„Aki nem képes arra, hogy legyen saját honlapja, az nem vállalkozás, hanem zombicég” – hogyan gyorsítsuk fel a magyar gazdaság növekedését?

Nem lebecsülendő, hogy mekkora fejlődést tudott elérni a magyar gazdaság az elmúlt évtizedekben, de jóval lassabban növekedtünk, mint a régió többi országa, és szintén probléma, hogy elértük a határainkat – mondta a G7 Paradigma konferencián Kozák Ákos. Az Egyensúly Intézet társalapítója és gazdasági igazgatója arról tartott előadást, hogy hogyan gyorsítsuk fel a gazdaság növekedését, ezt követően pedig Palócz Évával, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatójával és Szabó Balázzsal, a Hold Alapkezelő vezérigazgatójával beszélgettek bővebben arról, hogyan indítható be a magyar gazdaság.

Korábban a sikeres magyar (és egyben a kelet-európai) növekedési modell három fő elemre épült:

• a főként feldolgozóipari fókuszú külföldi működőtőke-beruházásokra (FDI);
• az olcsó munkaerőre és a munkaerő-tartalékok egyre nagyobb mértékű mozgósítására;
• az alapvetően infrastrukturális beruházásoknak megágyazó EU-források beáramlására.

Az elmúlt 20–25 évben a magyar GDP-növekedésében kitüntetett szerepe volt a foglalkoztatottság bővülésének, de a termelékenység javulása ezzel nem járt együtt. Kozák Ákos szerint Magyarország a kilencvenes években kitüntetett helyzetben volt – a történelmileg mindig is gazdagabb Csehországot leszámítva –, ma viszont az EU-ban az 5. legszegényebbek vagyunk egy főre jutó GDP-alapján.

Az éves átlagos reál GDP-növekedés 2005 és 2025 között 1,9 százalék volt Magyarországon, ami Kozák szerint nem elhanyagolható, de a visegrádi országok és a balti államok ezt jelentősen meghaladó ütemben tudtak növekedni (3, illetve 2,6 százalék). Kiemelte a termelékenységi mutatónkat is: nem igaz, hogy itthon nincs termelékenység-növekedés, a probléma az, hogy – egy nemzetközi befektetőkért folytatott versenyben – ebben is vernek minket a V3-ak és a balti államok. Azzal, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy mi tudtuk a legkevésbé kihasználni az EU-csatlakozás előnyeit, és hogyan maradt a korábban a régióban relatíve jól teljesítő Magyarország az út szélén, többször is foglalkoztunk a Telexen.

Kozák Ákos kiemelte a rossz szerkezetű hazai költségvetési politikát (azaz az állam túl sokat költ magára és a gazdaságra, de a hosszú távú versenyképességet biztosító oktatásra, egészségügyre keveset), illetve a prociklikus gazdaságpolitika hátrányait, ami szerinte szintén nem jó irány: a nálunk fejlettebb országok alapvetően (bár nem kizárólag) anticiklikus gazdaságpolitikát követnek.

A vállalatok támogatása érzékeny, de szintén kritikus kérdés szerinte: „Az Egyensúly Intézet következetes, de kíméletlen álláspontot képvisel: kontraproduktív az elmúlt időszakban jellemző támogatáspolitikai irány.” Kozák szerint nem arról van szó, hogy nem szabad a vállalatokat támogatni, hanem teljesítményalapon és más gazdaságpolitikai prioritások mentén kell. Ami az FDI-t illeti: szerinte a külföldi tőke beáramlása jó dolog, de az FDI kapcsán megjelenő támogatások és iparpolitikai irányok már kérdéseket vetnek fel.

Az Egyensúly Intézet gazdasági igazgatója arról is beszélt, hogy komoly dualitás van a magyar gazdaságban, a néhány sikeres magyar és transznacionális cég, illetve a velük szemben álló óriási méretű, de alacsony hatékonyságú kkv-szektor között. Kozák szerint az éles különállás azért probléma, mert nagy különbségeket generál az alkalmazottak fizetésében. 700 ezer áramlott be az elmúlt évtizedben a munkaerőpiacra, nekik nagyjából a felük kisvállalatokhoz ment. Kozák szerint másképp kell ösztönözni a kkv-k teljesítményét: „A foglalkoztatottak jóval nagyobb arányban vannak mikrovállalkozásoknál, mint ami az EU-s átlag, és ez determinálja azt, hogy mire képes a magyar gazdaság. A szlovákokkal együtt nálunk van a régióban a legtöbb nano- és mikrovállalkozás. Ez lehet, hogy jó kurucos magatartás, mindenki szabad, nem akarunk főnököt: az egyénnek szabadságérzetet adhat, de a gazdaság összteljesítményét illetően ez kontraproduktív.”

Kozák kiemelt néhány példát az Egyensúly Intézet szakpolitikai javaslataiból:

• növekedést támogató gazdaságpolitikát kell kialakítani, például humán erőforrásba kell befektetni (oktatásba, egészségügybe).
• Le kell váltani a prociklikus gazdaságpolitikát anticiklikus szemléletre, és el kell sajátítani a stabil forint politikáját.
• Konjunktúra idején a GDP 1,5 százalékában kell maximálni a vállalati támogatások mértékét, és a támogatásokat mérhető teljesítményhez kell kötni.
• Szorgalmazzák azt is, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több saját kezdeményezésű vizsgálatot indítson, és brit mintára hozzon létre egy olyan egységet, ami a versenypolitika és a termelékenység növekedésének kapcsolatával foglalkozik.
• A kkv-k felskálázásához támogatni kell a kkv-k közötti fúziókat, felvásárlásokat, és fejleszteni kell a hazai menedzsmenttudást. (Az Egyensúly Intézet összes javaslata itt olvasható.)

Palócz Éva szerint az, hogy a magyar GDP harmadát külföldi vállalatok állítják elő, adottság Magyarországon. Az elvitathatatlan, hogy a kilencvenes, kétezres években óriási lökést adtak a ma már sokszor elátkozott német autógyárak. „Lehet azt mondani, hogy összeszerelő-üzem vagyunk, hogy beleestünk a közepes jövedelmi csapdába, de a külföldi cégek még mindig 2,5-szer termelékenyebbek, mint a magyarok, felhúzzák az átlagot. Nem lehet a külföldiekre fogni azt, hogy nem nő a termelékenység, ellenkezőleg. De az is fontos, hogy beteltünk a külföldi tőkével: az előző kormány csak az FDI-ben látta a növekedés ösztönzését.”

Az Orbán-kormány tavaly azt ígérte, hogy 100, később már azt, hogy 150 új gyárat hoz ide, ami Palócz szerint nem volt komolyan vehető, de jól tükrözte a kormány felfogását: „Majd az állam behoz külföldi vállalatokat, és majd azok megoldják a növekedési problémát. Nagyon sok cég jött be Magyarországra, de nem tudtak növekedést hozni, mert itthon lényegében teljes foglalkoztatottság van, ezzel is szembe kell nézni.”

Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója szerint nem lehet eldönteni, hogy az FDI-alapú modell pozitív vagy negatív. Példának Írországot hozza: az írek sok olyan külföldi vállalatot tudtak odacsábítani, amik nem „csavargyárak”, hanem jól fizető munkákat tudtak adni, cserébe viszont kialakult egy függés a nagy techcégektől, a Metától, a Google-től és az Apple-től. „Odahoztak rengeteg jól fizető munkahelyet, nagyon megnőtt a GDP, Írország sztárország lett.” Szabó Balázs szerint az is feszültséget okoz, hogy a bérek aránya a GDP-n belül alacsony, azaz a cégeknek megéri ott lenni, de a befektető szerint nincs feltárva, hogy ez a modell mennyire jó vagy rossz.

Példának egy gondolatkísérletet dobott be: képzeljük el, hogy „megszüntetjük” az összes magyar vállalatot, és csak a jó termelékenységű külföldieket tartjuk meg – közben viszont a termelékenység mellett az is fontos aspektus, hogy ezek a cégek azért vannak itt, mert egy speciális dolgokat gyártsanak vagy szolgáltatást nyújtsanak, nem az a dolguk, hogy a mi országunkat fejlesszék. Természetesen hoznak tudást, de Szabó szerint nehéz megmondani, hogy ebben hol van a határ.

Palócz Éva röviden kitért a leköszönő kormány egyik kezdeményezésére: a 2024-ben elrajtoló Demján Sándor Program egyik projektje az volt, hogy minden vállalkozásnak legyen saját honlapja, Palócz szerint viszont az a cég, ami nem képes arra, hogy honlapot készítsen – ami pár százezer forintból vagy egy családtag segítségével megcsinálható –, „az nem vállalkozás, hanem valami vegetáló zombicég”. Ma már elengedhetetlen, hogy minden cégnek, akár az egyéni vállalkozásokban dolgozó szakembereknek is legyen honlapja, és ehhez nem kell állami támogatás.

Arról, hogy hogyan kerültünk gazdaságpolitikai értelemben zsákutcába, nemrég filmet is készítettünk, ezt itt lehet megnézni: