Két év után megint uniós panaszt nyújtott be a Spar a kiskereskedelmi különadó miatt
A Spar szerint a magyar kiskereskedelmi különadó továbbra is hátrányosan érinti a külföldi kiskerláncokat és az adó csökkentését célzó jogszabály-módosítás az áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható. Emiatt 2024 után most újabb panaszt nyújtott be a Spar az Európai Bizottsághoz, írja az MTI a Spar közleményére hivatkozva.
A beadványban arról írnak, hogy az előző kormány által bevezetett különadót az új kormány sem szüntette meg, csupán olyan módosítást hajtott végre, ami lehetővé teszi, hogy a nagykereskedők több kisebb társaságra bontva működjenek, és így alacsonyabb vagy nulla különadót fizessenek.
Peter Manhartsberger, a Spar vezetője az APA osztrák hírügynökségnek azt mondta: a több száz üzlettel rendelkező magyar tagvállalatot, a Spar Magyarországot nem lehet több száz külön társaságra felosztani. Véleménye szerint a szabályozás „abszurd és szándékos bosszantás”, valamint a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés uniós jogba ütközik. A vállalat panaszában arra is hivatkozik, hogy az adóelkerülés elleni szabályok alapján a hatóságok nem ismernék el azokat az átszervezéseket, amik elsődlegesen adózási célokat szolgálnak.
Az Európai Bizottság idén az Európai Unió Bírósága elé vitte Magyarországot a kiskereskedelmi különadó és az árréskorlátozás miatt. A Spar korábban is többször sürgette az uniós fellépést, osztrák politikai támogatással. 2024-ben a cég és annak anyaországa, Ausztria panaszolta be Magyarországot az Európai Bizottságnál a kiskereskedelmi különadó miatt.
Ekkor a Spar azzal érvelt, az intézkedések egyértelműen összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, a magyar kormány 90 millió euróval növelte a cég költségeit, és 2023-ban közel 50 millió eurós veszteséget okozott. A Telexnek korábban arról beszélt a hazai Spar ügyvezető igazgatója, hogy ilyen szintű adóterhek mellett nem lehet nyereségesen üzemeltetni egy kiskereskedelmi céget.
Idén márciusban Hans K. Reisch, a Spar vezérigazgatója az Oe24 osztrák lapnak adott interjúban arról beszélt, „észszerű feltételek mellett szeretnénk az országban maradni”. Reisch szerint a Spar magyarországi leányvállalata jelentős veszteséget termel: a magyar kormány által kivetett különadó tavaly 85 millió euróba, az árréskorlátozás pedig 37 millió euróba került a vállalatnak.