Szijjártó kemény üzenetet küldött, de Magyarország öngólt is lő, ha nem szállít dízelt Ukrajnának

Magyarország politikai vezetői gyakran beszélnek arról, hogy nem szabad összekeverni a gáz- vagy az olajszállítások kérdését a politikai, a szankciós témákkal, mert ez földrajzi, ellátásbiztonsági kérdés. Most azonban fordított helyzetben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mégis egy politikai üzenetet fogalmazott meg: Magyarország addig nem szállít dízelt Ukrajnába, amíg az ukránok nem indítják újra a kőolajszállítást a Barátság kőolajvezetéken.

Nem sokkal később a szlovák kormány is hasonló tartalmú bejelentést tett, igaz, a szlovák Slovnaft szintén a Mol alá tartozik. Magyarországra és Szlovákiába január 27. óta – amikor Oroszország eltalálta a vezetéket – nem érkezik kőolaj a Barátság kőolajvezetéken keresztül, a szállítás azóta nem indult újra.

Szijjártó arról beszélt, hogy az ukránok „politikai zsarolása” miatt nem érkezik Magyarországra kőolaj, pedig „minden műszaki, minden fizikai és minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy a Barátság kőolajvezetéken a kőolajszállítás Magyarország irányába újrainduljon”. Robert Fico szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy bár csak találgatni tud, de nem ez lenne az első eset, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök olyan politikai döntést hoz, amivel kárt okoz Szlovákiának. Szerinte a szlovák szakszolgálatok információi is ezt valószínűsítik, úgy tudják, a vezeték megrongált szakaszát már megjavították. Szerdán az Európai Bizottság is az ukránokat sürgette a Barátság kőolajvezeték helyreállítása miatt.

„Magyarország bizonyosan tudja az első naptól kezdve az olajvezeték
leállásának okát” – reagálta Heorhij Tihij ukrán külügyminisztériumi szóvivő Szijjártó bejelentése után. Szerinte a magyar fél közleménye nélkülözi a pontos leírását a körülményeknek, „nevezetesen, hogy az olajvezetéket Oroszország lőtte le, az ő kedvenc olajtűjüket, amelyből régóta élnek”.

Korábban is előfordult már, hogy Magyarország korlátozta, kinek mennyi dízelt ad el, igaz, akkor nem politikai, hanem piaci okokból. Az egyelőre nem világos, hogy a kormányzati megszólalások miként korlátozzák egy magánvállalat tevékenységét, de lehet, hogy majd kijön erről egy rendelet, ami a veszélyhelyzetre, nemzetbiztonsági érdekre, vagy ellátásbiztonságra hivatkozik.

Olaj- és üzemanyagpiaci forrásaink szerint ugyanakkor elég nagy üzleti hiba lenne leállítani a dízelszállítást Ukrajnába, mert bár Magyarországnak jókora előnye van ezen a piacon, más országok gyorsan lecsaphatnak az üzletre, ráadásul Ukrajna dízelellátásában eddig sem volt döntő részesedésünk, vagyis egy marginális, de amúgy erősen nyereséges üzletről mondunk le.

Veszélyesnek tartják az eszkalációt

A szakmai forrásokkal folytatott háttérbeszélgetéseinken elhangzott pár, a kormány álláspontját és Szijjártó bejelentését is alátámasztó érv. Ilyen volt például, hogy az ukránok korábban hasonló ukrajnai vezetékhibákat gyorsabban javítottak ki, ezért okkal vélelmezhető, hogy most szándékosan nem kapkodnak. Azt is hallottuk, hogy volt egy magyar–ukrán hallgatólagos deal, miszerint az ukránok nem veszélyeztetik a Barátság működését és a magyar kőolajellátást, Magyarország közben egy másik, biztonságos, föld alatti vezetéken szállít dízelt, de ha ezt az ukrán fél nem tartja be, akkor a magyar kormánynak sem kell. Eleve furcsa lenne, ha a stratégiai olajkészletekhez kell nyúlni és közben exportálnánk a dízelt, azt az anyagot, amiből amúgy is importra szorul az ország – mondták egyes forrásaink.

Szijjártó azt mondta, Magyarország kőolajellátása továbbra is biztonságban van, három hónapnyi tartalék áll rendelkezésre, az Energiaügyi Minisztérium szerda este jelentette be, hogy előkészítette a stratégiai kőolajkészletek részleges felszabadítását.

A fenti érveket leszámítva az derült ki számunkra, hogy a hazai olajosok is veszélyes folyamatnak látják az eszkalációt. Tény, hogy a kelet-közép-európai dízelpiacon valóban az eladók vannak jobb helyzetben, mert a térségünk erősen dízelhiányos. Korábban a keresletet és a kínálatot az orosz import tartotta egyensúlyban (évi egymillió tonna dízel érkezett Oroszországból), ez a szankciók miatt teljesen kiesett. Ugyanakkor a szakma szerint rosszabbat nem is tehetne Magyarország, mint hogy elzárja a dízelcsapokat. Ennek két oka van:

• Egyrészt Ukrajna most feláras vevő, vagyis nem szívjóságból adunk az ukránoknak dízelt, hanem azért, mert sokat fizetnek.
• Másrészt Magyarországnak technológiaiköltség-előnye is van a szállításban, mert van egy kiváló, föld alatti termékvezetékünk, amivel nagyon biztonságosan és olcsón tudjuk kivinni a dízelt.

Ám, ha helyettünk más országok, például Lengyelország lépnének be az ukrán dízelpiacra, vagy az eddigi további nagyobb eladók, India és Görögország növelnék a részesedésüket, ez az üzlet megszűnhet.

Többek között azért sem lenne túl okos lépés a vonzó ukrán piacot elveszíteni, mert Magyarország nagy előnye az, hogy van egy régi termékvezetékünk, a Keleti termékvezeték, ami valaha Tiszaújvárostól ment egészen Szamaráig. Ha ekkora vonalon már nem is, de a Mol százhalombattai finomítójától az ukrán szakaszig használható volt mostanában is ez az infrastruktúra olcsó szállításra.

A termékvezeték története 1956-ig nyúlik vissza. Magyarországra bevonultak az orosz katonák, és Moszkva kitalálta, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg üzemanyag-ellátását egy csővezetékkel oldja meg. Az építkezés 1957-től 1966-ig tartott, onnantól vezetéken keleti irányból lehetett üzemanyagot szállítani Magyarországra, részben katonai, részben kereskedelmi céllal.

A megfordított szállítási irányú vezeték, amely valamivel Kijev felett halad, a legújabb korban pedig remek útvonal volt Ukrajna dízelellátására. Ukrajnának ez lett az orosz–ukrán háborúban a fronton is nagyon fontos dízelellátás egyik fő útvonala. Bár Kijev korábban a Fekete-tengeren keresztül is próbált azeri dízelt behozni, de az nem ment, a szállítmányokat nagyon erősen támadta Oroszország.

A Reuters cikkéből azért azt is tudhatjuk, hogy Ukrajna nincs igazán kiszolgáltatva Magyarországnak. Korábban főleg Oroszországból és Belaruszból importált gázolajat, de volt saját finomítása is, 2022 óta az orosz–belarusz import ugyanúgy megszűnt, mint a támadások miatt a saját finomítás. De az ukránok egyáltalán nemcsak a magyar és a szlovák dízelre hagyatkoznak, hanem például görögre, lengyelre, illetve sokat importáltak Indiából, ezt jellemzően nemzetközi kereskedőcégek hajói vitték el a romániai Konstancába vagy egy török kikötőbe és onnan jutott el Ukrajnába a gázolaj. Úgy tudjuk, Magyarország a lengyelek, görögök és indiaiak után a negyedik legnagyobb dízelexportőr Ukrajna irányába. Ugyanakkor egy ukrán lap szerint tavaly októberben az ukrán dízelimport közel négyötöde Lengyelországból és Görögországból érkezett.

Tényleg szabotálnak az ukránok?

Azt Magyarországról nem lehet megítélni, hogy a Barátság ukrán szakasza elleni, nagy tűzesettel járó legutóbbi orosz támadás mekkora kárt jelent. A magyarok azt vélelmezik, hogy nem akkorát, ami a szállítás január 27-i leállását indokolná. De az is lehet, hogy az ukrán karbantartási szakemberek most inkább azon dolgoznak, hogy az ukrán nagyvárosokban ne fázzanak az emberek, vagyis Kijevben, Harkivban, Lvivben javítanak villanyvezetéket, ahol az orosz bombázások nyomán a téli mínuszok miatt 16. századi körülmények álltak be, alig van fűtés a házakban.

Ukrajnának ugyanis mintha nem lenne már olyan fontos a Barátság vezeték,

nagyjából már csak évi 200 millió euró a tranzitbevétele: az ukrán szakaszon a tranzit díja 21 euró/tonna, ha évi 10 millió tonnát hozunk be, az 210 millió euró.

A Mol csak pár napja kezdeményezte a stratégiai olajkészletek felszabadítását. Ha valóban le kell hívni 250 ezer tonna olajat a 650 ezer tonnányi tartalékból, az nem öröm, de nem feltétlenül jelent ellátásbiztonsági gondot, ugyanakkor az szinte biztosra vehető, hogy a speciális helyzet indokolna egy nagyjából 5 százalékos végtermékdrágulást. A helyzetről kiváló elemzést írt Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője.

A hazai szakembereknek ugyanakkor némi tapasztalatuk már van a nagy haváriákban. Amikor a magyar állam 480 forintos benzin- és dízelársapkát vezetett be, hatalmas hiány lett dízelből az országban. Bár nagy publicitása nem volt, de akkor Magyarország már csak Erdélybe és kisebb részt a Felvidékre adott el üzemanyagot, míg Szerbia, Csehország, Ausztria, hiába kért, nem kapott tőlünk dízelt.

A probléma ugyanis az, hogy a Dunai Finomító 300 ezer tonnás éves termelése még békeidőben sem képes kiszolgálni a magyar piac teljes igényét, dízelből importra szorulunk.

Sőt, Európában általában is úgy alakult, hogy a benzinfogyasztás csökken, a dízelfogyasztás pedig nő. Benzinből mintegy 40 százaléknyi többletet gyártunk, és azt külpiacokon értékesítjük, dízelből viszont szinte minden ország importra szorul. A sok-sok európai finomító közül még a legjobb helyzetben éppen a Molhoz tartozó pozsonyi Slovnaft volt, ez képes volt dízelt exportálni, hiszen korábban a kapacitásait az egykori Csehszlovákiára lőtték be.

Mindezek alapján akár üzletileg indokolt is lehetne a dízel „megfogása”, ugyanakkor, ha az állam egy magáncég (a dízelt a Mol és közvetítőcégek értékesítik) üzletébe száll bele egy tiltással, akkor éppen azt teszi, amit amúgy annyit kritizál, politikai alapon hoz szankciót, ami befolyásol egy egészséges és nyereséges üzletet.

A hiány megmaradt

Európa továbbra is dízelhiányos, vagyis sokat kell importálni (ebben a szlovéniai Koper is meghatározó kikötő), és újabban amerikai, közel-keleti és indiai finomított termékek is jöttek a régióba, de orosz legfeljebb illegálisan, hiszen a finomított olajtermék teljes szankciós tilalom alá esik. Ugyanakkor az olaj még elvileg megvehető számunkra, csak éppen Magyarország kezd nagyon kiszolgáltatottá válni.

Orosz kőolajat elvileg be lehet ugyan hozni Magyarországra, akár a Barátságon át, akár annak technikai akadályoztatása esetén az Adria-vezetéken keresztül, de mivel ez egy horvát kikötő, egy horvát vezeték, azért a horvátok jóindulata is kellene, ami aligha van meg, és ezért a magyar kormány is sokat tett. Vagyis a horvátok abban szívesen segítenek, hogy a Janaf nagyobb szerepet kapjon Magyarország ellátásában, csak éppen azt szeretnék, hogy ne orosz olajjal. És abban is biztosak lehetünk, hogy e törekvésükben a kormány nagy barátja, az Egyesült Államok is a horvátokat támogatja.

Az orosz olaj viszont fontos lenne a Molnak, illetve fontos lenne a magyar államnak. Részben azért, mert olcsóbb, részben azért, mert a Mol orosz olajra optimalizált finomítóiban (Pozsony, Százhalombatta) könnyebb használni is, nem kell bekeverni, a tengeri olajat viszont csak limitáltan, bekeverve tudja használni a Mol.

Természetesen nem lenne jó visszavenni a két finomító kapacitását, csak nagy kérdés, hogy van-e a Molnak erős eszköze arra, hogy a horvátoknál kikényszerítse, hogy átengedjék az orosz olajat. Lehet, hogy a Molnak papíron igaza van, a horvátok azonban mindig mondhatnak olyat, hogy az orosz árnyékflotta, a szankciós problémák, környezetvédelmi aggályok és hasonlók miatt nem akarják átengedni az orosz nyersanyagot.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Janaf valóban tud-e évi 10-12 millió tonna olajat felhozni, ez bizonyos nyári napokon napi 40 ezer tonna szállítását jelentené. Igaz, Százhalombatta egyelőre csak 70 százalékon ketyeg a finomítóban tavaly keletkezett tűz miatt, vagyis paradox módon a havária részben kezeli a kőolajellátási problémát. Ahogyan az is nyitott kérdés, hogy egyáltalán mi lesz a Mol–Janaf-kapcsolatban az új árazás, hiszen szerződés csak évi 2 millió tonnára van.