Több ezer oldalnyi iratot foglalt le a rendőrség Kapitány Istvánék Eximbankkal kapcsolatos feljelentése után
Több ezer oldalnyi dokumentumot foglalt le a rendőrség bizonyítékként a Gazdasági és Energetikai Minisztériumnál, miután Kapitány István minisztériuma feljelentést tett a korábbi kormány idején zajlott ügyek miatt – közölte kedden a rendőrség. A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) átvilágítása után tártak fel adatokat, ami miatt a rendőrség most hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt indított büntetőeljárást.
Magyar Péter miniszterelnök júliusban jelentette be, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium négy korábbi ügyben tett feljelentést:
- Egy 59 milliárd forintos ügy egy Tiborcz István érdekeltségéhez közeli céggel, a Sofitel szállodával kapcsolatban. Két nap alatt olyan döntést hozott a bank, amellyel a saját belső szabályaikat sem tartották be. Hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést.
- Egy 126 milliárd forintos ügy, a Duna Aszfalt egy afrikai projektjével kapcsolatban. Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banktól is vehettek fel támogatást – mondta a kormányfő. Zambia és a Kongói Demokratikus Köztársaság között épült volna gyorsforgalmi út.
- A Dunakeszi Járműjavító egyiptomi projektje, itt 176 milliárd forintos állami hitelt kapott az egyiptomi állami vasút.
- A negyedik ügy az Észak-Macedóniának adott 1 milliárd eurós szabad felhasználású hitel ügye.