Magyar Péter a kétharmados választási győzelme után le akarja bontani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, és elég nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy ha valamire, akkor erre kapott felhatalmazást a magyar választóktól.
Az ország következő miniszterelnöke már a megválasztása előtt is sokat beszélt arról, megválasztása óta pedig még határozottabban hangsúlyozta többször is, hogy el kell távolítani a „bábokat”, azokat az állami vezetőket, akiket az Orbán-kormány nagyon hosszú időre különböző fontos állami intézmények élére ültetett. Rájuk Magyar úgy tekint, mint akik azért kerültek ezekbe a pozíciókba, hogy bebiztosítsák Orbán Viktor hatalmát, vagy leváltása esetén aktívan gátolják egy új kormány hatalomgyakorlását. Vasárnapi győzelmi beszédében ilyen bábnak nevezte és távozásra szólította föl
- a Kúria elnökét;
- az Országos Bírói Hivatal elnökét;
- a legfőbb ügyészt;
- az Alkotmánybíróság elnökét;
- az Állami Számvevőszék elnökét;
- a Gazdasági Versenyhivatal elnökét; és
- a Médiahatóság elnökét.
A felsorolásból egy név feltűnően kimaradt, egy olyan emberé, akit nem olyan rég neveztek ki egy, az ország működése szempontjából kulcsfontosságú intézmény élére, és aki ráadásul közelebb van, de legalábbis volt a Fidesz legbelső magjához, mint bárki más, akinek Magyar Péter a távozását követeli. Ő Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki nemcsak a Fidesz parlamenti képviselője volt 35 évig, a Fidesz alelnöke nyolc évig, de minden Orbán-kormányban kiemelt miniszteri posztokon szolgált már jóval azelőtt, hogy bárki is kimondta volna azt, hogy NER.
Hogyan fordulhat elő, hogy a leginkább fideszes kötődésű állami vezető lehet a NER legnagyobb túlélője? Miért nem akar Magyar Péter háborúzni Varga Mihállyal? És működhet-e együtt az Orbán-kormányok egyik kulcsminisztere azok leváltójával?
Tökéletes bürokrata a belső körből
Varga Mihály nemcsak ősfideszes, de a párt legfelső körében töltötte politikai pályája legnagyobb részét. A karcagi születésű közgazdász 1988 óta a Fidesz tagja, 1990 és 2025 között a párt parlamenti képviselője volt, és minden egyes Orbán-kormányban töltött be miniszteri posztot. Nem is akármilyeneket: 1998-tól a Pénzügyminisztérium államtitkára volt, majd miután addigi főnöke, Járai Zsigmond átült az MNB elnöki székébe, 2001-től pénzügyminiszter lett.
2010 után előbb a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként Orbán jobbkeze volt, majd nemzetközi pénzügyi szervezetekkel tárgyaló tárca nélküli miniszter lett, 2013-ban átvette a Nemzetgazdasági Minisztériumot az MNB élére kinevezett Matolcsy Györgytől, majd 2018-tól 2024 végéig pénzügyminiszter volt, utána ült át a jegybankelnöki székbe, újra Matolcsyt váltva. Mindeközben 2005 és 2013 között a Fidesz egyik alelnöke volt, vagyis nemcsak a kormányban, de a pártban is fontos szerepet töltött be, sőt a Blikk 2024-es portrécikke szerint Orbán Viktor a 2006-os vereség után még azon is elgondolkodott, hogy Vargának adná át a párt vezetését.
Mindig közel volt tehát a tűzhöz, és mindig bírta Orbán Viktor bizalmát. Varga viszont a pályájáról készült cikkek szerint sosem vágyott igazán klasszikus politikai pályára, a munkának inkább a szakpolitikai részét ambicionálta. Mindig is amolyan tökéletes bürokrata volt, egy szakmailag színvonalasnak tartott politikus, akinek nincsenek nagy ügyei, nem ő mondja el a politikailag fontos, de ostoba szlogeneket, ki lehet állítani tárgyalni nemzetközi helyzetekben is, de nem is neki lesz a legtöbb követője a Facebookon.
Miniszterként a Telex korábbi cikkében úgy jellemezték őt az ismerői, mint aki el merte mondani a kritikus véleményét, de azért lojális volt: ha valamivel nem értett egyet, viszont a vitában nem az ő álláspontja került fölénybe, szó nélkül követte a rossznak tartott irányt is. Hangosan soha nem ment ellene a fideszes fősodornak, azt is végrehajtotta, amit nem tartott jó ötletnek (ilyen volt állítólag a katás adózás hirtelen kivezetése). Vagyis olyan szempontból mindig is megbízható szövetségese volt Orbánnak, hogy végrehajtotta a parancsot akkor is, ha nem tetszett neki.
Az biztos, hogy Varga Mihály egy ideje már egy hűvös profi imázsát építette ki az Orbán-kormányban, akihez nem kötődnek nagy bemondások, nagy ügyek, sőt, aki talán egy kicsit unalmas és másokhoz képest talán fantáziátlan, de aki ért a számok nyelvén, és rendben tudja tartani a gazdaságot. Orbán Viktor így jellemezte Vargát, amikor bejelentette, hogy őt jelöli Matolcsy György után a jegybank élére: „Sok jó közgazdász közül én olyat próbáltam találni, aki a legtapasztaltabb, a leghiggadtabb, a legnyugodtabb, a legtöbb nehéz helyzetben szagolt már puskaport, látott már karón varjút, nem ijed meg, helyt tud állni bármilyen nehéz helyzetben.”
Ezt a kiszámíthatóságot és nyugalmat szembe is állította Matolcsy György személyiségével, akit ugyanabban az interjújában „impulzív személyiségként” jellemzett, akitől sok impulzus, ötlet, újítás jött a kormány irányába. Varga nem impulzív, nem is jön tőle sok impulzus, de végzi a dolgát. Érdekes, hogy Varga a pénzügyminiszteri (pontosabban előbb nemzetgazdasági miniszteri) és a jegybankelnöki poszton is Matolcsy Györgyöt váltotta, és mindkettő esetben ezt a fajta újító zseni/hűvös profi megosztottságot kommunikálta akkor róla a kormány.
A jegybank élén is ezt az imázst építette tovább, ami nemcsak Matolcsy Györggyel, de az ő nyomdokaiba lépő Nagy Márton mentalitásával is szembement, akit szintén inkább amolyan unortodox, ötletelő zseniként brandelt a kormány, és akivel emiatt a konzervatív Vargának pénzügyminiszterként és jegybankelnökként sem volt talán a legfelhőtlenebb a viszonya. Matolcsy Györggyel a kontrasztot pedig az is erősítette, hogy Varga nem sokkal az MNB-botrány kitörése előtt vette át az intézményt, és kifejezetten úgy pozicionálta magát, mint aki rendet tesz abban a káoszban, amit talált. A jegybanki pénzherdálásról szóló állami számvevőszéki jelentések publikálása után sokan spekuláltak arról is, hogy azok elkészülésében, illetve nyilvánosságra hozatalában szerepe lehetett annak, hogy Varga nem volt hajlandó úgy beülni az elnöki székbe, hogy ezt a sok szennyest tovább kelljen cipelnie, tiszta helyzetet akart.
Az azóta eltelt egy évben pedig kiépített egy olyan jegybankelnöki jelenlétet és kommunikációt, amit hitelesnek tartottak a piaci szereplők, így részben az ő személyének és elnöki imázsának tulajdonították sokan azt, amikor tavaly tavasszal hosszabb idő után stabilan erősödött a forint árfolyama az euróval szemben.
Együttműködési szándék
Magyar Péter hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján megtudhattuk, hogy miért maradt ki Varga Mihály a győztes kormányfőjelölt vasárnap esti felsorolásából: mint a Telex kérdésére elmondta, nem véletlenül nem említette az MNB elnökét, hanem azért, mert úgy látja, hogy Varga a törvényben előírt feladatának megfelelő munkát végez a jegybank élén, és mert az országnak nincs szüksége arra, hogy a kormány és a jegybank háborúba menjen, emiatt a nemzetközi pénzpiacok bizalma még jobban meginogna az országban.
„Amennyiben azt látjuk, hogy a jegybank elnöke és maga a jegybank azért dolgozik, ami a törvényes feladata, és nem azért, hogy akadályozza, mondjuk, az új kormány pénzügypolitikáját, költségvetési politikáját, gazdaságfejlesztési politikáját, akkor fogunk tudni együtt dolgozni” – mondta Magyar. Ebből azt lehet kiolvasni, hogy Vargát nem olyan bábnak látja, mint a fent felsorolt intézmények vezetőit, akiknek alapvető feladatuk az orbáni hatalompolitika kiszolgálása, hanem szakembernek, aki pártállástól függetlenül érti és végzi a dolgát, és akivel így racionális alapon együtt lehet dolgozni.
Az, hogy ez mennyire lesz így, majd elválik. Varga a jegybank élén hajlandó volt ellentartani a Nagy Márton felől érkező nyomásnak, hogy hamarabb kellene lazítani a monetáris politikán, ami stabilan tudta tartani a forint árfolyamát. Még MNB-elnöki kinevezése előtt ugyanakkor voltak olyan spekulációk is, hogy Orbán részben azért is őt választotta, mert úgy érezte, Varga kevésbé menne szembe az akaratával még akkor is, ha egy elvileg a kormánytól független intézményt vezet. Kérdés persze, hogy még ha ez igaz lehetne is egy olyan esetben, amikor Orbán a hatalma csúcsán van, mennyire releváns azután, hogy a jelenlegi miniszterelnök megalázó mértékű választási vereséget szenvedett el. Orbán Viktornak vélhetően a következőkben jobb dolga is lesz annál, mint hogy az MNB-nél próbálja mozgatni a szálakat.
A rendszerváltás utáni gazdaságtörténetben mindenesetre vegyes példákat találunk arra, hogy egy kormányváltás után miként tud alakulni az együttműködés az előző kormány jegybankelnökével. Orbán Viktor például első, 1998-as kormányzása idején jó munkakapcsolatban volt Surányi Györggyel, akit még a Horn-kormány ültetett az MNB élére, bár érdemes megjegyezni, hogy Surányi nem volt pártpolitikus, Orbán pedig akkoriban még kevésbé volt szélsőséges, és a politikai környezet is kevésbé volt polarizált, mint most.
Orbán kinevezettje, Járai Zsigmond már sokkal kevésbé volt együttműködő a Medgyessy-kormánnyal, a hatalomba 2010-ben visszatérő Orbán pedig határozottan ellenséges volt Simor Andrással, akit, mint emlékezetes, különböző offshore-ügyletekkel vádoltak meg. Persze nem minden konfliktus volt olyan politikai jellegű és személyeskedő, mint Orbán és Simor viszonya, Járai és László Csaba akkori pénzügyminiszter konfliktusa például alapvetően gazdaságpolitikai természetű volt, vagy legalábbis gazdaságpolitikai síkon maradt. Ami természetesen összeegyeztethető egy olyan világban, ahol a jegybank elvileg egy független intézmény, és szándékos a monetáris és költségvetési politika szétválasztása.
Jobb a békesség
Magyar Péternek abban biztos igaza van, hogy a magyar gazdaságra nem lenne jó hatása annak, ha a kormány és a jegybank nyílt konfliktusba keveredne (ez már akkor is nagyon kártékony volt, mikor Matolcsy és Nagy Márton villongása miatt széttartott a monetáris és a fiskális politika), vagy ha az új miniszterelnök a jegybankelnök lemondását követelné.
Arra, hogy ez miért nem jó ötlet, pár hónappal korábbról is találunk példát, amikor Donald Trump amerikai elnök nyílt konfliktusba kezdett az amúgy korábban általa kinevezett Jerome Powell Fed-elnökkel. Trump nem volt elégedett azzal, hogy a Fed nem hajlandó elég határozottan kamatokat csökkenteni, ezért elkezdte fenyegetni Powellt, ami abban érte el a tetőpontját, hogy a szövetségi igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított Powell-lel szemben a Fed székházfelújításának ügyében. Ezt a Fed elnöke azonnal a jegybanki függetlenséget ért politikai támadásként értékelte, amire a nagy amerikai tőzsdeindexek esni kezdtek, a dollár gyengült, az arany árfolyama pedig emelkedett.
Magyarország esetében könnyen elképzelhető, hogy egy jegybanki vezetés elleni kormányzati támadás miatt a piac elveszítené a választás után érzékelhető optimizmust. Az MNB vezetése körüli bizonytalanság egy hasonló esetben a forint gyengüléséhez vezethetne, drágább lenne a nemzetközi kamatfizetés, ami pedig a már amúgy is elég nagy költségvetési hiányt növelné tovább.
Így az MNB-vel vállalt konfliktussal a még meg sem alakult Magyar-kormány csak tovább nehezítené a saját dolgát, ami, ahogy a nemzetközi hitelminősítő Fitch is jelezte a választás után, így sem lesz könnyű a gazdaságpolitikában. De nemcsak az MNB mint intézmény, hanem a Varga Mihály mint személy elleni támadást sem díjaznák a releváns gazdasági szereplők. Nem túl hosszú jegybankelnöki pályája során Varga elnyerte a nemzetközi pénzpiacok bizalmát, adnak a szavára, ami egy jegybankelnök legnagyobb fegyvere, és aminek kiemelt szerepe volt abban, hogy a forint árfolyama erősödő és stabil pályán volt az elmúlt időszakban.
Mindezek miatt valóban elképzelhető, hogy a Fidesz belső köreiből Varga Mihály válhat a Fidesz-éra legnagyobb túlélőjévé, aki valóra válthatja azt, amit hűvös profi imázsa sugall. Egyelőre még várnunk kell arra, hogy mindez kiderüljön.
