Magántőkealapok: fontos átláthatósági szabályok készülnek, de ez még nem a vagyonvisszaszerzés

Magántőkealapok: fontos átláthatósági szabályok készülnek, de ez még nem a vagyonvisszaszerzés
Kármán András pénzügyminiszter az Országgyűlés június 1-i ülésén – Fotó: Huszti István / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A titokzatos és átláthatatlan, a Fidesz-érában sokszor állami pénzek magánzsebekbe vándoroltatását is szolgáló magántőkealapokkal kapcsolatban két ígérete van a Tiszának, és két elvárása van a társadalomnak.

  • Az egyik az, hogy ismerjük meg a magántőkealapok mögött rejtőzködő haszonhúzókat;
  • a másik pedig az, hogy az állam szerezze vissza a NER-bizalmasoktól az állami forrásokat.

Természetesen a szakmai képviselők azt is elmondják mindig, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket, vagyis az államra szükség van az innovációs tőkeprogramok támogatásában, azt ne öljük le ebből a részből sem, ami életképes. A frissen benyújtott, az EU-s támogatások lehívásához szükséges csomagban található törvénymódosító javaslat most az első kérdést kezelni szeretné, vagyis az átláthatóságot. De a másodikban, a visszaszerzésben még további jogszabályok várhatók.

Az EU-nak kellő minimum

Több minisztert, több törvényt, illetve az egész hazai kollektív befektetésekkel foglalkozó világot nagyon érdekelte és érintette az Országgyűlésnek június 9-én benyújtott nagy salátatörvény. A szabályozásnak, vagyis „az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló” törvényjavaslatnak van egy magántőkealapokra vonatkozó része is, az iromány 89–92. szakasza kezeli a területet.

Bár sok piaci szereplőt hívtunk, a legtöbben azt mondták, hogy csak később tudnak rá mélyebben visszatérni, mert az egyes cégek jogászok bevonásával értelmezik a szabályokat. Általánosságban azt azért többen elmondták, hogy a transzparencia EU által is megkövetelt növelése nagyon is indokolt volt.

A készülő módosítás nyomán majd nem mondhatja a nyilvánosság előtt rejtett forrásból származó vagyonokat igazgató mindenfajta alapkezelő, hogy „csak nem képzeli a kedves újságíró, hogy jogszabályt sértve ő majd beszél az adott ügylet végső haszonhúzójáról”.

Az uniós pénzek lehívásának közelgő határideje előtt erőltetett ütemben készült törvénycsomag célja tehát most csak az, hogy feleljünk meg az EU-nak, a Bizottság részéről pedig most az átláthatóság az elvárás, nem az, hogy a kihelyezett pénzeket szerezze vissza a magyar kormány.

Ennek megfelelően a jogszabályban egyelőre nincsen benne az, hogy miként szerezhető vissza a bizalmi alapon kiosztott állami vagyon.

25 százalék

Miről szól akkor konkrétan a módosítás? Leginkább arról, hogy a 25 százalék feletti tulajdonosok vagy haszonhúzók, befolyással bírók (nem véletlenül használjuk a szinonimákat: a törvény senkit nem akar kihagyni) tényleges tulajdonosnak minősüljenek. Bizonyos helyzetekben a magántőkealapoknak a nagyobb, vagy akár a teljes befektetői kört be kell mutatni. Ha ilyen nincs, vagyis nagyon elaprózott a jegytulajdonosok közössége, akkor pedig az alapkezelő felel, a módosító alapján róla lesz szükséges több hozzáférhető adat.

Forrásaink szerint első ránézésre úgy tűnik, alapos munkát végzett a jogalkotói csapat abban, hogy végre megtudhassuk, hogy kik állnak a tőkealapok mögött. Természetesen sokszor nem lesz egyszerű az összetett struktúrákat feltárni, de aki nem teszi meg, az a módosítás alapján jogsértést követ el, lehet utána nyomozni, büntetőjogi következményei lesznek a jövőben a bujkálásnak.

A keretrendszer, amiben a jogalkotó változásokat eszközölt, az elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény.

A cél az, hogy a pénzmosás elleni harc jegyében váljon ismertté mindenki, aki a magántőkealapban közvetlenül, vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább 25 százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a szervezet felett. Ezt a szabályok elég pontosan definiálják, figyelembe veszik az elsőbbségi részvényes struktúrákat, magán- és céges struktúrákat, közeli hozzátartozókat, de azt is, ha valaki az eredményből más módon, de 25 százaléknál nagyobb mértékben részesült, vagy nála voltak az utasítási jogok. Mindegy tehát, hogy mi a forma, de derüljön ki annak a neve, aki irányít, aki haszonhúzó.

A kollektív befektetési formák feletti ellenőrzések tekintetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt szereplő, a pénzmosás elleni szabályokban pedig a NAV Pénzügyi Információs Egysége (FIU – Financial Intelligence Unit), mint nemzeti hatóság, de az Integritás Hatóság is kap majd feladatokat.

A vagyonvisszaszerzési részre még várunk

És mi lehet az irány a tőkealapokba kiszervezett állami pénz visszaszerzésével, ami még várat magár? Természetesen – mint azt több magánszereplő is jelezte a Telexnek – ott is majd érdemes lesz azért megnézni a teljesítményt: jó bekötöttséggel sokan kaptak pénzt (ismertebb példák a GB Partners, a Trustify-csoport vagy Gránit), de a bizalmi körön belül is eltérőek voltak a hozamteljesítmények, eltérő volt a befektetések minősége, és a szakmában mindenki beszél egymással, így az érintett körökön belül mindenki tisztában van azzal, hol volt kirívóan nívótlan a munka.

Mint hallottuk, három tárca jövőbeli szerepe biztosan szóba jön az állami tőkeprogramok körül:

  • a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium, mint a jogszabály kidolgozásában aktív tárca,
  • a Kapitány István vezette Gazdasági és Energetikai Minisztérium, mint a fejlesztési programok gazdája,
  • illetve talán kisebb mértékben a Tanács Zoltán vezette Tudományos és Technológiai Minisztérium, amely lehet, hogy inkább kutatási, mint gyakorlati innováció fókuszú, de az innováció célú programokba biztosan lehet beleszólása.

Szakmai forrásaink azt mesélik, hogy a kormány tagjai értik, hogy a sokat emlegetett 2600 milliárd forint állami tőkejuttatás között vannak negatív és pozitív példák, és azt az ígéretet kapták, hogy a kormány a vadhajtásokat szeretné lenyesegetni, de a kormány ezt igyekszik figyelembe venni, hogy a piaci, a jól működő tőkealapokat ne bántsa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!