Nem vette át a Junior Prima díjat egy színész, miután az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében

2022. szeptember 22. – 08:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd este színház-, film- és táncművészet kategóriában osztották ki a Junior Prima díjat és az azzal járó pénzjutalmat annak az öt, harminc év alatti művésznek, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A Színház Online beszámolója szerint viszont a díjat végül csak négyen vették át, mint írták, a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett „megköszönte az elismerést, de személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a díjat”. A Telex megkereste a színészt, aki elmondta, eredetileg nem tervezte visszautasítani a díjat, de

annyira feldühítette, hogy az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, hogy mégis így tett.

Vilmányi elmondta, hogy az utolsó pillanatban érkezett a díjátadóra, és nagyon szíven ütötte, hogy egyből odamentek hozzá, és nyomatékosan megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében. Mint mondta, előzetesen két fix mondattal számolt, ez a két mondat pedig nem volt mentes a politikától, szerinte ugyanis nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó. Miután ő volt az első, akit szólítottak, a kérés és az átadó között eltelt tíz percben nem is volt ideje lehiggadni, így végül egy nagyon dühös hangvételű beszédet mondott.

Ebben többek közt arról beszélt, hogy a politika és a kultúra összetartozik, és bejelentette, lemond a díjról, dacára annak, hogy egyébként nagyon kevés pénzért dolgozik. Vilmányi a Telexnek úgy fogalmazott, nyilván lehetett volna ezt sokkal méltóságteljesebben is csinálni, magát a gesztust viszont nem bánta meg, és mint mondta, az elismerést sem fogja utólag átvenni.

Vilmányi Benett Shawn szerepében Branden Jacobs-Jenkins Gloria című színdarabjának próbáján a Radnóti Színház Tesla Loft termében 2019. március 4-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Vilmányi Benett Shawn szerepében Branden Jacobs-Jenkins Gloria című színdarabjának próbáján a Radnóti Színház Tesla Loft termében 2019. március 4-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Idén rajta kívül Barta Ágnes, a Nemzeti Színház, Benedek Dániel, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház és Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagjai érdemelte ki a díjat. A hattagú zsűrit Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója alkották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!