújabb.

Amikor 2018-ban elkezdtétek ezeket a történeteket küldeni a Szon.hu-nak, akkor csak marhulni akartatok?

KTM: Az első sztori azért készült el, mert kitaláltam azt a szót, hogy „hidrovámpír”. Van egy magyar fotós, Szabó R. János, aki Kömörőről származik. Ezért van a cikkben, hogy János Kömörőről látta a hidrovámpírt, szóval ezt kicsit neki is küldtem. Kömörő ott van Nagyar mellett, ahol a Luby-kastély is található. Az egész szatmár-beregi hiedelemvilág nagyon erős, szerintem ez hívta életre a rovatot az újságban, hogy az emberek küldjenek nekik kíséretettörténeteket. Ez a fajta babona egy helyi sajátosság, ezek a történetek még derengenek annyira a helyieknek, hogy olvassanak róluk. Azért találkoztunk ezzel a lehetőséggel, mert már évek óta, talán még a KESMA-idők előtt is létezett ez a lehetőség az újságnál.

KS: Valahogy odakeveredtem az oldalra, és azzal szembesültem, hogy egymás alatt van két olyan cikk, hogy Gyurcsány Ferenc ármánykodása és hogy Koboldokat látott a hajnalig gépező fiú Gergelyiugornyán. Durva kognitív disszonanciát eredményezett. Ez nagyon megtetszett nekem, és utánamentem, akkor találtam meg, hogy küldeni is lehet sztorikat. Körbelőttük az utóbbi években azt a területet, majdnem minden településre kitaláltunk valamit. Marhulás volt, de már hosszabb távban gondolkodtunk. Már csak azért is, mert a hidrovámpíros szövegen tök sokat dolgoztam, próbáltam ezt az univerzumot építeni. Akkor már foglalkoztunk a valódi lényekkel, és azt gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy újakat életre keltsünk.

Azt tudjátok, hogy kik írták azokat a korábbi történeteket? Lehet, hogy valahol van egy rivális kriptozoológus csapat az országban.

KS: Lehet. De megint csavartam ezeken egyet. Most írtam két verset, az egyiket arról, hogyan kutatjuk a hidrovámpírt, ami a mi találmányunk, a másikat pedig a vásárosnaményi ogre asszonyokról, ami viszont nem.

KTM: Összemosódik, hogy mi az, amit mi csinálunk, és mi az, amit nem. Így képződik a legenda, hogy már nem lehet visszavezetni az eredeti történetre..

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Nem sok kriptidet ismer a magyar közvélemény, ugye?

KS: Nem sokat. De az a nagyon érdekes, hogy ha egy kicsit megkutatjuk, akkor sok ilyen van, csak nincsenek beágyazva. Nagy élményem ezzel az egész projekttel kapcsolatban, hogy akárkinek mesélek róla, mindig mond valami sajátot. „Vasváron él a kígyókirály, azt tudod?” És akkor mindenki tesz hozzá még valamit.

Ezek a lények miért koptak ki a köztudatból?

KS: Nekem van erről egy eléggé felszínes és általános elméletem. Mintha a modernizmus és a felvilágosodás varázstalanítása és ezeknek a babonaságoknak a megbélyegzése túlnyerte volna magát, és totális győzelmet aratott volna. Még viccelni sem szeretnek vele az emberek. Facebookon benne vagyok különböző paranormális csoportokban, ott is próbáltam megbolygatni a közösséget, hogy hallottak-e már erről meg arról a lényről.. Nagyon gyorsan leoltottak, hogy ne higgyek már ilyen babonáknak. Egy paranormális csoportban. Ez egy érzékeny pont, hogy nehogy babonásnak nézzék az embert.

KTM: Ezeknek a nemzetközi, amerikai verzióját mindenki ismeri. Valószínű, hogy mellettük már nincs szükség magyar verziókra. A jeti, a Nagyláb, a chupacabra különböző változatai benne vannak a köztudatban. Nagyon nehéz a magyar kriptidekről úgy beszélni, hogy nem emelünk be hasonlatként valamit, ami nem magyar. A Blikk cikkének is az volt a címe, hogy Nekünk is van jetink.

És ez szomorú?

KS: Én azon az állásponton vagyok, hogy igen. Szerintem jó, ha vannak lényeink. Nem túl megalapozott, de azt gondolom, hogy ha a környezetünket benépesítjük ilyen lényekkel, és azokhoz van valamilyen viszonyunk, hiszünk vagy nem hiszünk bennük, akkor sokkal inkább magunkénak érezzük ezt a környezetet, mondjuk az erdőt, ahol a farkasember lakik. Feltöltjük fantáziával a környezetünket, és közelebb kerülünk hozzá. Nem csak egy erdő lesz, hanem a putnoki farkasember erdője. És ha kiirtják, akkor a farkasember erdejét irtják, nem csak egy szimpla erdőt.

Nekem eszembe jutott a híres gabonakörös hoax 1992-ből, amit Friderikusz Sándor leplezett le a műsorában. Azt a sztorit ismeritek?

KTM: A gabonaköröknél direktben az volt, hogy egy amerikai dolgot másoltak le. Valaki kitalálta, hogy legyen, és lett. Mi a másik irányból indultunk: tudjuk, hogy van egy amerikai dolog, de mi ennek a magyar megfelelője. Amikor Franciaországban voltam, mindenki kérdezte tőlem, hogy miért nem akarom ezt folytatni. Ott is jöttek a sztorik, hogy itt van egy kecske, ami csak jobbra tud fordulni és embereket eszik. Mindenhol vannak ilyen történetek. A célunk viszont az volt, hogy a magyar helyzetet mutassuk be, hogy mi van itthon, és mi lehetne még. A projekt munkacíme is az, hogy Bevezetés a kriptozoológiába.

Amikor ellátogattatok ezekre a helyszínekre, akkor mit tapasztaltatok, a helyi lakosság hogy áll ezekhez a lényekhez?

KS: Nem sok ilyen élményünk van, általában nem találkoztunk emberekkel. Egyre emlékszem, és az nagyon megmaradt. Amikor mentünk a putnoki farkasemberhez megkérdeztem egy helyi embert, aki útbaigazított minket, hogy mennyire hisz benne. Ő mondta, hogy neki még a nagymamája mesélte, hogy ne menjen fel a város mellett dombra, mert ott garázdálkodik a farkasember. A nagymama még hitt. Az anyukája annyira már annyira nem, de mindig mondta, hogy azért ne nagyon menjenek arra.

KTM: A putnoki farkasember és Hany Istók a kettő, ami közigazgatási szinten biztosan létezik, ugyanis van köztéri szobruk. Hany Istóknak rengeteg szobra van, most ezeket fotózzuk. Ha már ezt a szférát elérték ezek a lények, akkor a köztudatban vannak. Amikor ezeket fotóztuk, akkor a helyiek csak annyit mondtak, hogy jól van. Ők már túl vannak ezeken.

KS: De közben pedig téma, hogy van-e szobor Hany Istókról Kapuváron. Kutattam adatbázisokban, és láttam, hogy volt egy 2006-os szoborpályázat, ami sikeresen zárult, de köztéri szobor nem készült belőle. 2012-ig folyamatosan készültek a cikkek, hogy lesz-e szobor, mikor lesz. Hogy a pályázatot kiíró helyi városszépítő egyesület majdnem minden évben megígérte, hogy jövőre lesz szobor. Vagy, hogy amikor a helyi sportegyesület és a szobor finanszírozásának kérdése volt terítéken az önkormányzati ülésen, akkor csak az előbbi kapott pénzt. Felháborodás volt abból, hogy Wass Albertnek hamarabb lett szobra, mint Hany Istóknak.

KTM: A Fertő-Hanság Nemzeti Park főigazgatóságánál van szobor Hany Istókról. Van Hany Istók tanösvény, ahol szintén van egy szobor. A kapuvári Rábaközi Múzeumban is van szobra. Fertőhomokon is van szobra. Rengeteg festmény is készült róla.

Ti egyrészt őszintén fel akarjátok hívni a figyelmet ezekre a képzeletbeli lényekre, másrészt pedig ki is figurázzátok a hiedelemvilágot. Érzitek ti is ezt az ellentmondást?

KTM: Próbálunk mindent megtudni a korábban ismert lényekről, és alkotói munkaként állunk hozzá, amiből aztán írások, képek, videók készülnek. De van egy nagyon fontos része ennek a sajtó szempontjából is: hogy hogyan reagálnak rá az emberek, amikor megjelenik. Ez volt az, amit mi sem tudtunk igazán. Amikor Hany Istókot kifogták, akkor sok helyen úgy jelent meg, mint egy természettudományos szenzáció. El kellett telnie száz-százötven évnek, hogy klasszikus legenda legyen belőle. A fanyűvőnél ugyan nem merül fel, hogy orvosi szaklapban tárgyalják, de videóriport, fénykép, vers már van róla. Sok meglepő, egymástól független kontextusban találkoztunk vele. Egy turista portál például írt arról, hogy érdemes megnézni, hol van a fanyűvő, mert az egy izgalmas geológiai képződmény helyszíne.

KS: Úgy írták meg, hogy ugyan nem létezik a mátranováki fanyűvő, de ajánlanak jobb látványosságokat. Amikor tőlünk kérdezik, hogy hiszünk-e ezekben a lényekben, akkor próbálunk semleges pozíciót felvenni. Nekünk nem fontos. Léteznek, hisz le van írva, hisz mondanak róla dolgokat. Nincsen állásfoglalás, nincsen cinikus távolságtartás, de nincs a vak hit sem. A semleges pozíciónk miatt viszont sokszor nevetnek az emberek azon, amiket mondunk. Sokszor én is meglepődöm, hogy miken.

Mi ennek a projektnek a végpontja? Mi lesz ez, ha egyszer készen lesz?

KTM: Most vagyunk a végén. Elméletileg a Fotófesztiválon lesz kiállításunk, ami tartalmazni fog mindent, amit az utóbbi években csináltunk. Egy zine-t vagy egy könyvet is ki szeretnénk adni, ami listáz mindent.

KS: Én azt szeretném, ha ez szájhagyomány útján élne tovább. Ezt a legjobban szóban lehet elmesélni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!