Magyarországon eddig több, párhuzamosan működő szabályrendszer alapján vizsgálták a külföldi befektetők cégvásárlásait. A befektetők gyakran kifogásolták az eljárások lassúságát és a tiltó döntések kiszámíthatatlanságát. Az állam például kezdetben megtiltotta, hogy az osztrák VIG megvásárolja az Aegon magyarországi üzletágát, és az Alföldi Tej görög befektetőnek történő eladását is megakadályozta.
A kormány most társadalmi egyeztetésre bocsátott egy salátatörvény-tervezetet, amely egyebek mellett a külföldi befektetők magyarországi cégfelvásárlásainak engedélyezését is átalakítaná. Az alábbiakban ezt a Portfolio által is elemzett szabályozást nézzük meg közelebbről.
A Belügyminisztérium, illetve a Gazdasági és Energetikai Minisztérium párhuzamos engedélyezési rendszere a tervezet szerint 2027-től egyszerűsödne: külön jóváhagyásra csak az EU-n, az Európai Gazdasági Térségen (EGT) és Svájcon kívüli befektetők részesedésszerzésénél lenne szükség, és csak akkor, ha az alábbi két feltétel valamelyike teljesül:
- a megvásárolandó magyarországi székhelyű társaság nettó árbevétele az utolsó lezárt üzleti évben elérte a 180 milliárd forintot; vagy
- a részesedésszerzésre irányuló ügylet értéke eléri a 10 milliárd forintot.
Az engedélykötelezettség ágazathoz is kötött: a fenti feltételek teljesülése esetén is csak az alábbi területeken működő társaságoknál kellene jóváhagyás a részesedésszerzéshez:
- kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás;
- vegyi anyag, termék gyártása;
- gyógyszergyártás;
- fémalapanyag gyártása;
- fémfeldolgozási termék gyártása;
- villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás.
Mindez komoly előrelépés, mert a cégfelvásárlási piac idén kifejezetten gyengén teljesített. Ennek több oka is lehetett: az erős forint devizában számolva megdrágítja a magyar cégeket, a továbbra is magas kamatok miatt a finanszírozás sem olcsó, és ott van a külföldi vevőknek nehezen felmérhető kockázat is: ha egy NER-hez kötődő vállalatot vásárolnak, nem válnak-e maguk is érintetté egy későbbi vagyonvisszaszerzési eljárásban?
Sajátos kettősség alakult ki: az április 12-i választás óta a külföldi pénzügyi befektetők bizalma látványosan erősödött Magyarország iránt. Hitelesnek tartják az euróbevezetés ígéretét, kedvezően ítélik meg a költségvetési folyamatokat, a forint erősödött, a hozamok csökkentek, és a NER-hez nem kötődő tőzsdei cégek részvényei is jelentősen drágultak.
Ez a bizalom azonban a felvásárlási piacon egyáltalán nem érződött: miközben a magyar pénzügyi eszközök vonzották a befektetőket, a hazai vállalatokért nem tolongtak a vevők.
Fagyhalál
A legtöbb megkérdezett piaci szereplő szerint a cégfelvásárlási piac lényegében befagyott: sok magyar tulajdonos eladná a vállalkozását, vevőből azonban jóval kevesebb van, így az alkupozíciók is nekik kedveznek.
Ebben a környezetben különösen nagy súlya van annak, mennyire kiszámítható az állami engedélyezés. A Fidesz-kormány nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági érvekkel is megakadályozott felvásárlásokat, ezek megalapozottsága azonban erősen vitatható volt. Az Aegon eladásánál például nem igazolta, milyen veszélyt jelentett volna, ha a holland tulajdonost az osztrák VIG váltja fel, az Európai Bizottság pedig uniós jogba ütközőnek találta a vétót. Az Alföldi Tejnél a kabinet a nyerstej kivitelével, drágább importtermékekkel és a hazai ellátás veszélyeztetésével érvelt, miközben a görög vevőjelölt állítása szerint éppen a magyarországi termelés fenntartásáról és bővítéséről nyújtott be részletes üzleti tervet. Az uniós tagság ugyan hagy mozgásteret a valódi biztonsági kockázatok kivédésére, de a letelepedés szabadságának tiszteletben tartására is kötelez: egy másik tagállam befektetőjének kizárásához nem elég általánosságban nemzeti érdekre hivatkozni, valós és kellően súlyos veszélyt kell igazolni, a korlátozásnak pedig szükségesnek és arányosnak kell lennie.
A Tisza-kormány a hivatalba lépése után nem alakította át rögtön az engedélyezést: az érintett ügyletekhez továbbra is a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, illetve a Belügyminisztérium jóváhagyását kellett megszerezni. Információink szerint az előbbi tárcánál Fábián Ágnes gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár területéhez tartoznak ezek az ügyek. Forrásaink pozitívumként említették, hogy a minisztériumok betartják az eljárási határidőket, ugyanakkor rendszerint ki is használják a rendelkezésükre álló időt. Ezt többen azért tartották nehezen érthetőnek, mert elmondásuk szerint viszonylag kevés engedélykérelem érkezett.
Volt, aki az elhúzódó engedélyezés mögött azt a megfontolást is sejtette, hogy a kormány megőrizze rálátását és befolyását a NER-hez kötődő tulajdonosok kiszállására, ez azonban nem több piaci spekulációnál. A hosszú várakozás ugyanakkor önmagában is bizonytalanságot okoz: hónapok alatt változhatnak a piaci körülmények, a megvásárolni kívánt cég értéke, sőt a felek eladási vagy vételi szándéka is.
A két engedélyezési eljárás eltérő időpontban és céllal jött létre: a 2018-as szabályozás a biztonsági szempontból érzékeny vállalatok külföldi felvásárlását ellenőrizte, a veszélyhelyzet idején bevezetett rendszer pedig ennél szélesebb vállalati körre terjesztette ki az állami kontrollt. A tervezett egyszerűsítés szűkítené az engedélyköteles ügyletek körét, így kevesebb felvásárlásnál kellene számolni az eljárásokkal járó várakozással és bizonytalansággal.
Ez azonban önmagában nem oldja meg a piac problémáit. Kevés a vevő, és a vásárlásra kész befektetők lehetőségeit is korlátozhatják finanszírozási nehézségek vagy más üzleti gondok. Emiatt az engedélyezéstől függetlenül is elhúzódhat egy megállapodás vagy a vételár kifizetése, sőt a már előkészített ügylet is meghiúsulhat.
Eladnának a NER-esek
Külön fékező tényezőként említették forrásaink a NER-hez kötődő vállalatok megvásárlásának kockázatát. A vevők attól tartanak, hogy a megszerzett vagyont egy későbbi vagyonvisszaszerzési eljárás akkor is érintheti, ha ők jóhiszeműen jártak el. Ezt a bizonytalanságot erősítik azok a kormányzati üzenetek is, amelyek a korábbi rendszer kedvezményezettjeinek vagyonkimentésében közreműködőket figyelmeztetik.
Ez ténylegesen visszatartja a vevőket – mondta egyik forrásunk, aki szerint
a NER-esek nagyon sok mindent eladnának, de a vevők nem tudják, hogyan lehet megoldani a biztonságos vásárlást.
Az elévülésig tartó, akár 5–10 éves várakozást sem az eladó, sem a vevő nem vállalná – mondták piaci forrásaink. A kockázatokat letéti számlával, szavatossági kikötésekkel és szigorú elállási feltételekkel lehet kezelni, ezek azonban a megállapodást is nehezítik: ami a vevőnek biztosíték, az az eladónak hosszabb várakozást, később hozzáférhető vételárat vagy további kockázatot jelenthet.
Az engedélyezés elhúzódása közben bármelyik fél elveszítheti az érdeklődését, pedig a magyar gazdaságnak és a munkavállalóknak is az az érdekük, hogy a távozni kívánó tulajdonos működő céget adjon tovább. Ilyen tulajdonosváltást jelentene az eMAG-csoporthoz tartozó Sameday magyarországi üzletágának eladása: a Forbes beszámolója szerint az Osztrák Posta tulajdonában álló Express One a munkavállalókkal, az ügyfélszerződésekkel és a teljes infrastruktúrával együtt venné át a vállalatot.
Az ázsiai érdeklődés is visszaesett
Magyarország korábban számos ázsiai befektetőt vonzott, különösen az akkumulátorgyártásban és a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatokban. Egy, a területre rálátó szakember szerint azonban az érdeklődés azóta mérséklődött. Elmondása alapján egyes befektetők úgy élik meg a hatósági, például a környezetvédelmi előírások következetesebb számonkérését, hogy előbb kedvező feltételekkel Magyarországra hívták őket, majd a beruházások megvalósítása után bírságokkal szembesülnek. Ez a befektetők értékelése; az előírások betartásának megkövetelése önmagában természetesen nem kifogásolható.
„A piac nagyon sovánka” – foglalta össze a helyzetet egy vezető hazai szakember. Szerinte a magyar vevők aktivitása eleve alacsony, a NER-hez kötődő vagyonelemek pedig sokakat elriasztanak, még ha – például a Gránit Bank esetében – akadnak is ellenpéldák.
A bizalom helyreállításához tehát az engedélyezés egyszerűsítésénél többre lesz szükség, de a tervezett enyhítés fontos lépés. Ugyanebbe az irányba hatna a külföldi befektetőkkel szembeni kiszámíthatóbb kormányzati fellépés is. A Sparral, a Heinekennel, a Ryanairrel, a Shell-lel vagy az Erstével folytatott korábbi konfliktusok után a befektetők számára annak is súlya van, milyen hangnemben és milyen eszközökkel kezeli a kormány az üzleti nézeteltéréseket.
