Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila által vezetett alapítványnak

Ismét felbukkant a Fidesz volt pécsi polgármester-jelöltjének neve egy támogatási projektben azután, hogy nemrég kiderült: a Miniszterelnöki Kabinetiroda közel 80 milliárd forintot szórt ki a választás előtti hónapokban, ebből 572 millió forint jutott a Vári Attila által vezetett Civil út Alapítványnak, melynek ő a kuratóriumi elnöke.
Most a 24.hu arról ír, hogy a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz keretében 2 milliárd 992 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda az alapítványnak április 10-én, és aznap több másik pályázó számára is hoztak pozitív döntést. A DIMOP Pluszról azt írja a lap, hogy mivel az EU a jogállamisági problémák miatt befagyasztotta a Magyarországnak járó forrásokat, a pénzeket egyelőre előfinanszírozással fizeti ki a magyar állam. Ám egyelőre erre nem került sor.
A projektről azt írták a pályázati oldalon, hogy annak célja „13.636 fő digitális kompetenciáinak fejlesztése országos lefedettséggel, kiemelt fókusz mellett a Dél-Dunántúl (HU23) és az Észak-Alföld (HU32) NUTS-2 régiókra, valamint kiegészítő jelleggel Pest vármegyére (HU12). A program elsősorban felzárkóztatásra váró, hátrányos helyzetű járásokban élő személyeket céloz meg.” A célcsoportot a leírás szerint a 16–65 év közötti hátrányos helyzetű személyek, valamint a 65 év feletti korosztály alkotja.
A kérelmet január végén nyújtotta be az alapítvány, a döntést április 10-én hozták meg, a projekt tervezett kezdésére pedig a május elsejét jelölték meg, míg befejezésére a 2029. 01. 31-et.
A lap azt írja, hogy az alapítvány vezetése 2024-ben került át Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok vízilabdázóhoz, aki korábban a vízilabda-szövetséget is vezette. Utódja aztán megrendelt egy átvilágítási jelentést a szervezetről, melyben súlyos dolgokat állítottak az előző elnök, Vári Attila idejében folytatott gazdálkodással kapcsolatban. Emiatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hűtlen kezelés büntette miatt indított nyomozást még 2024-ben. A nyomozás jelenlegi állásáról a 24.hu is érdeklődött, és azt a választ kapták, hogy a Magyar Vízilabda Szövetséggel kapcsolatos eljárás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál továbbra is folyamatban van.
A lap kereste a támogatás miatt Vári Attilát és az alapítványt is, utóbbitól tudják, hogy a támogatási összeget még nem folyósították az alapítványnak, továbbá, hogy a támogatási igény legnagyobb részét a humánerőforrás-költségek teszik ki.
Nem a Civil út Alapítvány az egyetlen, melynek támogatást ítéltek oda április 12-én:
- a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió 1 983 676 380 forintot,
- a KATOLIKUS KARITÁSZ – CARITAS HUNGARICA 549 999 996 forintot,
- a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány 2 999 921 648 forintot,
- a MINDFLUENCER Közösség Közhasznú Egyesület 623 242 374 forintot,
- Régió Fejlesztéséért Alapítvány 450 920 785 forintot,
- a Tábor Ifjúságmentő Alapítvány 1 999 891 230 forintot
kért, és ennyit is ítéltek oda számukra április 10-én. Egyetlen kivétellel az összes támogatási kérelmet 2026. 01.30-án nyújtották be, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió már egy nappal korábban, 01.29-én leadta azt.