A Scope ratingcég vizsgálja a 4iG esetleges leminősítését
A Scope Ratings felülvizsgálja a 4iG Nyrt. minősítését esetleges leminősítés céljából. A 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsda honlapján maga hívta fel a figyelmet a Scope közleményére, amely szerint az intézkedés oka, hogy a magyar kormány nemrégiben bejelentette a 4iG Csoporttal fennálló kapcsolatának felülvizsgálatát. A 4iG Nyrt. jelenleg stabil kilátású (BB-) kibocsátói besorolással rendelkezik, kötvényeinek adósságbesorolása pedig szintén (BB-) minősítésű . Mindjárt idézzük a Scope közleményét, de előbb a tétről!
A 4iG tőzsdei árfolyama az év eleje óta 56,6 százalékot esett, hiszen vélhetően a befektetők úgy ítélték meg, hogy az április 12-i parlamenti választás után már kevésbé stabil annak a cégnek a helyzete, amely az Orbán-kormány alatt több méretes szerződést kötött az állam egyes szegmenseivel, amelyek közül a védelmi ipari, illetve a műholdfejlesztési szerződése kapott nagyobb visszhangot az utóbbi időben.
A vizsgálat bejelentése és egyes korábbi nyilatkozatok, konfliktusok arra utalnak, hogy a Jászai Gellért vezette 4iG és az állam között most nem felhőtlen a viszony. Eközben a 4iG igyekszik előrehaladni, bizonyítani, hogy egyre több kritikus ágazatban (védelmi ipar, távközlés, informatika, digitális infrastruktúra, legújabban energetika) vannak fontos projektjei és nagy nemzetközi szerződései, illetve szándéknyilatkozatai. A 4iG álláspontja szerint ugyanis ő neki nem Orbán Viktorral, hanem a magyar állammal van kiterjedt szerződéses kapcsolata.
A magyar állam képviselőinek oldaláról is nagy a tétje a vizsgálatnak, hiszen mint az árfolyamváltozás, vagy a potenciális leminősítés is bizonyítja, hogy az állam képviselőinek arra is kell figyelniük, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amellyel egyszerre vigyáznak az állami vagyonra az érintett szerződések felülvizsgálatában, de egyszerre figyelnek az adófizető pénzekre azon az ágon is, hogy sok állami pénz van a 4iG egyes cégeiben tőke- és hitelágon is.
A minősítési intézkedés tükrözi a Scope azon véleményét, hogy a kormányzati felülvizsgálat eredménye lényeges következményekkel járhat a csoport üzleti kockázati profiljára, pénzügyi kockázati profiljára és általános hitelminőségére nézve.
A Scope a lehető leghamarabb szándékozik lezárni a felülvizsgálatot, a kormányzati felülvizsgálati folyamat hatókörének, előrehaladásának és eredményének, valamint a csoport hitelprofiljára gyakorolt várható következmények egyértelműbbé válásától függően.
Leminősítésre kerülhet sor, ha a kormányzati felülvizsgálat olyan intézkedéseket eredményez, amelyek lényegesen gyengítik a 4iG hitelprofilját. A 4iG is kapott például forrást a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának keretében itt az egyik feltétel szerint, ha a kötvény adósságbesorolása több mint két évig B+ alatt marad (türelmi időszak), vagy CCC-re (vagy az alá) csökken, akkor gyorsított visszafizetés léphet életbe..