Tárgyalt a Mol és a Janaf, de a magyar cég egyeztetés helyett szívesebben megvenné a horvátot
A Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető társaság november 11-én közleményben jelezte, hogy a Janaf és a Mol-csoport képviselői találkozót tartottak. Az egyeztetésre azután került sor, hogy a magyar kormánydelegáció (amellyel együtt utazott Hernádi Zsolt Mol-vezér is) hazatért az Egyesült Államokból, arról viszont különféle verziók élnek párhuzamosan, hogy mennyi időre kapott haladékot Magyarország Donald Trumptól az orosz olajról való leválásra. A magyar fél szerint határidő nélküli az engedmény, a Fehér Ház ugyanakkor egy évről kommunikált a sajtónak. A vezeték helyzetét és az aktuális vitákat nemrég alaposan elemeztük.
„A találkozó célja a jelenlegi helyzet megvitatása és a következő időszakra vonatkozó új olajszállítási megállapodás megkötésével kapcsolatos további tevékenységek megszervezése volt” – adta hírül a horvát cég a rendkívül rövid közleményben.
Mások a tétek
Mindezt megerősítette nekünk a Mol Nyrt. is. A cég a folyamatban levő tárgyalások részleteit nem kívánta a sajtónak elárulni, de úgy tudjuk, hogy a felek eléggé eltérő narratívákkal szemlélik mostanában a Janaf–Mol-kapcsolatot.
Természetesen vannak olyan kérdések, amelyek óhatatlanul mindkét fél részéről felmerülnek: ezek a szokásos szerződési kérdések, a jövő szállítási feltételei, mennyiségei és az ár.
Vannak olyan témák, amelyek a magyar félnek lennének fontosak, például az, hogy mikor érkezik már meg a Slovnaft pozsonyi finomító olaja, miért van szerződésszegésben a Janaf. De a Mol-csoport szeretné emelni is a tétet: szívesen megvenné a Janafot. Végül a horvát fél szereti hangsúlyozni, hogy a Mol igazán használhatná nagyobb kapacitás-kihasználtsággal is a vezetéket, mert a Janaf igenis nagyon sok nem orosz olajat tudna szállítani, bármivel is tömik tele a magyarok Donald Trump fejét.
Utóbbiról konkrétan Andrej Plenković, a horvát miniszterelnök is nyilatkozott. A horvát politikushoz képest a Janaf maga sokkal békülékenyebb hangnemben tárgyal – hallottuk magyar forrásainktól.
Drága, nem drága
Az egyik fő kérdés tehát a tranzit ára. A Mol visszatérő érvelése, hogy a Janaf az elmúlt három évben egyfajta zsarolást folytat: tudja, hogy a szankciók miatt a Mol-csoportnak elemi szüksége van nem orosz, vagy más kifejezéssel tengeri olajra, ezért visszaél a speciális helyzettel. Az iparági benchmarkok nem annyira transzparensek, kevésbé ismertek, de a Mol úgy szokott kalkulálni, hogy a Janaf a régióban működő más releváns szereplőkhöz képest háromszorosára emelte a csővezeték-használati díjakat anélkül, hogy ezt a költségnövekedés indokolta volna.
2022-ben ugyan az energiaár-robbanás még indoknak tűnt – hiszen az olajszállítás a szivattyúk miatt energiaigényes tevékenység –, de amikor visszaestek az energiaárak, akkor azt nem követte tranzitdíj-mérséklés.
A horvátok azzal szoktak érvelni, hogy az áraik minden vevőjük felé azonosak és transzparensek. De mivel Janafnak mindössze két ügyfele van, egy szerb (NIS) és egy magyar (a Mol-csoport), az árak ugyan valóban egyenlők, csak éppen – a molos és kormányzati vélemény szerint – büntető jellegűek. Ennek az egyik partner felé oka lehet, hogy amolyan „háborús jóvátétel”-ként fogható fel a magas ár, a másiknak pedig a sok Mol vs. horvát állam bírósági vita miatt lehet fricska az árképzés. Természetesen a horvát álláspont az, hogy teljesen normális az ármeghatározás. Ők azzal is szoktak érvelni, hogy adnának alacsonyabb árat is,
de a magyarok történeti visszatekintéssel sem használják ki úgy a kapacitásokat, hogy alacsonyabb díjból is megéljen a cég.
Az mindenesetre tény, hogy az iparági benchmarkok alapján a Janaf a földrész talán legnyereségesebb vezetékes cége, az EBITDA-ja (adók, kamatok, amortizáció előtti nyereség) 2024-ben 64 százalékos volt, de már 2023-ban is 61 százalékos. 2023-ban a cég bevétele 153 millió euró volt, és 93 millió euró az EBITDA, míg 2024-ben 136 millió euró a forgalom, és 88 millió euró az EBITDA.
A Mol meg is venné az egészet
A Molnak van egy olyan törekvése is, hogy inkább adja el Horvátország tokkal-vonóval a vezetéket a Molnak vagy a vezetése alatt álló INA-nak. Ebben az esetben nem kellene állandóan arról vitatkozni, hogy mennyi az ár, mennyi a kapacitás, miért nem jön az olaj. Csak ezzel van egy apró bökkenő: a horvát államnak esze ágában sincs eladnia a céget, sőt képviselői frászt kapnak még az ötlettől is. Ugyanakkor a Mol napirenden szeretné tartani azt a megállapítását, hogy Európában jellemzően nem államok, hanem az olajcégek, vagyis a finomítói társaságok a vezetékek tulajdonosai.
Mint hallottuk, korábban a Janaf is nagyobbrészt volt az INA tulajdonában (az INA ma is tulajdonos, de horvát állami entitásoké a többség), de a privatizáció idején ezt az arányt csökkentették. A Mol próbálja melegen tartani az értékesítés kérdését, azzal érvel, hogy jó lenne, ha nem állami (értsd politikai) döntés lenne, hogy mennyi a tranzit ára, mekkora a kapacitása, hanem a felhasználó határozná meg a fejlesztési döntéseket.
A környékünkön amúgy a Janaf mellett a cseh Mero vezeték van többségi állami tulajdonban, de a nagyobb vezetékek közül például a Triesztből induló Transalpine vezeték (TAL) a cső mellett található osztrák, cseh és német finomítók tulajdona (OMV, Shell, Eni, ExxonMobil, ConocoPhilips, Ruhr Oel, Total, BP). Az Adria–Wien Pipeline az OMV-é, a német Nord-West Pipeline pedig a BP, a Shell, a Holborn, illetve az Eni birtokában van. Szintén a finomítótulajdonosok birtokolják a nagy vezetékrendszerek magyar (Mol) és román szakaszait (OMV, Lukoil).
Az érdemben elmérgesedett magyar–horvát olajipari helyzetben és több magyar vonatkozású horvát ügy (INA irányítása, Hernádi Zsolt büntetőügye és kiadatása) horvát fogadtatása után ugyanakkor nem igazán látszik, hogy egy újabb óriási magyar–horvát olajipari dealre fogékony lenne Horvátország.
