A Larry olyan, mint egy bitang terepjáró, ami úgy hajt át az előtte fekvő, saját magának is köszönhető kátyúkon, mintha meg sem kottyanna neki, mintha minden egyes akadály, amit maga elé görgetett az alapötlet és a forgatókönyv, nem számítana semmit, amíg ennyire pörög a motor. A gázt Vilmányi Benett tapossa, a terepjárót Bernáth Szilárd tervezte, és én nem bánom, hogy áthajtott rajtam, sőt – a Larry létezése és minősége egy kisebb csoda.
Mert a Larry alapötlete már olyan, mintha ennek a terepjárónak alapból kiszúrták volna a kerekeit, banánt dugtak volna a kipufogójába, és összemázolták volna a szélvédőjét, és akkor ezennel ezzel a költői képpel vissza is állok a garázsba: a főszereplője, Ádám (Benett) egy 21 éves, Borsod megyei, mezőgazdaságban dolgozó, dadogó srác, akinek az az álma, hogy rapper lesz.
Vagyis nem, ezzel pont hogy leegyszerűsítem: van egy álma, hogy a rappelésen keresztül el tudja mondani, amit a dadogásától nem tud. Hogy majd tud beszélni rendőr apjáról (Thuróczy Szabolcs), a környezetéről, az őt körülvevő emberekről. Úgyhogy egy kazincbarcikai producer (Onofer László, vagyis Csala Do) segítségével benevez egy budapesti tehetségkutatóra, a Larry pedig a művészneve lesz.
Akármennyire is úgy érezzük, hogy tudjuk, merre fog kanyarodni a Larry, az izgalmas benne nem az irány, hanem az, ahogyan teszi ezt. Bernáth Szilárd bemutatkozó játékfilmje sokkal, de sokkal erősebb, mint papíron, köszönhető ez az áldozatos, többéves munkának és rengeteg jó választásnak. Az első és legfontosabb ilyen választás volt megtenni Vilmányi Benettet főszereplőnek – a Terápiával berobbanó, azóta a filmekben helyét kereső, politikai gesztusok miatt a címlapokra kerülő színész megkapott egy olyan szerepet, ami nemhogy a tehetségét, karizmáját és a színészi tudását demonstrálja, hanem rátesz még pár lapáttal.
Az alakításában Ádám egy súlyosan szorongó, tanácstalan, a szétszakadás szélén álló fiú, amit eljátszani egy dolog, de hiteles dadogást, hiteles rappelést és hiteles dadogva rappelést produkálni, miközben hosszú beállításokban, közelikben kell eljátszanod, hogy minden egyes szó kimondásával az életed forog kockán, és most vagy soha – na, az már egészen más szint. Vonzza a tekintetet (sajnos a nem túl jó parókája is a film egy részében), de közben meg mégis kialakít egy olyan karaktert, akivel lehet szimpatizálni.
A szimpátia itt kulcsszó – Bernáth a filmjét a borsodi vidékbe helyezte, ami vékony jég, hiszen nagyon könnyen bele lehet szaladni bántó klisékbe, borzasztó környezetrajzokba vagy az empátia teljes hiányába, ha valaki nem végezte el a házi feladatát, és úgy akarja bemutatni a közeget, ahogy azt elképzeli másodkézből. Bernáth elvégezte (a hat évvel ezelőtti Fizetős nap című rövidfilmje is ilyen környezetben játszódik), a Larry egyszer sem tűnik úgy, mintha vállveregetésért és a Nagykörút közönségének dolgozna, hanem hitelesen bemutatja a főszereplő körüli és az eggyel szélesebb körből vett világát is. Soha, egy percig nem tűnik úgy, hogy kihasználná a világot, vagy hogy borzasztónak állítaná be – a cigánysor, a melósok, a barcikai arcok, az amatőr szereplők mind csak léteznek, ítélet nélkül. A Larry titka, hogy ezt a közeget Benett karakterén keresztül ismerjük meg, és ha neki ez természetes, nekünk is az. (Itt meg kell említeni Hartung Dávid operatőrt, akinek a sokszor meleg színű, naplementés képein a közeg sokkal barátságosabb.)
A színészek és a valóság találkozása pedig rettentően izgalmas. Thuróczy Szabolcsot ennyire elemében rég lehetett látni, mint az agresszívan focizó, evangélikus gyülekezetbe járó rendőr, az új párjaként Szandtner Anna a csodálatos szemöldöke és hitelesen zsíros haja alatt is meg tudja teremteni a másra vágyó nőt. Az abszolút csúcs viszont Csala Do, akinek nincs olyan mondata vagy mozdulata, ami kizökkentene bárkit is. Vannak jelenetek, például amikor összerak egy tracket Ádámnak, nincsen benne semmi fals szó vagy mondat, mintha a valóságot átültették volna egy az egyben a moziba.
Apropó track, a Larry egyik legjobb trükkje, hogy nagyon sokáig húz minket azzal, hogy nem mutatja meg teljes egészében azt az egy számot, amit Ádám összerak, a történetmesélésben is fontos, és megunni sem unjuk meg a film végére. A szám pedig egy meggyújtott Molotov-koktél, ami a szövegekben elkerül minden közhelyet (többek között Závada Péter is besegített az írásba), megvalósításában pedig tényleg berobban, hála Vilmányi kompromisszummentes előadásának. Ha valakit érdekelne, hogy milyen lenne az, ha Mr. Klausz összebútorozna a Death Gripsszel, itt megtudhatja.
Érdemes is megtudni: a Larry egy részletgazdag, izgalmas csavar a sportfilmek sémáján, ahol nem a győzelem vagy a részvétel a fontos, hanem az, hogy valaki hogyan tudja feldolgozni saját lelki problémáit a művészet segítségével. Amikor Ádám eljut a rockys értelemben vett nagy bunyójáig, akkor már kérdés lehet, hogy pontosan minek kell szurkolni. Ebben a furcsa, lebegtető feszültségben van elemében a Larry, és ebben az állapotban hajt full gázzal a katarzis felé.
A Larry december 1-től látható a mozikban.