Aki Tesla-részvényt vesz, az nem a céget árazza be, hanem Elon Musk politikai hatalmát
2025. február 23. – 12:00

Elon Musk elektromos autós cégét sokan évek óta hatalmas lufinak tartják, a Tesla árfolyama annak ellenére szárnyal, hogy a cég egyre kevesebb autót ad el világszerte. Musk azonban ígéreteivel eddig is meg tudta győzni a befektetőket, Donald Trump mellett pedig olyan hatalomra tett szert, amivel saját és befektetői javára fordíthatja az amerikai állam szétverését. A Tesla jövője a globális politikára is hatással lehet.
Musknak nagyon bejött, hogy bevásárolta magát Trump mellé: a világ leggazdagabb embere az oligarchák történetében példátlan politikai hatalomra és befolyásra tett szert az elmúlt hónapokban, ami cserébe eddig nem látott ütemben növelte tovább eddig is nehezen felfogható mértékű vagyonát. A legfrissebb számítások szerint cégeinek értéke a novemberi amerikai elnökválasztás óta 613 milliárd dollárral (237 ezer milliárd forinttal) nőtt.
Mindez legjobban a Tesla árfolyamán mérhető, hiszen ez Musk egyetlen tőzsdén jegyzett cége, így piaci értékét napról napra lehet követni. A választások óta néha akkorát ugrik az árfolyam, hogy követni is nehéz: a cég részvényeit tavaly májusban 182, az amerikai választások napján, november 5-én már 251,44 dollárért vették, december 20-án viszont innen 73 százalékkal, 436,23 dollárra emelkedett, ezzel megdöntve saját rekordját. Azóta innen valamennyit korrigált, de most is 350 dollár fölött van az árfolyam:

Mindez azért is érdekes, mert ha a Teslára nem Elon Musk cégeként, hanem egy autógyártó cégként tekintünk, egyáltalán nem teljesít jól, így gyakran felmerül a kérdés, hogy nem egy hatalmas tőzsdei lufi növekszik-e éppen.
Lufi vagy nem lufi?
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája szerint a Tesla-részvény kétségtelenül drágának számít, különösen, ha a cégre autógyártóként tekintünk. Azt, hogy mennyire erősen van értékelve, talán semmi nem jelzi jobban, mint az, hogy a Bloomberg adatai szerint a cég tőzsdei értéke 2025-re vetítve jelenleg a cég nyereségének a 125-szöröse (ez a P/E mutató, vagyis a részvényár/egy részvényre jutó nyereség aránya), miközben az autógyártóknál általában ez inkább 8–10-szeres szokott lenni. Az üzleti tankönyvek szerint a magas P/E arány vagy azt jelenti, hogy az adott cég nagyon túlértékelt, vagy azt, hogy a befektetők nagy növekedési potenciált látnak benne.
A Tesla esetében viszont nincs túl sok reálgazdasági tényező, ami alapján optimisták lehetnének a befektetők.
2024-ben a Tesla története során először kevesebb autót adott el, mint a megelőző évben, igaz, a visszaesés mindössze 1 százalékos volt. 2024 utolsó negyedévében az egész világon 7,1 százalékkal estek vissza a Tesla eladásai, de egyes fontos részpiacokon, például Kaliforniában a visszaesés 31 százalékos volt. Igaz, Móró Tamás szerint ez lehet, hogy csak azt jelzi, hogy a vásárlók inkább kivárnak, amíg piacra kerül az új Model Y, így majd 2025 második negyedévében lesz érdekesebb megnézni a számokat. Európában még komorabbak a jelek: januárban Németországban 59, Franciaországban 63 százalékkal kevesebb Teslát adtak el, mint egy évvel korábban, ami sokak szerint részben már az Elon Musk nemzetközi kavarásai és politikai szerepvállalása elleni protestálás jele.
Közben viszont a Tesla versenytársai egyre erősödnek, Németországban például a kínai elektromos autógyártók 54 százalékkal több kocsit értékesítettek. A kiemelten fontos kínai autópiacon is csökken a Tesla ereje, ahogy jönnek föl a kínai versenytársak, a Tesla tehát ott már nem egyfajta státuszszimbólum, csak egy autó a sok közül, nem is a legjobb.
Mindeközben az Egyesült Államokban Elon Musk szövetségese, Donald Trump elnök egyik első rendeletével eltörölte az elektromos autóknak nyújtott támogatásokat, ezzel lényegében befagyasztva az amerikai piacot. Musk korábban maga is azt mondta, hogy minden ilyen kormányzati támogatást be kellene szüntetni, és szerinte a Teslát ez kevésbé viselné meg, mint más gyártókat, de erről az elemzők nincsenek meggyőződve.
Mindezek alapján nem tűnik úgy, hogy jól áll a Tesla szénája: úgy fest, mintha a Tesla papírjának értéke mögött nem lenne valódi teljesítmény és érték, legalábbis nem annyi, mint amennyit a piaci ár kifejez. Máshogy megfogalmazva: sok jel utal arra, hogy a Tesla részvényeinek népszerűsége lufi.
Beárazott hatalom
A gyenge eladások azonban több szempontból sem hatnak a Tesla részvényeire. Nagyrészt azért, mert a Tesla részvényárfolyamára Elon Musk árfolyamaként kell tekinteni, az ő piaci értéke pedig politikai hatalmával és befolyásával egyre csak emelkedik. Aki tehát most lelkesen Tesla-részvényekbe fektet, az valójában Elon Muskba fektet, és több oka is van az optimizmusra.
Musk mindig is hangzatos és futurisztikus ígéretekkel kápráztatta el a befektetőit, amikhez képest az eredmény általában kevésbé volt impresszív, ha egyáltalán valóra vált. Nem véletlen, hogy egyes befektetők már évek óta azzal vádolják a Teslát, hogy egy hatalmas lufi, talán a legnagyobb a kapitalizmus történetében, és a cég egész modellje, így Musk mesés vagyona is erre a státuszra épül.
Akár így van, akár nem, Musk mostanában két komoly ígéretet ismételget, ha a Tesla jövőjéről van szó:
- A cég hamarosan el fog kezdeni funkcionális humanoid robotokat gyártani, amelyeket már 2026-ban piacra akarnak dobni, és amitől Musk őrületes, akár 10 ezer milliárd dolláros bevételt vár évente;
- Amerika és a világ útjait hamarosan ellepik majd a Tesla önvezető „robotaxijai”.
Bár Móró Tamás szerint a humanoidrobot-gyártás is fontos, ami hamarosan egy valós piac lesz, komoly versennyel, a két ígéret közül mégis talán a robotaxi és általában az önvezető autók gyártása a fontosabb. Ezen a területen ugyanis nagy áttörést várnak Musktól, amit ő maga fog elérni azzal, hogy Donald Trump engedélyével éppen módszeresen leépíti a szövetségi államot.
Az önvezetésről Musk már régóta beszél, sőt, már 2020-ra robotaxikat ígért, és olyan gyakran tett önvezető autókkal kapcsolatos, rendre be nem váltott ígéreteket, hogy ezek nyomon követésére már külön oldal is indult. A robotaxi az azonban még nem valósult meg, nagyrészt az önvezetés körüli szigorú szabályozások miatt. Musk szabályozás- és államellenes ideológiája is részben onnan eredeztethető, hogy a szabályozók nem engedik az utakra az önvezető autóit, amit a Tesla-mogul fölösleges óvatoskodásnak és bürokratikus túlkapásnak tart. A Tesla tavaly októberben bemutatta első robotaxiját, a Cybercabet, de az legkorábban 2026-ban érkezhet.
Igaz, ha a Tesla holnap bemutatná az önvezető taxiját, már azzal is elkésne, a Google Waymo nevű testvércégének robotaxijai például már évek óta működnek amerikai városokban. A hatóságok ráadásul számos pert és vizsgálatot is indítottak a részben önvezető Teslák okozta balesetek miatt. Az előző kormányzat alatt a szövetségi igazságügyi minisztérium például azért indított nyomozást, mert a gyanú szerint a Tesla egyszerűen nem mondott igazat a fogyasztóknak, amikor a modellek önvezető képességéről beszámolt.
A Kormányzati Hatékonysági Hivatal, vagyis DOGE élén viszont Musk le tudja építeni a Teslát eddig korlátozó szabályozó hatóságokat, és Trump kegyeiből a cég elleni vizsgálatok is véget érhetnek. Emiatt pedig pénzügyi szempontból érdemes lehet befektetni a vállalatba.
Vagyis a Tesla befektetői már azt árazhatják be, hogy Musk a DOGE élén maga verheti szét a céget korlátozó szabályozásokat, ezzel segítve a saját cégének növekedését.
Hogy ez összeférhetetlenség vagy érdekellentét volna? Természetesen, annak talán legextrémebb példája a modern kapitalizmus történetében. De azokat, akik nyerészkedni szeretnének Musk hatalmán, ez valószínűleg nem tántorítja el.
Musk személyes érdekei Donald Trump elnök egyik legfontosabb kampányígéretébe, a Kínával szembeni védővámok bevezetésébe is bekavarhatnak. A Financial Times a napokban arról írt, hogy a kínai hatóságok elhalasztják a Tesla önvezető autóinak engedélyezését, miközben a cég arra számított, hogy már 2025 második negyedévében meglehetnek a kínai engedélyek. A cikk szerint a kínai kormány lényegében zsarolja Muskot: intézze el, hogy Trump ne kezdjen drasztikus vámháborúba Kínával, különben a robotaxijai búcsút mondhatnak a világ legnagyobb autós piacának. Az, hogy ennek mi lesz a vége, egyelőre kérdés, mindenesetre ez is jól mutatja, mennyire különleges helyzetbe került Elon Musk, hogy üzleti érdekei köré épülhet az amerikai bel- és külpolitika is.