Aláírták az EU és a Dél-amerikai Közös Piac képviselőinek szabadkereskedelmi megállapodását
Mintegy 700 millió embert érintő szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá szombaton Paraguay fővárosában, Asunciónban az Európai Unió és a Mercosur, vagyis a Dél-amerikai Közös Piac képviselői, írta az Euractiv és több mértékadó forrás. A több mint 25 éve előkészített megállapodás aláírására idén január 9-én kapott felhatalmazást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, noha Franciaország és Lengyelország ellenezte az egyezséget.
A Bizottság elnöke az aláírási ceremónián hangsúlyozta, hogy az Unió a vámok helyett tisztességes kereskedelmet, az elszigetelődés helyett a hosszú távú partnerséget választja. Kiemelte ezen kívül a megállapodás geopolitikai jelentőségét is, mondván, ha két régió együtt lép fel a globális kereskedelemben, annak a világpolitikában is súlya lesz.
A megállapodás aláírására ugyanott került sor, ahol 1991-ben Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay részvételével megalakult a Mercosur tömb. Az egyezmény ellen az elmúlt hetekben több európai ország gazdái is tüntettek, a demonstrációk kedden Strasbourgban folytatódnak, ahol több ezer gazda és mintegy ezer traktor demonstrál majd az Európai Parlament épülete előtt. Szerdán kulcsfontosságú szavazást tartanak az EP-ben, amely akár az EU Bírósága elé viheti a megállapodás ügyét.
Mint korábbi cikkünkből kiderült az EU és a Mercosur közti megállapodás támogatói szerint a Donald Trump-féle vámháborúk és a világszerte erősödő kínai befolyás idején ez a lépés az Unió egyik utolsó esélye arra, hogy gazdaságilag és geopolitikailag is megerősítse pozícióját, új piacokat nyisson ipari termékei számára, egyúttal csökkentse függését a kínai nyersanyagoktól. A Bizottság szerint a vámok fokozatos lebontása jelentős kereskedelmi bővülést és milliárdos megtakarításokat jelenthetnek az európai cégek számára.
A megállapodás ellenzői szerint az egyezmény súlyosan károsíthatja az európai gazdákat, fellazíthatja az élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi normákat, illetve felgyorsíthatja az erdőirtást Dél-Amerikában, ami a klímaváltozásra is negatív hatással lehet. Lengyelországhoz és Franciaországhoz hasonlóan Magyarország is azok közé a tagállamok közé tartozott az EU-ban, amelyek mezőgazdasági és környezetvédelmi okokra hivatkozva ellenezte a megállapodást.