Nagy kiadási csomagot fogadott el kedden az amerikai képviselőház, amivel le tudták zárni a részleges kormányzati leállást – ami miatt még a budapesti nagykövetségük Facebook-oldala sem frissült. A csomag azonban újabb finanszírozási nehézséget teremtett a belbiztonsági minisztériumnak a CNN szerint.
A lap arról ír, Donald Trump elnök várhatóan hamar aláírja a törvényt, ami hatályba is léphet ezután. A mostani leállás csak három napig tartott egyébként, amivel messze elmarad a tavaly őszi, rekordhosszú leállástól, amikor szinte minden szövetségi intézmény bezárta kapuit, a dolgozókat pedig fizetés nélkül hazaküldték. Akkor ez 43 napig tartott. Most az elnök és a Republikánus Párt vezetői mindent megtettek ennek elkerülésére, így a renegát képviselőket is kötelezték, hogy ne játszmázzanak, szavazzák meg a csomagot.
Az ellenzékben lévő demokraták azért igyekeztek megtorpedózni a kiadási csomagot, mert a bevándorlókat vegzáló és deportáló, tiltakozókat gyilkoló bevándorlásügyi hatóság, az ICE finanszírozását meg akarták nyirbálni. Az ICE márpedig Kristi Noem belbiztonsági tárcája alá tartozik.