Recseg-ropog a védett üzemanyagár rendszere, és éppen a politikai átmenet időszakában kellene hozzányúlni

Magyarországon április közepén minden egyéb hírt teljesen háttérbe szorított a parlamenti választás nyomán várható hatalmas politikai változás. Ugyanakkor a választásnak volt egy olyan erős gazdasági aspektusa is, ami érdemben befolyásolja a magyar energiaellátást. Arról van szó, hogy a védett ár rendszere mellett hogyan lehet fenntartani a magyar ellátást, ha pedig nem lehet, akkor ki fogja kivezetni vagy átalakítani a szisztémát.

A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) a választásokig csak a január végi és a február végi készletadatait publikálta, sokáig nem lehetett tudni, hogy március végére mennyire fogytak el a készletek. Mi kérdeztük is a szövetséget, hogy mikor várható az adatközlés, de mivel nem kaptunk választ, arról nem tudhatunk, hogy volt-e bármi politikai oka a késleltetett adatközlésnek, vagy csak sok volt a dolga a szövetségnek.

Nem fenntartható

Április 14-én aztán megjelentek a számok, kiderült, hogy februárról márciusra

• az olajtartalék 572,8 kilotonnáról 486,9 kilotonnára csökkent;
• a benzinkészlet 269,3 kilotonnáról 54,8 kilotonnára;
• a dízeltartalék pedig 534,8 kilotonnáról 143,8 kilotonnára apadt.

Természetesen az, hogy egy anyag a stratégiai tárolóból már kiment, nem azt jelenti, hogy azt fel is használták, az lehet még a Molnál feldolgozás alatt, vagy a töltőállomás-hálózatban értékesítésre várva. Kerozinból csak keveset tárol az MSZKSZ (13 ezer tonnát), ahhoz még nem kellett nyúlni. Holoda Attila energiaszakértő szerint egy tavaszi hónapban nagyjából 320 kilotonna gázolaj és 120 kilotonna benzin az átlagos fogyasztás.

Vagyis éppen a választások napjaiban derül ki, hogy amennyiben az MSZKSZ nem szerez gyorsan újabb készleteket, akkor nem tartható fenn a védett ár rendszere.

A szakember azt mondta, nem a stratégiai készleteket felhasználva kellett volna alacsony árat kialakítani, hanem egyéb intézkedésekkel, például a forgalmi adót kellett volna levinni 5 százalékra, illetve eltörölni (akárcsak ideiglenesen is) a kiskereskedelmi különadót, illetve az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerből következő terhet, amit egyébként sem szoktak az üzemanyagra tenni, de akár a készletezési díjat is lehetett volna apasztani a védett ár elérése érdekében. A mostani fogyás pedig azt mutatja, hogy még a kormányrúd átadása előtt hozzá kellene nyúlni a benzin árához.

Jelenleg látszólag van az országban olaj, benzin, dízel és kerozin is (ezek a leginkább kritikus helyzetű anyagok), de a választás ebben a kérdésben is kulcsfontosságú volt. Egy Fidesz-győzelem esetén a védett ár mielőbbi kivezetése aligha lett volna elkerülhető, de a Tisza-győzelem miatt

felmerül annak lehetősége, hogy a népszerűtlen intézkedést nem hozza meg az átmeneti időszakban semelyik döntéshozó, ami kritikussá teheti a helyzetet.

A választásnak amúgy is sok energetikai kérdése is volt, részben az, hogy mi történik a magyar ellátási helyzetet veszélyeztető védett árral, illetve van-e esély arra, hogy megváltozzon a negatív politikai környezet a magyar olajellátásban fontos Barátság és Adria-olajvezetékek körül, vagyis javuljon a viszony Ukrajnával és Horvátországgal, hosszabb távon pedig általában is az energiadiverzifikáció. Magyar Péter leendő kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján érintette ezeket a kérdéseket, mi most elsősorban az aktuális ellátási ügyekre fókuszálunk.

Drágaság van, de még ahhoz képest is túlárazottnak tűnik az amerikai olaj

Ha a jövőt a globális kép felől vizsgáljuk, a világ aktuálisan érdemben anyaghiányos. A legnagyobb problémák a nyers kőolajban, a kerozinban és a dízelben léptek fel. Itthon fokozza a hazai kritikus helyzetet, hogy az idén január 27-e óta a Barátság vezetéken nem jön orosz olaj, illetve az egyetlen magyar finomító, a százhalombattai Dunai Finomító csak limitált kapacitással tud dolgozni a tavalyi tűzeset óta.

Ebben a szituációban a Mol Nyrt. sokfelől vesz olajat, érkezett mostanában kazah, norvég, szaúdi és líbiai anyag is, illetve J. D. Vance amerikai alelnök látogatása során bejelentették, hogy a Mol 510 ezer tonna amerikai kőolajat vásárol, közel 500 millió dollár értékben. Ez biztosan örömteli diverzifikációs lépés, még ha kényszer szülte is, de ha elkezdünk számolni (bár lehet, hogy a matek nem hozza ki a teljesen pontos eredményt, mert amennyire tudjuk, elnagyolt volt a bejelentésben az ár), felmerülhet, hogy

nem volt-e túl drága még a mostani, csillagászati piaci árakhoz képest is az amerikai olaj.

A bejelentés tonnáról szólt, miközben az olaj világpiaci árát elsősorban hordóban szokás megadni. Az utóbbi időben láttunk cifra árakat is, de aztán a tűzszünet reményére visszakúsztak 100 dollár/hordós szint alá a fontos olajfajták. A tonna és a hordó átváltása a kőolaj sűrűségétől függ, de fogadjuk el az iparági sztenderdet, amely szerint egy tonna olaj 7,33 hordó. Ebben az esetben az 510 kilotonna olaj 3,74 millió hordó, ha ezt 100 dollárral szoroznánk, akkor 374 millió dollár ár jönne ki, vagyis az 500 millió dolláros ár több mint 30 százalékos felárat tartalmaz, hiszen 133,6 dollár/hordó árra jön ki.

Az általunk elért piaci szakértők szerint amúgy ez most sajnos nem is annyira irreális. Úgy tudjuk, az amerikai üzletek nem csak tervek vagy jövőbeli ügyletekre vonatkozó szándéknyilatkozatok, hanem valóban leütött dealek, amelyekben a Mol és az amerikai termelők vagy kereskedők álltak kapcsolatban.

Ez azért fontos különbségtétel, mert nem feltétlenül csak amerikai kitermelésű olaj érkezik (előreláthatóan május második felében) Magyarországra, de amerikai cégek által más országban, például Guyanában kitermelt olaj is. Most mindenesetre semmi sem olcsó, hiszen remek pozícióba kerültek az eladók a piacon: hallottunk olyan cargoszállítmányról, ahol egy keretszerződés alapján érkezett volna a szaúdi olaj, de az eladó előbb 5 dolláros felárat kért hordónként, majd amikor ezt is megadta volna a Mol, még 20 dollár emelést kért a kialakult piaci helyzetre hivatkozva – az egész olyan volt, mint egy árverés egy műtárgyaukción.

Így működik az olajpiac éles helyzetben

A szakemberek szerint sajnos annyira éles ma a helyzet, hogy a határidős árakhoz képest az azonnali leszállítású árak jelenleg jóval magasabbak, vagyis amikor 100-110 dollár a hírekben olvasható brent-ár papíron, akkor a valós ár valóban lehet 130-140 dollár/hordó. Ennek megértéséhez kell egy kis háttértudás.

A határidős piacok áralakulására vonatkozó szakszavak közül kettőt érdemes megismerni, a contango és a backwardation kifejezéseket. Amikor egy piac contango állapotban van, a határidős szerződések árai magasabbak, mint az azonnali (spot) árak, például a raktározási, a finanszírozási és a biztosítási költségek miatt, vagy azért, mert a piac kínálati hiányt, keresleti fellendülést, vagyis áremelkedést vár.

Fordítva, amikor egy piac backwardation állapotban van, a határidős szerződések árai alacsonyabbak, mint a spot árak. Ez leginkább akkor szokott bekövetkezni, ha egy aktuális zavar, mint például az iráni háború nyugvópontra kerülését várja a piac. Ilyenkor élesen előjön a több készlet, a több fizikai anyag birtoklásának előnye, mert akinek van tartaléka, az fennakadás nélkül folytathatja a termelési folyamatainak a működtetését. Ezt kényelmi hozamnak nevezik, amely a raktárkészlet költségeinek megtérülése, ebben például Kína és Japán erős játékosok, ők szeretik a sok tartalékot.

Most extrém backwardation alakult ki, a Hormuzi-szoros lezárása miatt óriási felára van a gyors olajhoz jutásnak, és érdemi diszkontja a későbbinek.

Hormuzi-szoros: nem lesz könnyű visszaindítani

A háborús felek mozgása alapján mintha most egyre inkább afelé haladnánk, hogy Donald Trump amerikai elnök vagy nagyon erősen eszkalálja az iráni helyzetet, vagy kénytelen elfogadni a kevésbé rossz megoldást. Utóbbi esetben hajlandó lenne Iránnak még erősebb pozíciót juttatni a térségben, csak menjen már a hajóforgalom.

Igaz, ha Irán át is engedi a hajókat, a korábbi forgalom nem fog azonnal visszaállni, mert komoly károk vannak a térségben. Katarban, Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben is. A Világbank egyenesen úgy számol, hogy a MENAAP térség (Közel-Kelet, Észak-Afrika, Afganisztán és Pakisztán) 3 százalékot veszíthet a növekedési üteméből a 2025-ös 4,5 százalékból.

A Mol ebben az időszakban elkezdett „vegyészkedni”, ő a legjobban az orosz keverékolajat (Ural vagy REBCO néven ismert) tudja felhasználni, amelynek jelentős a dízel és a kerozinkihozatala, de most a mézsűrűségű norvég, a könnyebb líbiai, szaúdi és az oroszhoz hasonló kazah olajból kever, az amerikai vásárlású olaj minőségéről nincs adatunk, az sokféle lehet a termelési hely függvényében.

Rövid távon a kerozin hathat a legjobban

A piaci szakemberek szerint Európában rövid távon a legjobban a kerozinpiac zavarai okozhatnak hétköznapi gondokat. Mint a BBC írta, az európai kerozin ára minden idők legmagasabb szintjét érte el, tonnánként 1838 dollárt, szemben a háború előtti 831 dollárral. Itt 7,7-7,9-cel lehet osztani, ha a hordónkénti árra vagyunk kíváncsiak, de jól jelzik a számok, hogy ez már bőven 200 dollár feletti termékárszint, inkább 235 dolláros ár.

Olaszországban már több reptéren kifogyott az üzemanyag, itt nagy hiányt okoz az Arab Light és az Arab Medium Light olajtípusok kínálatának visszaesése. De más európai repterek is akár komoly hiányjelenségekkel küzdhetnek majd. Természetesen egy-egy reptér nagyon közvetlen kerozinellátást kap a finomítóktól, Ausztriában konkrétan egy településen, Schwechaton van a finomító és a reptér, de a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is össze van kötve a százhalombattai Dunai Finomítóval.

Ha beüt a krach, akkor sokféle válaszlépés lehet, tömeges járatritkítás, átterelés, a cargoforgalom korlátozása, de akár az is, hogy kicentizett mennyiségű üzemanyaggal, és nem teli tankkal szállnak fel a gépek az adott repülőtérről. Eddig az átterelések elsősorban nem a kerozintartalékok, hanem a biztonsági helyzet függvényében alakultak (Törökország volt a nagy nyertese a drágább jegyeknek és az Öböl felőli átszállójáratok elterelésének), de hamarosan akár az üzemanyaghelyzet is meghatározó lehet a folyamatban.

Magyarországon a védett ár – noha az sokkal értelmesebben lett kialakítva, mint korábban a 480 forintos ársapka idején – elsősorban azzal nehezíti a helyzetet, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott ár nem fogja vissza a keresletet (900 forintos dízelnél nyilván kevesebben tankolnának). Ráadásul a limitált végfogyasztói ár miatt a hazai szereplők a piaci alapú importtal sem tudnak élni, hiszen nem akarnak azért valamilyen anyagot (például dízelt vagy benzint) venni, hogy azt olcsóbban adják el. Így egyedül az MSZKSZ tudna vásárolni, tendert kiírni, azaz a hazai Moltól, vagy másoktól benzint, dízelt vásárolni, de mint látjuk, ha történik is ilyen, a készletek szinte elfogytak. A kerozin piacán nincs védett ár, ott viszont globális hiány van.

És végül azt se felejtsük el, hogy természetesen – bár a kormány nagy érdemként dobta be a választás előtt is a védett árat –, az ideiglenes kedvezményt végül mégis a fogyasztó (adófizető) fizeti majd, csak legfeljebb később, a drága készletpótlásnál vagy az ahhoz adott állami kezesség útján.