Fenyegetés az orosz gázcsap elzárásával: Putyin vagy blöfföl, vagy nagyon is tudja, mikor érdemes fojtogatni Európát
Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt, hogy Oroszország számára előnyösebb lehet már most leállítani az európai gázszállításokat, nem csak egy év múlva, ahogyan azt az Európai Unió szeretné. Az orosz elnök azt is mondta, hogy Szlovákiának és Magyarországnak továbbra is szállítana gázt a jövőben, feltéve, hogy „tartják magukat ahhoz a politikájukhoz, amelyet jelenleg is képviselnek”.
A helyzet nagyon nem szívderítő, sőt, kifejezetten ijesztően hangzik Magyarországon, hiszen a magyar gázfelhasználás 70 százalékát adja Oroszország (a maradék belföldi kitermelésből, illetve Horvátországból érkező „tengeri” gázból származik), aminek teljes kiesése nehéz helyzetet teremtene. Igaz, a kérdést úgy is megközelíthetjük, hogy az uniós-orosz viszonyban kisebbfajta csoda, hogy az orosz-ukrán háború intenzív szakaszának kirobbanása után 4 évig szinte zavartalanul őrizhette meg Magyarország az orosz energiakapcsolatait.
Írásunk most elsősorban nem a magyar energiapolitikáról szól, bár nyilván az is megér egy nagyon alapos elemzést, hova vezetett az, hogy miközben Magyarország energiaellátása több országtól is erősen függ (emeljük itt ki Oroszországot, Ukrajnát és Horvátországot), ezek közül csak eggyel (Oroszországgal) vagyunk nagyon illedelmesek, míg a másik kettőt (Horvátországot és Ukrajnát) folyamatosan szidalmazza a kormány.
Putyin fárad, vagy jól kalkulált?
De most nézzük Moszkva hozzáállását a kérdéshez! Oroszország részesedése az EU vezetékes gázimportjából a 2021-es mintegy 40 százalékról 2025-re körülbelül 6 százalékra csökkent (Magyarország, Szlovákia és Görögország a fő vevők, utóbbi csak kisebb mennyiségeket vesz).
A vezetékes gáz és az LNG együttes importja azért nagyobb, itt Oroszország az EU teljes gázimportjának körülbelül 13 százalékát teszi ki, Belgium, Spanyolország és Franciaország is nagy LNG-vevők.
2026 januárjában az EU rendeletet fogadott el, ami 2026. március 18-tól tiltja mind az LNG, mind a vezetékes gáz importját Oroszországból, vagyis új szerződéseket már nem lehet kötni, de van egy átmeneti időszak a meglévő szerződésekre. 2027 végére pedig minden orosz gázimport tilos lesz.
Az általunk elért szakemberek közül volt, aki elintézte azzal Vlagyimir Putyin szavait, hogy „blöff”. Eszerint az érvelés szerint Oroszország főleg csak nyersanyagokkal kapcsolódik be a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe, így egyszerűen nem teheti meg azt, hogy elengedje az egyik nagy üzletét, a nyugati gázeladásokat. Lehet, hogy most rémes a kapcsolat, de Moszkva elemi érdeke, hogy fenntartsa a gázüzletet, az infrastruktúrát, és értékesítse a földgázt, amíg csak lehet. Meg lehet próbálni még több gázt eladni a kínai, mongol, török vevőinek, de azok megbízhatatlanok, rosszul fizetnek, míg az olasz, német, francia vevők eddig úgy fizettek, mint a katonatiszt.
Volt azonban, aki szerint Vlagyimir Putyin ebben a helyzetben nagyon jól tud időzíteni: neki alapvető érdeke, hogy Európában riadalmat keltsen, megosszon, erősítse a szövetségeseit. Amikor arról beszél, hogy már hamarabb leállítaná az orosz exportot, azt éppen akkor teszi, amikor a közel-keleti háborús helyzet miatt hirtelen duplázódtak az árak, a Hormuzi-szoros le van zárva, eleve gázpiaci kínálathiány lépett fel a világban, mert az egyik legnagyobb exportőr, Katar nem termel.
Azt, hogy Oroszország régóta készülhet erre, a legjobban a számára baráti Szerbiával ápolt viszonya jelezi. Régebben a szerbek mindig 3 éves gázszerződést kötöttek az oroszokkal, de újabban az oroszok csak 3 hónaposat kötnek. Ennek az az oka, hogy a megmaradt egyetlen orosz-nyugat-európai vezeték, a Török Áramlat elég drága. A 16 milliárd köbméteres cső közvetlenül Magyarországot, Szerbiát és Szlovákiát, közvetve Bosznia-Hercegovinát, Észak-Macedóniát és Görögországot szolgálja ki.
Putyin nem látja biztosítottnak, hogy 2027 után fenn tudja tartani a magyar és a szlovák exportot, hiszen az Európai Unió le akar válni, márpedig neki ez (lenne) a nagy üzlet. A kicsi nem uniós, vagyis szerb, észak-macedón, boszniai export miatt nem akarja feltétlenül működtetni a vezetéket, ezért nem is szerződik hosszabb távra.
Görögországban speciális a helyzet: az is uniós állam, ahol elég meleg van, nem kell annyit fűteni, viszont kiegyenlítő áramtermelésre sok gázt használnak. A görögök sok orosz gázt vettek régebben, de épült két nagy LNG-termináljuk, a régebbi Revithoussa és az újabb Alexandroupolis FSRU. Vagyis ők nem izgulnak annyira a teljes orosz stop miatt.
Oroszország már nem jó partner
Magyarországon, akár a kormányzati, akár az energiapiaci kommunikációban nagyon sokáig, legalábbis 2021-ig tartotta magát egy állítás, amely szerint az autoriter, az agresszor Oroszországot lehet nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy rendkívül pontosan betartanak minden energiapiaci szerződést, mert elemi érdekük, hogy elhitessék a Nyugattal azt a képet, hogy ők megbízható szállítók.
Sőt, ezekben a képekben gyakran Ukrajna volt az ellenpélda, ahol a politikai változásokkal (emlékezhetünk Viktor Juscsenko, Viktor Janukovics, Petro Porosenko korábbi elnökök homlokegyenest más irányt képviselő rezsimeire, vagy az energiapiacon mindent felfordító Julija Tyimosenka többszörös miniszterelnökségére) a teljes energetikai vezetés kicserélődött. Az ilyen cserék alkalmával olykor rettenetes kalandorok (Dmito Firtas volt az egyik legismertebb) kaptak szerepet, de például Joe Biden fia, Hunter Biden is azért került bele negatív összefüggésekkel a hírekbe, mert egy miniszterből gázpiaci vállalkozóvá avanzsált zavaros üzletembert, Mikola Zlocsevszkijt és annak Burisma nevű cégét szolgálta. Vagyis sokáig Kijev felől mindig több volt a bizonytalanság, mint a centralizált Gazprom-világból.
Az idők azonban változnak, és Moszkva megbízható partner nimbusza is odalett már a totális orosz-ukrán konfliktus előtt, miután a négy hatalmas kelet-nyugati vezetékből három leállt.
A Jamal-vezeték Bovanenkovóból (Jamal-félsziget) indult és Górzyca (Lengyelország) volt a vége. A Belaruszon keresztül Lengyelországba vezető Jamalt az oroszok állították le, mert bár talán úgy emlékezhetünk, hogy főleg a Nyugat szokta szankcionálni Oroszországot, fordított helyzet is adódott már. Itt például Oroszország veszett össze Lengyelországgal, elszámolási vita alakult ki, és Moszkva kijelentette, hogy Varsó nem kap tőle több gázt. A lengyeleket ez amúgy nagyon nem ütötte meg, van saját LNG-termináljuk (Świnoujście), illetve egy Norvégiából eredő vezetékük. A 900 kilométeres Baltic Pipe szinte teljesen csak a norvég-lengyel kereskedelemre összpontosít a maga 10 milliárd köbméteres kapacitásával, igaz Dánián is áthalad a cső.
Fontos vezeték volt az Északi Áramlat 1, illetve az ekkor még csak készülő Északi Áramlat 2, ezek orosz–német nagy vezetékek voltak, illetve lettek volna. A Viborg (Oroszország) – Greifswald (Németország) útvonal nagyrészt a Balti-tenger alatt haladt és a maga 1222 kilométeres hosszával ez volt a világ leghosszabb tengeralatti csővezetéke, a Németországnak, majd a Gazpromnak is dolgozó Gerhard Schröder exkancellár tett nagyon sokat az útvonalért. Az Északi Áramlat 1 eleve két párhuzamos vezetéket jelentett, majd az Északi Áramlat 2 bővítési projekt keretében 2021. szeptember elejére befejeződött az újabb két párhuzamos csővezeték lefektetése. A szállítás viszont nem indult meg, majd 2022. szeptember 26-án – azóta tudjuk, hogy vélhetően ukrán elkövetők – megrongálták a vezetéket. A négy csőből három vált használhatatlanná, azóta sincs szállítás ezen a vonalon.
A Testvériség vezetékrendszernek több ága is volt, az északi Szlovákiába, a déli Magyarországra jött Ukrajnán keresztül. Ez viszonylag sokáig működött, de 2025 elejétől, miután az orosz és az ukrán fél nem tudott megállapodni, sőt tárgyalni sem tudtak leülni, itt is megállt a szállítás.
Végül maradt az egyetlen működő vezeték, a Török Áramlat balkáni ága, vagy más elnevezéssel a Balkáni Áramlat, amely Ukrajnát elkerülve a Fekete-tengeren keresztül, Törökországon, Bulgárián és Szerbián át jön Magyarországra. Ez eddig jól működött, bár a Gazprom összeveszett a rajta levő másik uniós állammal, Bulgáriával, ami már nem kapott és olykor nem is akarta átengedni az orosz gázt. Ettől függetlenül azért itt zajlott szállítás, illetve a bolgárok üzletet is csináltak a tranziton, nemcsak felénk, de Észak-Macedónia felé is.
Kampányszlogennek jó, csak éppen a Fideszt cáfolja
Nézzük meg egy kicsit közelebbről a magyar üzenetet is! Ha Vlagyimir Putyin a magyar belpolitika megváltoztatása (mondjuk egy kormányváltás után kevésbé szívélyes magyar-orosz viszony) esetére a gáz leállítását helyezi kilátásba, az arra alkalmas lehet, hogy egyes magyar választók elhiggyék, amennyiben nem Orbán Viktor a kormányfő, akkor majd nem jön az orosz gáz, és nem lehet fenntartani az alacsony lakossági rezsiárakat. Ugyanakkor az is lehet, hogy más választók felteszik a kérdést, hogy miért nem tettünk többet az elmúlt négy évben az orosz függés ellen.
Maga a bejelentés amúgy éppen cáfolja azt, amit Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter úton-útfélen elmond, vagyis azt, hogy a földgáz-kereskedelem nem lehet politikai, szankciós kérdés, mert az földrajzi adottságokból, fizikai paraméterekből adódik. Azaz Magyarországra a vezetékes orosz gáz hozható el a leginkább, azt nem szabad politikai szimpátiától függővé tenni.
Vlagyimir Putyin most éppen azt mondja, hogy az energiakereskedelem nála a politikai szimpátiától függ.
Azt pedig végképp senki ne gondolja, hogy a friss bejelentés, miszerint Oroszországtól a korábbi feltételekkel kapjuk az olajat vagy a gázt, az azt jelenti, hogy ugyanolyan áron. Nem, minden szerződés árindexált, vagyis az azonos feltétel azt jelenti, hogy ugyanúgy nemzetközi benchmarkokhoz kötött áron kapjuk, és az most magasabb árat jelent.
Orosz kiszolgáltatottság
Ha reálisan nézzük a helyzetet, nyilvánvaló, hogy az unión belül struccpolitikát sem szabad folytatni. Ha ugyanis az Európai Unió folyamatosan arról hoz szankciókat, arról kommunikál, hogy nem akar többé az orosz gáz és az orosz olaj felvevőpiaca lenni, akkor Oroszország részéről logikus, hogy csak elszenvedje a rá mért szankciókat, de ő maga is lépjen.
Hozzá lehet tenni, hogy Oroszország nagy bajban van a gáz eladásával, olyan könnyen nem tud reagálni a megváltozó körülményekre. Az olajpiacon eközben nincsenek akkora gondjai, de a Gazprom brutális veszteségei mutatják, hogy a földgázexportot nehéz átcsoportosítani. Amikor például a Testvériség gázvezetéken megállt a szállítás, Ukrajna nagyon magára haragította Szlovákiát (a leállításnak Pozsony volt a legnagyobb uniós vesztese), de eközben ő maga is lemondott 800 millió euró tranzitdíjról, miközben Oroszországnak kiesett évi 5-6 milliárd eurónyi gázértékesítési bevétele.
Oroszország sokáig így is nyeregben érezhette magát: hiába szankcionálták, olyan magasra nőtt 2022-ben az olaj, a gáz és az olajtermékek ára, hogy az orosz költségvetés összességében emelkedő bevételeket realizált. Ha az EU vagy Kijev lépett valamit Moszkva ellen, azzal megint csak felmentek az árak, Moszkva dörzsölhette a markát.
Ugyanakkor a Reuters friss cikke is emlékeztet rá, hogy a földgázpiacon a korábbi 230-240 milliárd köbméter földgáz helyett ma már csak valamivel 100 milliárd köbméter felett tudott eladni Moszkva. Kína megvett közel 40 milliárd köbmétert, Törökország 20 milliárd köbmétert. Az európai államok (például Magyarország, Szlovákia és Szerbia) vezetéken úgy 18 milliárd köbmétert vásároltak Oroszország Európába irányuló vezetékes gázexportja csak 2025-ben 44 százalékkal zuhant (kiesett a Testvériség), ez az 1970-es évek közepe óta a legalacsonyabb szint volt. Erre jön rá 31 milliárd köbméter LNG-eladás. A gázzal tehát tényleg nincs könnyű helyzetben az orosz vezetés, és a legnagyobb vezetékes vevő, Kína még folyamatosan csuklóztatja is Putyint.
Mi történne, ha hirtelen felfordulna a piac?
A földgázpiac amúgy tele van anomáliával. Bulgária nem vesz orosz gázt, de üzletet csinál abból, hogy kiszolgálja Észak-Macedóniát. Ukrajna nem vesz közvetlenül orosz gázt, de jelentős felárat fizet, hogy nyugati (például magyar) kereskedőkön keresztül megvegye ugyanazt az orosz gázt. A Nyugat bőszen veszi az orosz LNG-t, akik pedig elmondják, hogy már egyáltalán nem vesznek orosz gázt, azok papíron kazah, azeri, vagy tengeri LNG-gázt vesznek, amit olykor elcserélnek (elswapolnak), vagyis valójában molekulaszinten orosz kitermelésű a gáz, de valaki segít azt „orosztalanítani”.
Magyarországnak a Testvériség leállításából is nyílt üzleti lehetősége, a magyar-szlovák forgalom szolgálhatta ki a szlovák éves fogyasztás kétharmadát, illetve Ukrajnának is adtunk el gázt, ezen bőven volt profit. Ez az üzlet természetesen elveszhet, ha Moszkva leáll, de azért a legvalószínűbb az, hogy Putyin csak fenyeget, de az utolsó cseppeket is kicsavarja a szivacsból, vagyis magától nem mond le a megmaradt európai vevőkről.
Mindezt figyelembe véve is felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben hirtelen eltűnne a piacról az orosz gáz, ráadásul még fennmaradna a közel-keleti krízis is, honnan szereznénk gázt és milyen árakra számíthatna a magyar fogyasztó. Természetesen ezt nem könnyű megmondani, konkrét számot nem is fogunk becsülni, de a legfontosabb szempontokat felvázoljuk. Az biztos, hogy alapvetően nem a magyar piac lenne az ármeghatározó, de ha az EU-s import (289 milliárd köbméter) közel 20 százaléka kiesne (az orosz és a katari források), akkor
a hiányt a jelenleg 31 százalékos részaránnyal rendelkező Norvégia, a 25 százalékos szelettel bíró Egyesült Államok és a 13 százalékos részesedéssel rendelkező Észak-Afrika (döntően Algéria) tudná pótolni.
Magyarországnak egy ilyen helyzetben hirtelen kellene új szerződéseket kötnie, de elvileg sok útvonal állna rendelkezésre: elsősorban a nyugati, vagyis a nagy európai integrált gázrendszerből vehetnék, ahová sok forrásból érkezik gáz (francia, német, olasz LNG-terminálok, holland termelés), de a ma használt horvát LNG-terminál mellett akár lengyel, vagy görög terminálokból is vásárolhatnánk.
Az új, az azonnali szerződés vélhetően drágább lenne és általános hiányjelenségek esetén azt is biztosítania kell Magyarországnak, hogy olyan felárat fizessen, vagy olyan megbízható szerződést kössön, hogy a több országon át vezető útvonalakon a köztes országok ne szippantsák ki az összes rendelkezésre álló földgázt.
A váratlan, sokkszerű események rövid és hosszú távú hatásaira a gázpiacon jó példát adnak a 2021-22-es történések. Ekkor az orosz machinációk majd a háború kitörése miatt az európai földgáz ára olykor 300-400 euró/MWh szintre is felment, de innen szépen letizedelőtt, a mostani közel-keleti krízis előtt 30 euró körül alakult. Most, az iráni hírek hatására is láthattunk egy jóval kisebb, de azért jelentős kilövést, a tőzsdei ár felugrott 60 euróra, majd visszakorrigált 50 euróig. Ugyanakkor látszik, hogy a piac a közel-keleti gázpiaci helyzet belátható időn belüli rendeződésére számít, mert a lezárt Hormuzi-szoros nagyon kockázatos Iránnak, ami sem olajat nem tud így eladni, se élelmiszert nem tud importálni. Ha pedig a szoros megnyílik, az segíthet lejjebb nyomni az árakat. Ettől függetlenül az orosz export teljes kiesése biztosan hasonló sokkot jelentene, de immár olyat, amiből nem Oroszország profitálna.
