Azt gondoltam, én nem fogok filmezni, oda más típusú színésznőket keresnek

Rainer-Micsinyei Nóra saját bevallása szerint még nem egy országos ismertségű ember, bár a karrierje kezdi ezt megcáfolni. A színházzal, azon belül is a Szputnyik Hajózási Társaság társulatával karrierje eljuttatta a Hírcsárdával közösen készített Youtube-videókhoz, majdnem milliós megtekintésű Áder János-paródiához, most pedig három filmben is lehet látni a magyar mozikban. Az egyik az Űrpiknik című sci-fi, amiben a szerepének nagy részét kivágták („Nagyon vicces volt, de dramaturgiailag nem volt indokolt” – mondja nekem). A másik a Toxikoma, amiben a Molnár Áron alakította Szabó Győzővel kerül egy csoportterápiára.

A harmadik pedig A legjobb dolgokon bőgni kell, Grosan Cristina bemutatkozó játékfilmje, aminek Rainer-Micsinyei írta a forgatókönyvét is, a rendezővel közösen.

A legjobb dolgokon bőgni kell főszereplője Maja (szintén Rainer-Micsinyei), aki szenved egy párkapcsolattól, szenved a felnőtté válástól, szenved az édesanyjától (Hernádi Judit), és úgy általában szenved. Egyik nap megbeszél egy ivászatot a volt osztálytársával (Huzella Júlia), de éppen akkor sikerül holtan találnia az egyik idős rokonát otthon. A kisgyerekes anyuka osztálytárs viszont nem tágít, és amíg várják a hullaszállítót, összemérik, ki hol tart az életben. Nem pont ugyanúgy, de a legjobb dolgok elkerülték mindkettőjüket.

A filmet Grosan Cristina rendezte, akivel Rainer-Micsinyei már két rövidfilmben dolgozott együtt (a címek: Átalakítás folyamatban, Éjszakai festés), és szeptember 16-tól lehet látni a magyar mozikban.

Írt már korábban forgatókönyvet?

Ez volt az első dolog, amit megírtam. Előtte a szakdolgozat óta nem írtam semmit. Működő gépem sem volt akkor. A rendező, Grosan Cristina nyomására vettem gépet.

Egy tableten írta?

A legelején igen. Mint a legnagyobbak.

Legalább volt külső billentyűzet hozzá?

A képernyőn kellett nyomogatni. A treatmentet még úgy kezdtem el, de Cristi ezt nem bírta tovább nézni. Aztán lettek kölcsöngépek, régi gépek a családból, és aztán a filmalapos támogatásból vettem egyet.

Honnan jött a film ötlete?

2017-ben kezdtük el írni a forgatókönyvet. Huszonkilenc éves voltam, és akkor már egy-két éve motoszkált bennem. Nővéremmel imádtuk a Csajokat, mindig ezen flasheltünk, hogy ez mennyire népszerű műfaj Amerikában. Arról csinálnak egy sorozatot, azokról a generációs kérdésekről, amiben éppen vannak. És azon is gondolkodtunk, hogy ilyen itthon miért nincs, és főleg: miért nincsen női szemszögből. Ezt addig mondogattam, hogy egyszer azt mondta a nővérem, hogy jó, akkor most már csináld meg. Megkerestem Cristit, hogy lenne-e kedve együtt írni egy filmet vagy sorozatot. Volt kedve. Nagyon szerencsésen jött ki, nyár elején kerestem meg, nyáron volt az Inkubátor leadási határideje, és akkor azt mondta, hogy adjuk be erre. Neki volt az ötlethez egy keresztsztorija is, ami vele történt meg.

És hogyan lett ön a főszereplő?

Én nem így terveztem. Nem az volt az első számú célom, hogy végre írok magamnak egy főszerepet! Tényleg csak írni és beszélni szerettem volna erről, Cristi kérdezte az első találkozások valamelyikén, hogy akkor miért nem én játszom.

Lett volna olyan magyar színésznő, aki el tudta volna játszani Maját?

Persze. Most azon kezdtem el gondolkodni, hogy nem nehezebb-e a saját írásodat játszani.

És nehezebb?

Szerintem egy picikét nehezebb, mert olyankor kívül és belül is vagy. Van az a frissesség is, hogy színészként kapsz egy anyagot, ráveted magad, és átalakítod az egészet, mint amit én szoktam csinálni. Ez a rész most kimaradt, mert ez megvolt az írással.

Tényleg ezt szokta csinálni?

Szoktam jelezni, hogy ha valamit máshogy mondanék, és ezzel kapcsolatban elég megengedők a rendezők. De mi sem ragaszkodtunk A legjobbnál a szó szerinti szöveghez, mert mindig jobb az, amit a színész érez, hogy hogyan mondaná.

Akkor sokat alakult a forgatókönyvből a végeredmény?

Nem, mert baromi jól írtuk meg! Komolyra fordítva, persze, sokat alakult, meg végigpróbáltuk az egész filmet. Én minden színésznek nagyon hálás vagyok, mert jöttek és csinálták úgy, hogy sajnos ez a munka nem volt úgy megfizetve, mint egy normál költségvetésű produkciónál ez lenni szokott, ez egy low budget film. A próbákon elhangzott imprókból egy csomó minden belekerült, a hernádis jelenetekbe is.

Ez miért lehetett? Egyáltalán: hogyan kerül ebbe a filmbe Hernádi Judit?

Hernádit a film producerének, Stalter Juditnak (a Laokoon Filmgroup egyik tulajdonosa és producere) köszönhetjük, az ő ötlete volt, hogy legyen Hernádi az anyuka. Szerintem egy szuper jó megérzés volt, hogy a Hernádinak ügye lehet ez a dolog. Van egy hasonló korú lánya, tudta, hogy milyen problémákról szól a film, úgy éreztük, hogy ez fontos lehet neki. Ami megtisztelő és megható is. De ez valahogy a többi szereplőre is igaz, Huzella Juli szokta mondani, hogy elég közel van a szerep a valóságos életéhez, talán valahogy ettől lehetett ennyire fontos neki.

Ön hogyan került a filmezésbe?

Az egyetem alatt azt gondoltam, hogy biztos nem fogok filmezni. Az élt bennem, hogy oda más típusú színésznőket hívnak. A Boglárka volt az első filmes munkám, iszonyatosan jó élmény volt, abban aztán mindent lehetett csinálni, ablakon beugrani, csirkecombot zabálni, csónakkal menekülni, kergetni a szerelmet. Talán hat nap volt az egész, de úgy éreztem, mintha öt hónap lett volna. Mentem a forgatásról egy családi nyaralásra, ültem a vonaton, és arra gondoltam, hogy ezt még szeretném sokat.

Enyedi Ildikó is beválogatta a Testről és lélekrőlbe egy kisebb szerepre. Az milyen élmény volt?

Akkor oszlott fel a Szputnyik, az nem volt egy könnyű időszak. Azon a forgatáson pedig egy elképesztően megnyugtató közeg volt. Enyedi Ildikó is annyira szereti a színészeket, akikkel dolgozik, annyira bízik bennük, hogy az hónapokra feltöltött.

Nem érezte rajta a nyomást, hogy 18 éve nem rendezett filmet?

Nem, sőt, azóta én csak idegesebb forgatásokon voltam.

Milyen egy nap egy low budget filmet forgatni, amit ön írt, másik nap meg, mondjuk, a Toxikomát?

Elképesztően jó hangulatú volt a Toxikoma forgatása. Nekem is voltak prekoncepcióim, hogy biztos ridegebb lesz, de egyáltalán nem volt olyan. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy Szabó Győző személyes történetéből született a film, és Herendi Gábor rendezővel át tudták adni azt, hogy a produkció résztvevőinek is ügye legyen. Molnár Áront régóta ismerem, nagyon szeretem, abban nem volt kétségem, hogy vele jó lesz együtt dolgozni. Egyébként annak is iszonyúan örülök, hogy a Toxikoma ilyen jó nézőszámokat hozott eddig, ez hatalmas szó, és szerintem minden mostani filmesnek is nagyon jót jelent. Újra megmozdultak az emberek, a mozi újra él!

Nem olyan nagy a szerepe, pár mondat.

Egy. De egyébként lehet, hogy kettő!

A legjobb dolgokon bőgni kell egyik közönségtalálkozós vetítésén mondta azt, hogy az a gyakori védekező mechanizmusa, hogy elképzeli magát kívülről, és ez vicces. Ezen mit értett?

Ezt olyanokra értettem, amikor tényleg nagyon rossz dolgok történnek velem. Mondok egy példát: beütött a Covid, és már annyira durva volt a helyzet, hogy a családdal sem tudtam találkozni, mert nem akartam őket veszélyeztetni.. Anyukám Németországban él egy folyó és egy domb mellett, az tök jó volt, hogy ő biztonságban volt, de az apukám hatvan év feletti, az ő felesége is az ötvenes éveiben jár. Skype-on ment a családi diskurzus, amin én zokogtam, hogy ezt nem lehet elviselni. Szerintem mindenkinek volt egy pillanat az elején, amikor realizálta, hogy úristen, mi történik, meddig fog tartani. Szóval zokogtam, és azt láttam a képernyőn, hogy mindenki csak néz rám, és a tizenöt éves húgom egyszer csak kikapcsolja a kameráját. Tényleg nagyon kétségbe voltam esve, de azonnal megláttam kívülről, hogy mennyire vicces, hogy oké, világjárvány van, én egy kijelzőnek bőgök, a kamasz húgomnak meg kicsit sok lett a dráma. Például az ő szemszögéből szerintem ez egy tök jó jelenet.

Nehezen viselte a Covidot?

Nagyon. Leállt a szakmai életem, éppen az előtt, hogy bemutattuk volna a filmünket. Kaptam egy év kényszerszünetet, viszont az idő meg telt. Nem éreztem magam hasznosnak, anyagilag is kétségbeejtő volt, a családomért is nagyon aggódtam, és az emberi kapcsolataimat is átalakította. Előtte mindig körbevettem magam emberekkel, pörgött az élet, de ez az időszak nagyon élesen mutatta meg, hogy ki az, aki egy ilyen nehéz időszakban is ott van, akivel tényleg tudunk egymásra számítani. Január-február körül volt a mélypont, most nagyjából már kijöttem belőle.

A Magyarország Kedvenc Műsora nem segített ebben? Nagyjából akkor indult.

De, nagyon sokat segített. Azok nagyon-nagyon jó napok voltak. Mindig megbeszéltük a forgatáson, hogy ez azért a legjobb, mert végre tudunk együtt röhögni. Nagyon sok feszültség ki tudott belőlem menni, amúgy is alapvető célunk volt a műsorral, hogy a közélet eseményei által gerjesztett feszültséget oldjuk kicsit humorral, talán magunkban is, nem csak másokban.

Az a sorozat miből indult ki?

Janklovics Pétert és engem megkerestek, hogy csináljunk egy vicces műsort. Ebből nem lett semmi, de felmerült, hogy én szeretnék ilyet készíteni, egy szatirikus Late Night show-t. Horváth János Antal íróval én már korábban dolgoztam filmterven, és úgy voltunk vele, hogy habár ebből nem lett semmi, csináljuk meg. Peti már benne volt, jött Lengyel Tamás, Molnár Áron is csatlakozott. Az első részeket egy iPhone-nal vettük fel, én állítottam össze az első gyártási tervet.

Lengyel Tamással nagyon jó a kémia ezekben a videókban, hogy vették ezt először észre, hogy ilyen jól működnek?

Örülök, hogy ezt gondolja! Ezt nem vettük észre, egyszerűen csak szeretek vele játszani meg úgy lenni. A revizorban játszottunk először együtt, de az nagyon régen volt, 2013-ban.

Láttam, hogy nem lehet kommentelni az újévi videóra, de arra milyen visszajelzések jöttek? Azon kívül, hogy majdnem 1 millió megtekintésnél tart.

Eredetileg is levették a lehetőséget, hogy lehessen rá kommentelni. Amivel nem értek egyet, mert jobban megy a videó, ha vannak hozzászólások. Sajnos én nagyon kevés kommentet kaptam, mert engem nem ismertek, nem volt ott a nevem, és mindent a Tomi kapott. Az én részemért is. Úgyhogy neki nehéz napjai voltak.

D. Tóth Kriszta reagált már a Kidoblak valahol-videókra?

Kommentelt, hogy imádja, jobb, mint az eredeti.

Az AKG-ban kezdett el egy színjátszókörben játszani. Emlékszik arra a pillanatra, amikor úgy döntött, hogy ezt szeretné csinálni?

Tizenhét vagy tizennyolc lehettem, már a vége felé, amikor mindenkinek muszáj volt dönteni. Akkoriban volt egy darab, amivel sikeresek lettünk, diákszínjátszó-fesztiválra mentünk vele, kaptam érte különdíjat is. Annyira emlékszem arra az adrenalinfröccsre, hogy lemegyek a színpadról, és nem emlékszem, hogy mi történt, mert annyira elárasztotta az agyamat az izgalom meg az eufória. Az volt az érzésem, hogy ez elképesztően jó, és ezt szeretném. De ez a mi családunkban felfedezetlen terep volt, amiben én sem voltam annyira biztos.

A szülei mit szóltak hozzá?

Nem volt kitörő öröm, de azt sem mondták, hogy ezt felejtsem el. Szerintem aggódtak.

Abbahagyták már az aggódást?

Szerintem igen, bár nem tudom, hogy amúgy szülőként mikor hagyod abba az aggódást. Gondolom, soha.

Talán akkor, ha ügyvédnek vagy közgazdásznak megy az ember.

De akkor meg azon aggódnak, hogy ne kapj szívrohamot.

Kaposváron járt egyetemre. Jelentkezett az SZFE-re is akkor?

Igen, csak nem vettek fel. Úgy is jelentkeztem, hogy már elsőéves voltam Kaposváron. Akkor azt hiszem, valami olyasmi volt az indok az elutasításban a harmadik rosta után, hogy engem már nem vágnak el a színészettől, ha nem vesznek fel, mert Kaposvárra járhatok tovább. Előtte egy évvel teljesen jogosan utasítottak el. Akkor még nem éreztem, hogy mi az én hangom, azt csak a kaposvári felvételire találtam meg. Kaposváron már a második rostán csoportfoglalkozások jönnek. Ott találkoztam Mohácsi Jánossal, aki kiszúrt, és nagyon szeretett az improvizációs jelenetekben, és ettől a szeretettől és bizalomtól megtáltosodtam.

Hogy definiálná a hangot, amit megtalált?

Azt nem tudom, azt véletlenül mondtam! Ezt úgy értettem, hogy mi az, amiben önazonos tudok lenni, amiben nem eljátszom, hogy színészkedek, hanem hogy én valahogy bele tudom rakni magam. Amikor az SZFE-re jelentkeztem, akkor még úgy voltam a színészettel, ahogy Móricka elképzeli.

Milyen volt Budapestről Kaposvárra menni? Általában ez fordítva szokott lenni.

Nagyon nehéz volt. Iszonyatosan érdekelt, nagyon meg akartam felelni az ottani elvárásoknak, izgalmas volt, de beszívta az életemet. Nem szerettem a végére, hogy az identitásomat az határozta meg, hogy hogyan teljesítek az egyetemen. Ezt amúgy sem szeretem a szakmában, ha a „hogy vagy?”-ra az a válasz, hogy „ jól, ezt, meg ezt próbálom.” Belül ilyenkor nagyon halkan el szoktam mondani, hogy az jó, csak nem ez volt a kérdés.

Milyen érzés volt egyetem után színpadra állni?

Nagyon felszabadító. Abba is bele lehet magad rosszul pörgetni, hogy a tanáraidtól várod a pozitív meg a negatív visszajelzést is. Az, hogy kiszabadultam abból a közegből, és nem tettem meg magamnak ilyen szülőfigurákat, akik megmondják, hogy ez jó volt, vagy nem volt jó, az tök jó érzés volt.

Az SZFE-re jár doktori képzésre. Ez hogy működik most?

Én részt vettem az egyetemfoglalásban és maradtam az egyetemen, a doktori iskola vezetői is maradtak, tehát a doktori iskola működik. Még két évem van hátra, és be akarom fejezni. Életem egyik legfelemelőbb és legszomorúbb élménye volt az egyetemfoglalás, csodálatos volt látni a diákok intelligens, józan és higgadt kiállását, közben pedig döbbenettel néztem az egyetem erőszakos, és minden érdemi párbeszédet nélkülöző leigázását. Ez is nagyban hozzátett a 2020-as év mélyrepüléséhez.

A doktoriját a 2011 utáni magyar filmek női főszerepeiről írja. Hol tart a kutatásban?

Egy fejezetet írtam meg, de az sem végleges még. Ez egy összegzés arról, hogy látja és láttatja a nőket a kortárs film, nagyon sok, pontosan meghatározható szempont alapján – életkor, testalkat, milyen sikerei vannak, milyen a vagyoni helyzete és így tovább. Van egy olyan szűrőm is, hogy a cselekménynek a jelenben kell játszódnia. Ez huszonkét főszereplőt jelent összesen.

Jelenleg standupra is készül azzal hogy áll?

Októberben lesznek tízperces gyakorlásaim, aztán valamikor lesz egy önálló műsorom.

Mi tetszett meg a műfajban?

Az tetszett, hogy az írás közben megéreztem azt, amikor tétje van a dolgoknak, amikor valami személyes. Amikor magadat teszed ki. A standupnál azt éreztem, hogy ez a maximum, amivel a tétet emelni lehet.

A standup nagyon kemény műfaj, ott azonnal kiderül, ha valaki nem vicces, mert egyszerűen nem nevetnek. Erre fel van készülve?

Lesz, ami lesz, állok elébe.

Nekem hajmeresztő gondolat kiállni egy színpadra és viccesnek lenni.

Szerintem meg iszonyatosan izgalmas. Ezt a tervemet is mondogattam egy ideje, és összesodródtunk Ráskó Eszterrel, ő mondta, hogy csináljam. Aztán pedig megkerestek a Dumaszínházból, hogy lenne-e kedvem egy önálló esthez.

Mi lesz az est témája?

Az nem lesz annyira vicces, ha elmondom.