A negyedik negyedévre csúszik az autógyártás kezdete a BYD szegedi gyárában

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A negyedik negyedévben kezdi meg az autók összeszerelését a BYD az új magyarországi gyárában. A kínai autógyártó felfüggesztette a törökországi gyárának építését – közölte kedden a cég egyik vezető tisztségviselője. „Jelenleg Magyarország az első számú prioritás” – nyilatkozta Stella Li ügyvezető alelnök a Reutersnek. „A második pedig az lesz, hogy egy második gyártóüzemet találjunk Európában” – mondta.

A gyártás megkezdése az eredeti tervekhez képest egy évet csúszik, tavaly még úgy volt, hogy a szegedi gyár – a BYD első európai gyára – 2025 végén kezdi meg a Dolphin Surf kompakt elektromos autó gyártását. Most Li arról beszélt, hogy még mindig a gyár felszerelésével foglalkoznak.

A BYD európai eladásai tavaly 270 százalékkal nőttek, és meghaladták a 188 ezer járművet. A világ legnagyobb elektromos járműgyártójának európai eladásai idén májusig 144 százalékkal emelkedtek, és meghaladták a 100 ezer darabot. Az elektromos járművek európai gyártásával kerülné el a BYD az Európai Unió által a kínai elektromos autókra kivetett vámokat. A BYD 2024-ben bejelentette, hogy egymilliárd dollárt fektet be egy törökországi gyár építésébe, ezt függesztik fel most, így a kínai autógyártónak jelenleg nincs konkrét ütemterve a törökországi termelés megkezdésére.

A BYD és riválisa, a Chery Kínában gyorsan szokott haladni az új gyárak beüzemelésével, de Európában csúsznak velük. A Chery többször is elhalasztotta a barcelonai gyárában a gyártás megkezdését, de a tervek szerint a spanyol Ebróval közös cégük idén megkezdi a termelést.

Az amerikai védelmi minisztérium föltette a kínai hadsereggel együttműködő vállalatok listájára a BYD elektromos jármű- és akkumulátorgyártót is. A lépés miatt ismét feszültté válhat az Egyesült Államok és Kína közötti viszony, ami az elmúlt időszakban, úgy tűnt, nyugvópontra jutott.

A BYD szegedi beruházásán dolgozók megkeresésére új szakszervezet jött létre, a Magyar Gyáripari Szakszervezet (MGSZ), amely a magyar dolgozók mellett a külföldi munkavállalók érdekeit is képviseli majd.

A BYD érkezése nyomán Szeged néhány év alatt az ország egyik legdrágább lakáspiacává vált. A négyzetméterárak mediánja mára megközelíti az egymillió forintos szintet, a város pedig már a második legdrágább megyeszékhelynek számít a lakáspiacon. Mégis egyre több jel utal arra, hogy az elmúlt évek rohamtempója megtört: nő a kínálat, hosszabb ideig maradnak a piacon az ingatlanok, és a vevők már nem kapkodnak úgy, mint korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!