Borsod nem Mordor

A Larry ritkaság a magyar film világában: úgy mond el egy történetet egy vidéki, dadogó srácról és az ő bimbódzó rapkarrierjéről, hogy nem nézi le a szereplőit, nem karikatúrákat mutat be, nem csinál esztétikai erényt a nyomorból, és nem nézi hülyének a nézőt sem. Itt olvasható a kritikánk róla.

A Larry főszereplője a fiatal, súlyosan dadogó Ádám (Vilmányi Benett), aki rapkarriert akar magának. De a rap nem cél, hanem eszköz, a hosszú ideig csiszolt egyetlen számában beszél a saját traumáiról, a rendőrként dolgozó, otthon is a rend őreként viselkedő édesapjáról (Thuróczy Szabolcs), és arról, hogy van-e bármi kijárat ebből a létezésből. Ebből a dalból egy kazincbarcikai rapper (Csala Do) önt formát, amivel beneveznek egy budapesti tehetségkutatóra – a Larry pedig annak a története, hogy képes valaki a legsúlyosabb, személyes dolgairól beszélni úgy, hogy a saját hangképző szervei akadályozzák benne.

Bernáth Szilárd eddig rövidfilmeket rendezett, a Larry az első játékfilmje. Eredetileg egy létező borsodi rapper munkásságát akarta filmes formába önteni, de aztán az élet máshogy kanyarodott. A Ki Mit Tube második évadában felbukkant Serranóból kiinduló világképbe aztán bekúszott más is: Bernáth saját, személyes élményei, Borsod megye, sőt még Závada Péter is besegített az alkotói munkába. Bernáthtal beszéltünk arról, hogy hogyan lehet egyáltalán megtanítani valakinek a dadogást, miért kellett visszafognia Thuróczy Szabolcsot, és miért nem kell Borsodot egy merő szegény szürkeségként ábrázolni. (Az interjú videócseten készült.)

Minek lehet azt köszönni, hogy sikerült elkerülnöd a legnagyobb közhelyeket a magyar vidékről szóló filmekről?

A szorongásnak meg a depressziónak. Borzasztóan féltem attól, hogy valami szart csinálok, emiatt nagyon figyeltem arra, hogy milyenek ott valójában az emberek, milyenek azok a motívumok, amiket be tudunk engedni a filmbe. Az volt az érdekes, hogy volt a fejemben egy konkrét elképzelés arról, hogy ez a film mi lesz. Főleg európai filmek jártak a fejemben: a Dardenne fivérek, Ulrich Seidl filmjei, Andrea Arnold. Magyar részről pedig inkább irodalmi szövegek, Borbély Szilárd, Tar Sándor, Krasznahorkai. Ha ennek a magyar filmes hagyományát nézzük, akkor inkább a dokumentumfilmek erősebbek… Jó, ott van Tarr Béla, vagy amit én nagyon szeretek, Nagy Dénestől a Lágy eső.

Nagy V. Gergő dramaturggal rengeteget beszéltünk a lehetséges előképekről az írás alatt. Olyasmit akartam csinálni, mint a Dardenne-ek, de az látszott már az első napon, hogy ezt csak el fogjuk rontani, mert ez nem olyan. Olyan filmet nem tudunk csinálni, képtelenség. De volt valami helyette: Vilmányi Benett, Thuróczy Szabi vagy Hartung Dávid operatőr személyisége, a táj, és az amatőr szereplők miatt lett nagyon gyorsan egy másik identitása. Onnantól kezdve mindenki feladata az volt, hogy ne uraljuk le. Ne önmegvalósítsunk. Ne formalizáljunk, hanem a lehető legtisztábban, minden mesterséges jelenlét nélkül dolgozzunk.

Mit értesz mesterséges jelenléten?

Nem fogok konkrét példákat mondani, de elég sok magyar filmnél lehet azt érezni, hogy két színész viszonya és dinamikája inkább színpadi jelenléthez hasonlít. Nagyon fontos volt, hogy ezeket mi ne engedjük be.

Thuróczy rég volt filmben ennyire erős, hogyan sikerült ezt nála elérni?

Ami nálam Thuróczy esetében minta volt, az a Csicska című rövidfilm, Till Attila filmje. Ott hoz valami hasonlót, bár ott inkább tisztán sátáni karakter, itt meg szerettem volna, ha az ő igyekezete és szeretete valódi, tisztább. Szabi a legközhelyesebb választás erre a szerepre, és az elején szerettem volna megúszni, de rájöttem, hogy hülyeség lenne.

Ahogy kezdtem megismerni, meglepődtem, hogy az ő személyisége más ahhoz képest, amit általában játszik. Szerettem volna, ha ez minél jobban megjelenik. Döbbenetes humora, szíve és brutális energiája van. Praktikusan annyi volt a szerepem, hogy nagyon le kellett lassítani és visszafogni, de amikor teljesen improvizáltunk egy jelenetet, akkor ez az energia visszajött. Thuróczy lubickol azokban a helyzetekben, amikor igazi emberek között mozog, komolyan veszi, és érti is a magyar néplelket.

Miért lett Thuróczy karaktere rendőr?

Sokat gondolkoztunk Gergővel az ő pontos karakterén. Azt akartuk, hogy az ő hatalma ne csak a családi szinten érvényesüljön, hanem egy tágabb, szociológiai szinten is. Így össze lehetett kötni a szerepét a cigánytelepekkel. Az, hogy ő a rend őre kinn és benn is egyaránt, érdekes motívum volt.

Amikor profi színészek játszanak amatőrökkel, hogyan lehet elérni, hogy mindannyian ugyanúgy működjenek?

Nagyon fontos, de nem csak az én érdemem, hogy minél gyorsabban tudjunk teremteni a forgatáson egy elfogadó és szeretetteljes hangulatot. Mindenkivel máshogy kellett beszélni. Szandtner Annával nagyon analitikusan álltunk a szerephez, minden egyes mondatot, minden egyes gesztust átbeszéltünk, hogy mit jelent. Szabival erről szó sem volt. Benettnél a legtöbb mindent előjátszottam neki, hogy mire gondolok, ő pedig megcsinálta jól. Csala Dót pedig fel kellett szabadítani. Akármennyire is természetes meg fain csávó, amikor meglátta Thuróczy Szabolcsot, meg azt, amit Benett csinál, kicsit beszart. Nem ment elsőre a forgatáson az, ami a próbákon igen, és azt hitte, hogy rossz, amit csinál. Ott nem technikai feladatom volt, hanem meg kellett győznöm, hogy jó.

Benett-tel már dolgoztál közösen, de mindig is úgy volt, hogy ő lesz a főszereplő?

Nem őt gondoltam elsőre. Abból indultam ki, hogy ebben a filmben legyen mindenki amatőr. Ahogy távolodtam az eredeti sztoritól, egyre inkább színészi lett a film, ahol ívet kell játszani, ahol olyan feladatok vannak, amit egy amatőr nem tud megcsinálni a rutintalansága miatt. Kialakult, hogy legyen egy színészi szentháromság Ádám, Ádám apja, és az apa menyasszonyának szerepére. Nekik legyen egy kamaradrámai dinamikájuk, és rajtuk kívül mindenki legyen amatőr – ez lett a képletem. Forgattam Benett-tel egy kisfilmet, Szabadok címmel, még 2019-ben.

Az az általános benyomásom, hogy általában sok energia kell ahhoz, hogy segítsek egy színészt abban, hogy pontosan eljátssza azt, ami a fejemben van. Abban a kisfilmben Benett ezt maximálisan túlteljesítette. Olyan jelenléteket meg állapotokat hozott, ami elvárhatatlan. Ezt amúgy gyűlöli, amikor ilyen szépeket mondok róla, remélem, nem olvassa el ezt az interjút. Nagyon különleges kapcsolata van a tudattalanjával. Őszintén, hamisság nélkül bele tud nyúlni magába, és kibányászni állapotokat. Egy ponton azt éreztem, hogy mekkora biztonság lenne, ha erre támaszkodhatnék.

Majdnem lehetetlen dolgot kértél tőle a dadogva rappeléssel.

A zenei résszel nem volt gond, Benett apukája (Vilmányi Gábor) zenész. De a dadogás nagyon nehéz volt, az volt a pokol maga. Fogalmam nem volt, hogy ez hogyan lesz meg. Amikor elküldtem a casting direktor Muhi Zsófinak a forgatókönyvet, felhívott, hogy figyu, nagyon jó, de ki fogja ezt eljátszani? Féltem, hogy tipikus filmes vagy színházas dadogás lesz, ami megölné az egészet. Felvettem a kapcsolatot a Démoszthenész Egyesülettel, a beszédhibások országos érdekvédelmi szervezetével, ahol megismerkedtem Kovács Benedek logopédussal. Amikor először mondtam, hogy mi lenne a feladat, eléggé csodálkozott hiszen az ő dolga pont az ellenkező.

Arra gondoltam, hogy Benettnek arra van szüksége, hogy találkozzon gesztusokkal, mimikákkal, hogy tudjon tükrözni, ezért elkezdtünk csoportterápiára járni. Hajmeresztő jelenség, mert nincs kettő ugyanolyan dadogás, mindenki teljesen máshogy ismétel. Voltak motívumok, amiket Benett eltanult. Elkezdtünk járni Benedekhez is személyes foglalkozásokra, ahol Benett előadta dadogva a film szövegeit, ő pedig szótagonként állította meg, hogy mi benne a hiteltelen. Ez hetekig így ment.

Egyszer megkértük Benedeket, hogy mondja el a dadogás fiziológiáját, ő pedig nagyon plasztikusan elmagyarázta. Ez volt az áttörés, onnantól kezdve Benett nemcsak mímelte a dadogást, hanem ezt az áramütésszerű blokkot elkezdte megtanítani a hangképző szerveinek. Ez a típusú dadogás teljesen az övé lett. Ha dadogna, akkor így dadogna. Ez annyira mély, testi szintre ment, hogy nehezen is tudott belőle kijönni. Szünetekben is beakadt.

Amit megismertél a dadogásról, megváltoztatott bármit a filmedben?

Igen. Nagyon izgalmas jelenség, mert még mindig nem lehet tudni teljesen, hogy micsoda valójában. A logopédia jelenlegi állása szerint öröklődő, apáról fiúra száll. Például, ahogy a Démoszthenész Intézettől megtudtam, Őze Lajos és Őze Áron is küzdött a beszédzavarral. Viszont csak a potenciál öröklődik, kell valami, hogy aktivizálja. Általában egy trauma.

Amiket én a húszas éveimben látott filmekben szerettem, az a harag, a lélektaniság és a filozófia. A Larryben nincsen sok filozófia, de harag és lélektaniság van. Az utóbbit nagyon nehéz megmutatni filmben. A dadogás azért hálás téma, mert ott van a fizikája – azt a nyomorultságot, amit átél a főhős, mi is átéljük vele.

Kovács Benedek egy adott ponton azt mondta, hogy az alapkoncepcióm nem hiteles. Azt mondta, hogy olyan van, hogy valaki dadog, amikor beszél, de éneklés vagy rap közben nem igazán. Ez nagyon sok szorongást okozott, hogy akkor most tévúton járok-e. Ezt az lendítette át, hogy találkoztunk egy harmincas sráccal a beszédterápiás csoportokban, aki jelentkezett a foglalkozáson, hogy pont ugyanebben van: szeret rappelni, de ha mások előtt kell előadnia, rap közben is beakad.

Színészként viszont ez lehetetlen feladat. A beszéd hangképzésénél működnek az akadályok, de abban a pillanatban, hogy ritmikát teszel bele, ezek megszűnnek. A kettő között kellett megtalálni egy finom határvonalat.

Mondtad, hogy szerinted a filmben nehezebb megmutatni a lélektaniságot. Ennek az ellensúlyozására vannak azok a jelenetek, amikor hátulról, nagyon szűken követjük a főszereplőt, ugróvágásokkal?

Nagyon sokat agyaltunk azon Hartung Dáviddal, hogy ez a film hogy nézzen ki. Azt akartam, hogy a karakterből jöjjön a formanyelv, és ne fordítva. Az volt a filozófiánk, hogy követő, hosszú snitteket veszünk fel, amiket megugratunk, és ez valahogy modellálja a dadogás lélektanát. Ott is arról van szó, hogy megvan a teljes mondat, és megvan a kifejezési vágy, de az artikulálásnál roncsolódik, akadozik, ugrál, ismétlődik. Sokszor hét-nyolc perces snitteket is felvettünk, amikből csak húsz másodperceket használtunk fel. Ez Dávid gerincének nem tett jót, a harminckilós kamerát szegény végigrángatta fél Borsod megyén.

Kifejezetten színesen, napfényesen jelenik meg Borsod megye, ez szándékos volt?

Abszolút szándékos volt. De nem azonnal jött a gondolat. Ha azt mondom, hogy Borsod, akkor mindenki arra gondol, hogy jaj. Ahogy a Csala Do fogalmazna: Mordor. Szürkeség, szegénység. Ugyanakkor talán a legszebb tája Magyarországnak. Azt éreztem, hogy ez jól ellenpontozza a történetet, és hát minek elhazudni, ha ez van. Közhelyes döntés, ha nyomasztó képeket és háttereket használunk. Ha működik a sztori, az szép hátterekkel is fog.

Nekem Larry olyan, mint egy nagyon dühös Mr. Klausz. Volt konkrét előképe?

Érdekes, hogy te vagy már a harmadik, aki Mr. Klauszt hozza föl. Amúgy nem, de majdnem: Serrano volt az alap, az ő szövegeit használjuk, ő volt a minta. Mr. Klausz a Ki Mit Tube első évadában volt, Serrano a másodikban. Puzsér mondott róla kritikát, ez a Larryben el is hangzik, csak a fellépő nevét cseréltük ki. A 444-en készítettek egy kétrészes portrét Serranóról, az volt nekem hihetetlenül érdekes és imponáló. Addig azt hittem, hogy azok a tiszta energiák, amiket tinikoromban imádtam olyan filmekben, mint a Mechanikus narancs, a Gyűlölet vagy a Taxisofőr, azok itthon nem léteznek.

Hiphopdalszövegekben is azt gondoltam, hogy addig voltak amerikai–magyar koprodukciók, öngyarmatosító, adaptált gengszterrapperkedések, mint a Ganxstáék, vagy ha magyar volt, abban mindig volt valami cinikus idézőjel, mint, mondjuk, Sub Bass Monsterben. Vagy akik nagyon jók voltak, azok az értelmiségből vagy a költészet oldaláról jönnek, mint Akkezdet Phiai. De ahogy a Larryben mondják, seggszagú, bátran amatőr, tiszta, petőfies arccal még nem találkoztam. Persze az is igaz, hogy egyáltalán nem vagyok hiphopszakértő.

Aztán felbukkant ez a gyerek, akiben összeért az energia és a nagyon kócos, nyers tehetség. Nem tudtam, hogy hol, de sejtettem, hogy ebben ott van valahol egy film. Elkezdtem utazgatni vele, megismertem a barátait, és minél több időt töltöttem velük, azt éreztem, hogy úristen, ez kurva érdekes, nagyon hatott rám.

Ő volt alapvetően a kiindulópont, csak aztán eltűnt Magyarországról, és teljesen kikerült a horizontról. Amikor elkezdtem fejleszteni a történetet, akkor rájöttem, hogy a nagy gócpontok a történetben – az apa-fiú trauma, az ödipális motívum, az alkotási vágy – mind nekem fontosak. Ezektől nem tudtam eltávolodni.

És ezek mind benne vannak Larry dalában. Az hogy állt össze?

Ez volt a másik lehetetlennek tűnő dolog a dadogás után. De csak akkor derült ki, hogy az, amikor elkezdtünk rajta dolgozni. Serrano zenéjéből és szövegeiből indultunk ki, de azt akartam, hogy ne old school hiphop legyen, hanem valami frissebb. A trap tört ritmusa jobban is illett a dadogáshoz. A trap alműfajai között találtam meg a power trapet, vagy scream trapet, ami kábé a Rage Against The Machine-szerű metálenergiákból jön, trap, csak ordítós. Sperling Andor zeneszerzőt megkértem, hogy írjon egy ilyen alapot.

Eredetileg Serrano szövegeit akartam használni, csak olyan tiszteletlennek éreztem volna, ha újraszerkesztem őket. Szólnak az apa-fiú konfliktusról sorai, de csak néhány. Én pedig azt már tudtam, hogy a dalszövegnek fontos szerepe lesz a filmben. Nagy dramaturgiai truvájok nincsenek a Larryben, de feszültséget teremt, hogy abban a dalban ki vannak mondva dolgok, amik a felszín alatt lappanganak. Van, aki tudja, mi van a szövegben, van, aki nem.

Megkértem első körben Benettet, hogy írja meg a szöveget. Jó lett, a nyolcvan százaléka benne is maradt az elkészült dalban, de lehetett érezni, hogy ez nem egy olyan lélekből jön ki, aki ezeket tényleg átélte. Megkértem Serranót. Nem lett igazán pontos. Megkértem egy másik borsodi rappert. Az se. Indítottunk egy pályázatot a Facebookon, az sem jött be. Akkor már nagyon kétségbe voltam esve. Nem ismertem személyesen Závada Pétert, napokig gyűjtöttem a bátorságot, hogy felhívjam ezzel kapcsolatban. Két nap múlva küldött egy felvételt, és pontosan olyan volt, mint amit vártam. Szerepversként írta, Larryként, de még így sem volt teljesen alakhelyes. Megkérdeztem Serranót, hogy újrapakolhatom-e a sorait, és mondta, hogy persze. Egy Závada-versszak, Serrano sorai, a többit pedig Benett egészítette ki, még nekem is volt két sorom benne.

Pontosan hol játszódik a történet?

Az Ózd szó elhangzik, de tényleg nincsen kimondva, hogy hol játszódik. Először egyedül jártam be a Kazincbarcika–Miskolc–Ózd-tengelyt. Putnok, Edelény, Sajópüspöki, Abod, Lyukóvölgy. Összeállt a filmnek egy földrajza a fejemben, amiben Kővári Kata látványtervező, Gaszner Veronika felvételvezető és Násztor Bence gyártásvezető is nagyon sokat segített. Mindenhonnan mást vettünk el.

Te hol születtél?

Budán.

Mégis olyan átélt, személyes filmnek tűnik a Larry.

A rántott húsos jelenet szinte szó szerint így zajlott le egy családi ebédemen. Konkrétan a mostohaapám mondatai anyámnak.

Ennyire személyes dolgokat is beleraktál?

Igen. A traumafeldolgozás, a bántás és a szinte lehetetlenül nehéz alkotás motívuma miatt, bár egyáltalán nem akartam, de nagyon közel került hozzám a film.

És sikerült a filmmel feldolgoznod ezeket a személyes élményeidet?

Ezt nem tudom. Nem tudom, hogy ezt egyáltalán lehet-e így. Sokat szoktam erről beszélni terápián, konzervatív pszichoanalízisre járok. Van az a freudi mondás, hogy az álom a királyi út a tudattalanhoz. Ez a filmre is igaz, annyi minden összerendszereződött benne, amit korábban kevésbé láttam. Miközben tényleg nem az volt a célom, hogy magamról beszéljek, nem akartam Így jöttem-filmet csinálni. Az érdekes élmény volt, hogy megnézte anyám először a díszbemutatón. Annyit mondott csak, hogy ha látna száz filmet, és nem tudná előre, melyik az enyém, akkor is azonnal ki tudná választani.

A Larry december 1-jétől látható a magyar mozikban.