Tőzsdei brókerek és energetikai szakemberek tömegei várják aggódva a piacok hétfői nyitását, ahol ki fog derülni, pontosan milyen hatásuk lesz az iráni rezsim ellen indított amerikai–izraeli légicsapásoknak és az azokra adott iráni válaszlépéseknek a világgazdaságra. A legtöbben az olaj ára miatt aggódnak, ha ugyanis az jelentősen emelkedik, az közvetlenül érinti a konfliktustól távol élőket is.
Azt nem lehet előre tudni, mekkora lesz az emelkedés. Ahogy ilyenkor lenni szokott, elemzők több forgatókönyvet is felvázoltak, amelyek különböző feltételezéseken alapulnak. Ezek a feltételezések rendszerint a háború menetét, intenzitását, illetve a célpontok jellegét veszik releváns változóknak. Az ebből fakadó jóslatok széles skálán mozognak, és a kisebb kényelmetlenségtől az olajsokkig terjednek.
Az biztos, hogy az olajszállítmányok fennakadását a konfliktus első napjaiban nem sikerült teljesen elkerülni. Vasárnap estig bezárólag legalább három tartályhajó sérült meg, vélhetőleg iráni támadásokban. Emellett a Perzsa-öbölben további kétszáz hajó horgonyzott le ideiglenesen a Hormuzi-szoros két oldalán. Vannak hírek arról is, hogy egyes iráni támadások az ottani amerikai bázisok és civil épületek mellett a környékbeli országok olajlétesítményeit is célozhatták.
Kulcskérdés, hogy le fogja-e zárni Irán azt a Hormuzi-szorost, amin a régió olajkereskedelmének 90 százaléka, a világ olajkereskedelmének pedig közel 20 százaléka halad keresztül. Az iszlamista rezsim már évtizedek óta fenyegetőzik ezzel, de a lépést annyira súlyosnak tartották elemzők, hogy a tavaly nyáron az iráni atomprogram ellen indult 12 napos háború során is úgy vélték, Irán ezt csak a legvégső esetben lépné meg. Akkor nem is tette meg.
Az Európai Unió hajózásügyi missziója szombat este azt jelentette, már nem szabad az átjárás. Bár hivatalos megerősítés nem érkezett az iráni rezsim részéről, az iráni média is arról számolt be, hogy a szoros gyakorlatilag le van zárva. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy az áthaladó kereskedelmi forgalom nagyrészt leállt. Az ennek ellenére sem egyértelmű, hogy ha lenne is rá politikai akarat, az Ali Hamenei legfelsőbb vezető mellett számos más vezető megölésével megtépázott parancsnoki lánc és a súlyos hadi veszteségek lehetővé teszik-e a szoros tartós lezárását.
Szintén nem dőlt el, hogy az utóbbi években a globális hajózást komolyan veszélyeztető jemeni húszi lázadók beszállnak-e a harcokba. Ezzel fenyegetőztek szombaton, és ha valóban újraindítják a támadásaikat kereskedelmi hajók ellen, akkor az jelentősen megnövelné a hajózási költségeket, és további kárt okozna a világkereskedelemnek.
Mindehhez azonban hozzátartozik, hogy az Egyesült Államok és Izrael kiterjesztheti a folytatódó légi offenzíváját a húszikra is, ahogy a Hormuzi-szoros tartós lezárásától is megpróbálhatják erővel eltántorítani az iráni rezsimet.
A forgatókönyvek
Abban a legtöbb elemző egyetért, hogy az esetleges gazdasági hatások mértéke leginkább az olajkereskedelem akadályoztatásától függ. Ha a világ olajellátása súlyosan sérül akár a harcok intenzitása, akár a kereskedelmi útvonalak lezárása miatt, az kiugróan magas olajárakat eredményezhet.
Hogy mekkorákat pontosan, azt persze nehéz előre megmondani. A legtöbb szakértő nagyjából 10-15 százalékos emelkedésre számít hétfő reggelre, ami a mértékadó Brent olaj árfolyamát a hordónkénti 73 dollárról 80 dollár fölé emelné. Ez komoly, de nem vészes ugrást jelentene, amit potenciálisan ellensúlyozni lehetne más eszközökkel, például az olajtermelés felpörgetésével. Nem véletlen, hogy a legnagyobb kőolaj-kitermelő országokat, köztük az Öböl-menti olajmonarchiákat is felölelő OPEC a kínálat bővítésében állapodott meg vasárnap.
Mások súlyosabb következményekre számítanak, és azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a 100 dolláros lélektani határt is átlépi az olajár. Ez már jelentősebb drágulás, és az átlagos fogyasztó egy ilyen forgatókönyv esetén biztosan magasabb üzemanyagárakkal találkozna – bár a benzinben és a dízelben a sok különböző adó miatt azért maga az olajár növekedése nem feltétlenül okoz százalékosan ugyanakkora üzemanyag-drágulást.
A benzin és a gázolaj drágulása azonban trükkös, mert beépül a többi termék árába, a szállítási költségeken keresztül, így a teljes inflációra hatással van. Az ING becslései szerint egy ilyen helyzet Amerikában négy százalék fölé tolná az infláció mértékét, ami pedig a jegybanki alapkamat csökkentése és a gazdaság fűtése ellen hatna.
Ezek a pesszimistább forgatókönyvek azzal számolnak, hogy az iráni rezsim jelentős mértékben akadályozni tudja az Öböl-országok olajexportját. Ennek már lehet látni az első jeleit, például azt, hogy hajók százai ragadtak bent a Perzsa-öbölben. Irán az olajszállító hajókat magukat is célba veheti drónokkal, rakétákkal vagy gyors hadihajókkal, ahogy azt a hírek szerint meg is tette már három alkalommal. Az ilyen jellegű akciók a hajók biztosítási költségeit is megemelhetik, azaz közvetetten is hozzájárulhatnak az árak növekedéséhez.
Az igazán veszélyes terep az lenne, ha Irán nemcsak a kereskedelmi útvonalakat zárná le, hanem közvetlenül támadná a környező országok olajkitermelési egységeit. Az infrastruktúra tönkretétele nemcsak rövid távon okozna olajsokkot, az egekbe lőve az olaj árát, de a termelési kapacitás hosszú távú csökkenése miatt sokáig magasan is tartaná azt. Egyelőre nincsenek megbízható információk arról, hogy történtek-e ilyen támadások, de keringenek arról hírek, hogy találat érte Szaúdi-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek olajérdekeltségeit is. Ha a helyzet tovább eszkalálódik, akkor a legrosszabb forgatókönyvek a 200 dolláros olajárat sem tartják kizártnak, de ezt a legtöbb elemző azért valószínűtlennek tartja.
Ugyan Irán tudja a legtöbb kárt okozni, de az ország maga is sokat veszíthet egy széleskörű háborúval. Irán az országot sújtó szankciók miatt messze nem exportál annyi olajat, mint a környező országok, a katasztrófa közeli gazdaságának viszont az a kevés is életbevágó, amit sikerül eladniuk. A legsúlyosabb érvágás az lenne, ha az amerikaiak vagy az izraeliek megtámadnák a Kharg-szigeten lévő olajterminált, amely szinte önmagában felelős a napi 1,6 millió hordós iráni olajexportért.
Mi lesz a Hormuzi-szorossal?
A Hormuzi-szoros szerepe elsősorban nem is Irán saját szénhidrogén-termelése miatt fontos, hanem amiatt, mert ez az olaj- és LNG (cseppfolyósított földgáz) kereskedelem legfontosabb tengeri kijárata. Irak, Irán, Katar, Bahrein, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek, illetve részben Szaúd-Arábia olajexportja itt jut ki a világtengerekre, vagyis konkrétan az Ománi-öblön keresztül az Arab-tengerre.
Az iráni rezsim régóta fenyegetőzik azzal, hogy egy konfliktus esetén lezárja a szorost, ami szinte szinte teljesen megfojtaná az Öböl-országok olajexportját. Sőt, egy igazán erős blokád az LNG kereskedelmét is korlátozná. Ez nemcsak a nagy gázexportőr Katarnak fájna, de Európának is, ami részben pont a katari LNG-vel akar leválni az orosz gázról. Egyes elemzők már a 2022 óta legnagyobb gázpiaci káoszt vetítik előre.
Vannak arra utaló jelek, hogy az irániak meg szeretnék nehezíteni a szoroson való áthaladást, ugyanakkor az sem egyértelmű, hogy fent tudnának-e tartani egy ilyen blokádot. Egy hermetikus elzáráshoz működő flotta kell, miközben az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) bejelentette, hogy elsüllyesztettek egy iráni korvettet, utána pedig Donald Trump amerikai elnök már arról írt, hogy a háború második napjára összesen 9 hadihajót lőttek ki.
A legsúlyosabb lépés lehetne a szoros elaknásítása, ez azonban hatalmas ellenreakciót váltana ki, és vélhetően az Öböl-országok aktív részvételét vonná maga után a konfliktusban. Ugyan Szaúd-Arábiának és az Emírségeknek van alternatív eszközük az exportra, azok messze nem olyan kapacitásúak, hogy teljesen helyettesíteni tudnák a Hormuzi-szorost. Katar, Kuvait és Irak pedig teljesen kiszolgáltatottak az útvonalnak.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy akármilyen blokádhoz az Iránnal harcoló erőknek is lesz egy-két szavuk. Az amerikai haditengerészet egy repülőgép-hordozóval és több rombolóval van jelen a térségben – a Földközi-tengeren pedig egy második repülőgép-hordozó köteléke is ott van –, az izraeli légierő pedig egyre szabadabban repül az iráni légtérben. A Hormuzi-szorost még soha nem zárták le teljesen, még az 1980-tól 1990-ig tartó irak–iráni háború alatt sem.
Mindenki szív
Akármekkora is lesz az emelkedés mértéke, már most látszanak a háború kedvezőtlen hatásai. Csak az év eleje óta 20 százalékot emelkedett az olaj ára, pusztán a geopolitikai bizonytalanság miatt, és minél tovább tart a konfliktus, annál stabilabb lehet a drágulás.
A nemzetközi kereskedelem ilyen szintű akadályozása önmagában is dráguláshoz vezet, például a biztosítási költségek emelkedésén keresztül. Az sem csökkenti az árakat, ha a hajóknak teljesen el kell kerülniük a térséget, és hosszabb útvonalon kell a szállítmányokat felvenni és letenni. Itt játszhatnak szerepet az Iránhoz hűséges jemeni húszi lázadók, akik az elmúlt években többször támadták meg a vörös-tengeri hajóforgalmat. Ennek az esélye a háború kitörése óta újra megnőtt, aminek megfelelően néhány nagy hajózási cég bejelentette, hogy elkerülik a régiót, és Afrikát megkerülve fognak közlekedni, lassabban és drágábban.
A világkereskedelmi konfliktusok nagyjából mindenkinek kedvezőtlenek. Bár Trump előszeretettel vet ki vámokat a különböző országokra, ezeket végső soron az amerikai fogyasztók fizetik meg, akik feltehetően nem örülnének további áremelkedéseknek. Szintén vesztes lehet az EU, amelynek legnagyobb gazdaságai amúgy is stagnálnak, a gáz és az áram ára pedig az orosz–ukrán háború előtti szint felett van.
De Kína se örülne a Hormuzi-szoros lezárásának, azzal ugyanis elesne attól az iráni olajtól, amely a tengeri olajimportjának közel 40 százalékát teszi ki. Ez különösen fájhat nekik most, mert Venezuela a januári amerikai katonai akció után leállította a Kínába tartó olajexportot. Oroszország esetleg jól járhat a káosszal, a dráguló olaj sokat segítene a súlyos gondokkal küszködő gazdaságán. A szankciók miatt csak árengedményekkel eladható orosz olaj ára így visszatérhetne azokba a magasságokba, amivel már rendesen lehetne finanszírozni a csikorgó hadigazdaságot. Egyes elemzők azonban optimistán zárják a jelentéseiket, mondván, ha esetleg megdől az iráni rezsim, akkor megszűnne a régiós instabilitás egyik fő forrása is.
